Levente hangja öt nappal később jelent meg újra Lilla telefonján.
– Találkozhatnánk? Azt hiszem, beszélnünk kellene – mondta óvatosan.
– Minek? – válaszolta Lilla fáradt nyugalommal. – Telefonon is el lehet mindent intézni. Most nincs időm, fél óra múlva jönnek a barátnőim, összejövetelt szervezünk. Mit akarsz?
– Átgondoltam a dolgokat, és arra jutottam, hogy már eleget bűnhődtél – jelentette ki Levente. – Indulok is, mindjárt ott vagyok.
– Állj! Ezt most azonnal felejtsd el – szakította félbe Lilla. – Nem hívtalak vissza. Hová készülsz egyáltalán?
– Hát… haza – hebegte Levente. – Hozzád. A feleségemhez.
– Erre még ne számíts – mosolyodott el gúnyosan Lilla. – Egyelőre nem állok készen. Mit szólnál ahhoz, ha pár hónapig külön, úgynevezett vendégházasságban élnénk? Aztán meglátjuk, mi lesz.
Egyébként milyen anyukáddal az együttélés?
– Kibírhatatlan – vallotta be Levente. – Egy perc nyugtom sincs! Rosszabb, mint te voltál valaha. Ha rossz helyre teszem a zoknit, nem öblítem el a bögrét, vagy nem ott veszem le a cipőmet, már kezdődik a prédikáció.
– Ne sértődj meg, de akkor se gyere – zárta le Lilla. – Maradjon így.
Hiába próbálkozott, Leventének végül bele kellett egyeznie. Hogy ne kelljen az anyjával laknia, kivett magának egy apró garzont havi harmincezer forintért. Innentől mindent egyedül kellett megoldania, és szinte naponta panaszkodott Lillának telefonon.
– Semmire nincs időm, éhezem! Nem tudok főzni, mosni, vasalni! Két ingemet már szétégettem a vasalóval. A lakbért is csak úgy tudom fizetni, hogy hozzányúltam a félretett pénzemhez – már hetvenezer forint elment, pedig még két hónap sem telt el a különélés óta! Mi lesz így később?
– Látod, milyen bonyolult az élet? – jegyezte meg Lilla elégedetten. – Én nélküled is remekül megvagyok, dolgoznom sem kell, te meg a fizetésedből saját magadat sem tudod eltartani. Elég érdekes helyzet, nem gondolod?
Nem sokkal később Melinda, Levente édesanyja is telefonálni kezdett, hogy rábeszélje a menyét a békülésre.
– Ugyan már, összevesztetek, ez mindenkivel megesik – győzködte. – Miért kínozzátok egymást? Levente nagyon hiányol téged. Nem lehetne valami kompromisszumot találni, ami mindenkinek megfelel?
– Őszintén szólva most már nem is vagyok biztos benne, hogy szükségem van a fiára – válaszolta higgadtan Lilla. – Egyedül kifejezetten jól érzem magam. A régi feltételekkel biztosan nem költözünk össze újra.
Talán akkor újrakezdhetjük, ha Levente végre kiveszi a részét az otthoni teendőkből. Elég lenne, ha rendszeresen kivinné a szemetet, vagy legalább vacsora után elmosogatna. Csak így.
Levente bármit megígért volna, csak hogy visszafogadják. Végül ismét egy fedél alá kerültek, és azóta szó nélkül teljesíti mindazt, amit a felesége kér tőle. A munkakeresés témája többé nem kerül szóba közöttük – Levente pontosan tudja, hogy a családi kassza nagyobbik része Lilla pénzéből áll.
Egyedül Melinda maradt elégedetlen: meggyőződése szerint a fia túlságosan is enged a feleségének.