A sikoly minden előzmény nélkül tört elő. Richard Hale, a 42 éves milliomos, nagyvállalat tulajdonosa, éppen kihajtott a birtok kapuján a fénylő fekete Mercedesével, amikor egy sáros kölyök vetette magát az autó kerekei elé.
— Kérem, uram! Ne üljön be! A fékek… a felesége elrontotta őket! Meghal!
Richard megdermedt. Egy pillanatra bolond tréfának gondolta az egészet. Közben arriba Klara nyugodtan kortyolgatta a reggeli kávéját. Elegáns, kifinomult — tíz éve mellette. Hogy lehetne képtelenség, hogy ő tönkretette az autót? Mégis a fiú tekintetében volt valami különös, félelem és kétségbeesés keveréke, amit nem tudott figyelmen kívül hagyni.
Az őrök meg akarták ragadni a gyereket, de Richard lehúzta az ablakot:
— Várjanak. Hagyják, hogy elmondja.
A kölök nagyjából tizenkét évesnek tűnt. Ruhája foszlott, arca koszos volt, de a hangja határozott:
— Láttam őt. Éjszaka. Néha a garázsuknál alszom. Lemászott, mikor mindenki aludt. Elvette a szerszámokat — babrált az autóval. Azt hittem, csak meg akar ijeszteni, de reggel megnéztem: a fékfolyadék folyt.
Richard szíve megszorult. Hirtelen a sofőrre fordult:
— Nézd meg. Azonnal.
Néhány perc múlva a sofőr sápadtan tért vissza:
— Uram… igazat mond. Valaki hozzányúlt a fékrendszerhez.
Mintha kiszorult volna a levegő a mellkasából. Richard ránézett az aranykapura, a fiúra, aki az életét kockáztatta, hogy megállítsa őt, és a házra, ahol Klara várt. Pár perc alatt összeomlott minden, ami az életét jelentette.
És közben egy rémisztő gondolat keringett a fejében: miért akarná a feleségem, hogy meghaljak?
Richard beültette a fiút az autóba, nem törődve a felháborodott őrökkel.
— Hogy hívnak? — kérdezte, mikor elálltak egy félreeső parkolóban.
— Itan — suttogta a gyerek, babrálva a rongyos trikóját. — Esküszöm, uram, nem akartam bemenni. Csak… nem tudtam elnézni, hogy felszálljon.
Richard megnézte őt. Reszketett, de a szeme tiszta volt, őszinte.
— Itan, talán most mentetted meg az életem. Mondd el pontosan mindent. Honnan vagy olyan biztos benne, hogy Klara volt az?
Itan elakadt, aztán mélyen lélegzett:
— Mert telefonált, miközben a kocsit szerelte. Hallottam, hogy azt mondta: „Holnap úgy fog kinézni, mint egy baleset.” Nem tudtam, mit tegyek… de nem bírtam hallgatni.
Ezek a szavak olyan erővel csaptak le, mintha ököllel ütnék hasba. A feleség, akiben legjobban megbízott, az ő halálát tervezte. Eszébe jutott az elmúlt hónapok bosszantó unszolása a végrendelet átíratására, a furcsa éjszakai hívások, a kívánság, hogy többet utazzon egyedül. Nem akarta elhinni — de most a valóság a szemébe nézett.
Tudta, nem szabad azonnal botrányt csinálni. Klara ravasz volt. Ha rájön, hogy gyanakszik, más tervet eszel ki.
— Itan — mondta határozottan — velem jössz. Kint nincs biztonságod. És szükségem van valakire, akiben bízhatok.
A fiú szeme kitágult:
— Maga… befogad engem?
— Igen — felelte Richard. — Megmentetted az életem. Ezt nem felejtem el.
Aznap este Réichard úgy játszotta a semmit se sejtő férjet: mosolygott, ahogy Klara felé lépett, minden a szokásosnak tűnt. De belül elhatározta: titokban magánnyomozót fogad, aki ellenőrzi a feleség hívásait és mozgását.
Egy hét múlva minden kiderült: Klara kapcsolatban állt Richard üzleti riválisával, és együtt szőtték az összeesküvést, hogy megszerezzék a vagyonát.
Válogathatatlan bizonyítékok birtokában Richard nyilvánosságra hozta az ügyet. Klara letartóztatták, a körülötte épített világ pillanatok alatt összedőlt.
És Itan? A hajléktalan fiú, aki mindent kockára tett? Richard örökbe fogadta. Nem csupán tetőt adott a feje fölé, hanem egy családot is. Itannak először sok éve nem kellett hideg betonon aludnia és koldulnia.
Gyakran, miközben az asztalnál ültek, Richard Itanra nézett, és azon gondolkodott:
„Ez a fiú nemcsak az életem mentette meg. Újat adott nekem.”