A mondat befejeződött, és a teremben mintha megfagyott volna a levegő. Levente felett ekkor már nemcsak a képernyő ítélkezett, hanem minden tekintet is.
A főnöke, egy testes, ősz bajszú férfi gúnyos horkanással törte meg a csendet.
— Hát ilyen vagy te, Levente. Egy házért vetted el, akkor ezek szerint.
Ildikó néni, a távoli rokon, felállt az asztaltól, és szó nélkül az ajtó felé indult. A küszöbnél még visszafordult.
— Szégyen. Ilyet még nem éltem meg — mondta fojtott hangon, majd kiment.
Utána sorra szedelőzködtek mások is. Volt, aki csak a fejét csóválta, mások összesúgtak. Melinda, a kolléganőm, aki általában csendes és visszahúzódó, most hangosan szólalt meg, egyenesen Vivienre nézve:
— Barátnőnek hívta magát… közben meg kígyóként viselkedett.
Vivien felkapta a táskáját, és szinte kirohant a teremből. A cipősarka élesen kopogott, mindenki odakapta a fejét utána.
Levente közben mozdulatlanul ült, ujjai görcsösen szorították az asztal szélét. Látszott rajta, hogy beszélne, de egyetlen szó sem jött ki a torkán.
A főnök odalépett hozzá, lehajolt hozzá.
— Holnap reggel kilenckor várlak az irodámban. Elbeszélgetünk arról, merre tovább nálunk.
Levente megmozdult, tiltakozni próbált, de a férfi csak legyintett, és otthagyta.
Apám mellém lépett, átkarolta a vállamat.
— Jól tetted, kislányom. A nagyapád büszke lenne rád.
Húsz perc sem telt el, és a teremben már csak mi maradtunk apámmal, valamint Gergő a pult mögött. Levente még mindig ott ült, üres poharába bámulva.
— Nóra, beszéljük meg nyugodtan — szólalt meg végül. — Nem így akartam. Ő kezdeményezett… én csak azt hittem…
— Azt hitted, aláírom a ház papírjait — vágtam közbe.
Nem válaszolt.
— Holnap összepakolod a dolgaidat. Kiteszem mindet az előszobába. A kulcsokat hagyd a polcon.
— De hát nincs hova mennem — motyogta.
Felvettem a kabátomat.
— Menj Vivienhez. Úgyis annyira “szerettétek” egymást.
— Nem veszi fel a telefont! Már próbáltam hívni!
Az ajtó felé indultam, apám mellettem haladt.
— Nóra! — kiáltott utánam Levente. — Ezt még megbánod! Egyedül maradsz!
Megálltam, visszanéztem rá.
— Inkább legyek egyedül, mint valaki mellett, aki hazugságra épít mindent.
Egy héttel később Melinda írt nekem. Azt mesélte, hogy az egész levelezés erről beszél. Leventét kirúgták az autóparkból — a főnökség nem akart ilyen embert alkalmazni. Vivien pedig összecsomagolt, és egy másik városba költözött a nővéréhez, mert a szépségszalonban már mindenki ujjal mutogatott rá, a tulajdonos pedig megkérte, hogy inkább ne vállaljon több műszakot.
Levente kétszer is eljött a kapuig, könyörgött, hogy beszéljek vele. Nem nyitottam ajtót. Harmadszorra magával hozta Ildikó nénit is, azt a rokont, aki azon az estén elsőként távozott, és akkor már sejtettem, hogy újabb fordulat következik.