Lilla, amikor Gábor felesége lett, egyáltalán nem vakon ugrott bele a házasságba. Tudatosan mérlegelte a lehetséges buktatókat, hiszen pontosan tisztában volt vele, hogy a férfi már egyszer nős volt, és az első házasságából egy fia is született.
Gábor a válás részleteibe sosem ment bele. Mindössze annyit mondott, hogy Krisztinával egyszerűen nem passzoltak egymáshoz, és idővel kiderült: teljesen mást vártak a közös élettől.
— Tudod, Lilla, én valahogy másképp képzeltem el a házasságot — vallotta be egyszer. — Azt hittem, a férj és a feleség egymás támaszai. Nálunk ez Krisztinával valahogy sosem működött igazán.
Lilla nem faggatta tovább. Ő maga is nemrég lépett ki egy mérgező kapcsolatból, és egyáltalán nem vágyott arra, hogy a múlt sebeit újra feltépje — sem a sajátját, sem Gáborét.
A válás után Gábor hamarosan vásárolt magának egy kétszobás lakást. Ez az ingatlan Krisztinából újra és újra dühkitöréseket váltott ki. A volt feleség rendszeresen botrányt csapott emiatt.
Telefonon ordítva követelte számon:
„Direkt időzítetted, igaz? Csak azért vetted meg a lakást a válás után, hogy ne kelljen velem megosztanod! Tudd meg, Gábor, nem engem rövidítesz meg, hanem a saját fiadat!”
Az esküvő után Lilla beköltözött a férjéhez. A lakást közösen újították fel, és Lilla a saját megtakarításaiból is áldozott rá. Kettejük között ebből soha nem lett vita: a pénzügyeiket közös kasszán kezelték, és egyformán tekintettek a család jövőjére.
Lilla soha nem ellenezte, hogy Gábor anyagilag támogassa az első házasságából született gyermekét. Teljesen természetesnek tartotta, hogy a tartásdíj nem szívesség, hanem kötelesség.
Az új család életét leginkább Krisztina viselkedése nehezítette meg. Gábornak közel három évébe telt, mire sikerült valamelyest rendezni a konfliktust az exfeleségével.
Amikor Krisztina megtudta, hogy a volt férje újranősült, különös indulat tört rá. Hosszú ideig apró, de kitartó módon ártott, a fiát eszközként használta, és gyakran megtiltotta Gábornak, hogy lássa Márkot.
A szemébe vágta:
— Szóval te boldogan továbbléptél, megnősültél, saját lakásod van? És én? Én mivel vagyok kevesebb?
— Senki sem akadályoz, Krisztina — válaszolta Gábor fáradtan. — Menj férjhez, építs új életet. Én nem állok az utadba.
— Könnyű ezt mondani — csattant fel a nő. — A szabad férfiak nem tolonganak egy elvált nőért gyerekkel! Talán vidd magadhoz Márkot egy időre. Hadd lakjon nálatok, amíg összeszedem magam.
Krisztina számítása egyszerű volt: biztosra vette, hogy Gábor új felesége hevesen tiltakozni fog a fiú költözése ellen, még ha az csak átmeneti is.
Csakhogy Lilla meglepően gyorsan megtalálta a közös hangot a tizenhárom éves Márkkal. A fiú kifejezetten jól érezte magát apja új családjában. Lilla nem zsörtölődött, nem tartott végtelen prédikációkat, és nem tiltotta el a barátaitól sem — ami éles ellentétben állt azzal, amit az anyjánál megszokott.
Amikor Krisztina ráébredt, hogy a nagy terv látványosan kudarcot vallott, azonnal visszavette a fiát magához. Márk tiltakozott, legszívesebben maradt volna, de az anyja hajthatatlan volt, és hazavitte — ezzel újabb feszültséget hagyva maga után, amelynek következményei még korántsem zárultak le végleg.