Lilla lassan leült Gáborral szemben, mozdulataiban nyoma sem volt feszültségnek.
– Tudod, mi az igazán meglepő? – szólalt meg csendesen. – Egyáltalán nem haragszom. Sőt… valahol még hálás is vagyok.
Gábor értetlenül nézett rá.
– Rájöttem, hogy sokkal erősebb vagyok, mint amilyennek egész életemben hittem magam – folytatta. – Te segítettél ezt felismerni.
– És most mit tervezel? – kérdezte óvatosan.
– Élni. Itt. Ebben a lakásban. Az enyémben.
Talán végre nekikezdek azoknak a dolgoknak, amikről mindig csak álmodoztam, de sosem mertem belevágni. Most először lesz időm saját magamra.
– És Márk? – vetette közbe Gábor.
– Márk huszonegy éves. Felnőtt ember. Képes eldönteni, melyik szülő hogyan viselkedik ebben a helyzetben.
Gábor felállt, idegesen végigsétált a konyhán.
– Lilla… nem lehetne ezt valahogy megbeszélni? Hajlandó lennék kártérítést fizetni neked.
– Mégis miért? – kérdezte őszinte döbbenettel.
– A lakás miatt. Meg… a közös évekért.
Lilla felvonta a szemöldökét.
– Te most tényleg azt szeretnéd, hogy megvásárold tőlem a saját otthonomat, csak hogy ideköltözhessen a barátnőd?
– Ne fogalmazz ilyen nyersen…
– Akkor hogyan? Pénzt kínálsz azért, hogy önként hajléktalanná váljak?
Elnevette magát. Nem gúnyosan, nem keserűen – tisztán, felszabadultan.
– Tudod, régen erre igent mondtam volna. Sajnálatból. Azt gondoltam volna: „Szegény, nem rosszindulatból tette, csak beleszeretett valakibe.”
Elmentem volna a nővéremhez, és még bocsánatot is kértem volna tőled, amiért nem tudtalak megtartani.
Felállt, az ablakhoz lépett.
– Most viszont már látom: te biztos voltál benne, hogy én majd mindent eltűrök. Hogy kényelmes, hallgatag bolond vagyok.
Egy pillanatra elhallgatott, majd határozottan folytatta:
– És tudod mit? Tévedtél.
– Akkor nem költözöl el? – kérdezte Gábor halkan.
Lilla visszafordult. A tekintetében nyugalom volt, annak az embernek a nyugalma, aki végre tisztában van az erejével.
– Nem. Te mész el. Ma. Csak a személyes holmijaiddal.
– És ha nem vagyok hajlandó?
– Akkor holnap Vivien megtudja, hogy a szerelme nem szabad férfi, hanem nős. És azt is, hogyan akartad „rendezni” a lakáskérdést.
Szerinted ez tetszene neki?
Gábor nem válaszolt.
– Egy órád van – tette hozzá Lilla. – Ötkor jönnek a barátnőim. Nem szeretném, ha közönség előtt zajlana le ez az egész.
Leemelte az ablakpárkányról a permetezőt, és nyugodt mozdulatokkal locsolni kezdte a növényeket.
A lakásban különös csend telepedett meg: csak a víz halk szisszenése hallatszott, meg a padló tompa nyikorgása Gábor léptei alatt, ahogy összepakolt.
Lilla elmosolyodott, és gyengéden megsimította a kedvenc ibolyáját.
Az igazi élet most kezdődött el.