Barnabást egyre jobban gyötörte a kérdés: mi lesz Leventével? Hogyan vészeli át egy ilyen apróság az első telét, amikor még mindent tanulnia kell, és a hideg nem kegyelmez senkinek? Ez a gondolat nem hagyta nyugodni, ezért a bolt előtt fekve már nemcsak az emberek lépteit figyelte, hanem az arcokat is, különösen a pénztár környékén megforduló vásárlókét.
Várt… keresett… és végül rálelt arra, akire számított.
Lilla gyakran tért be ide bevásárolni. A szomszéd házban lakott, és soha nem ment el mellettük üres kézzel: mindig jutott egy falat finomság, egy gyengéd simítás Barnabásnak, Márknak és a kicsinek is. — Rendkívül kedves asszony — szokta mondani róla Márk, és Barnabás némán helyeselt. A macskák ösztöne ritkán téved: ők érzik meg először az idő változását.
Barnabás mellső mancsai sajogtak, ami biztos jele volt annak, hogy hamarosan megérkezik az első őszi eső. Levente közvetlenül mellette feküdt, békésen szuszogva, mély álomba merülve.
Ekkor Barnabás hirtelen felegyenesedett. A bolt ajtaján belépett a jól ismert alak. — Mindjárt hozok nektek valami finomat — szólt feléjük Lilla, ám Barnabás most nem az ételre figyelt. Lehajolt a kicsihez. — Levente… ébredj fel. Úgy érzem, találtam neked egy meleg otthont. Megbízol bennem?
A kismacska álmosan kinyitotta a szemét, nyújtózott, dorombolt egyet. — Ugye együtt kerülünk majd egy meleg lakásba? — kérdezte halkan. — Ott mindig jut enni? — Először te mész — felelte Barnabás nyugodtan —, én később követlek. — Nélküled sehova sem megyek! — tiltakozott Levente, hozzábújva. — Hallgass rám — mondta Barnabás határozottan.
Közben Lilla a kasszához lépett. Barnabás minden izma megfeszült. Figyelte a hangokat, számolta a pillanatokat, megvárta, míg az összeg elhangzik, és az asszony fizet. Amikor a vásárlás a szatyorba került, Barnabás villámgyorsan cselekedett: fogával a tarkójánál megemelte Leventét, majd átszáguldott az emberek lábai között. Egyetlen lendülettel felugrott a pultra.
Meglepett felkiáltások hangzottak fel, néhányan hátrahőköltek. Senki sem állta útját. Barnabás odalépett a táskához, óvatosan belefektette a kismacskát, aztán leugrott, és eltűnt a tömegben. Nevetés, taps és elégedetlen moraj keveredett a levegőben, miközben a szürke kis fej félénken kibukkant a szatyor szélén.