A válóper tárgyalásán a férjem magabiztosan dőlt hátra a székében, keresztbe tett lábakkal, arcán önelégült kifejezéssel, mintha az egész helyiség az övé lenne. Hangját sem emelte fel különösebben, mégis mindenki tisztán hallotta, amikor kijelentette:
— A pénzemhez soha többé nem nyúlsz hozzá.
Mellette azonnal megszólalt a szeretője, Vivien, kihívóan közel hajolva hozzá, mézesen csengő hangon:
— Pontosan így, drágám.
A sor mögöttük Gábor anyja, Margit összefonta a karját, és gúnyos mosollyal rázta meg a fejét.
— Egy fillért sem érdemel — jegyezte meg megvetően.
Abban a pillanatban azonban a bíró elővette azt a levelet, amelyet még a tárgyalás előtt juttattam el hozzá. Néhány másodpercig némán olvasta, majd egyszer csak felnevetett. Nem udvarias, visszafogott nevetés volt ez, hanem őszinte, meglepett. Kissé oldalra billentette a fejét, és halkan annyit mondott:
— Ó… ez így már egészen érdekes.
Gáborék arca egy szempillantás alatt elsápadt. Fogalmuk sem volt róla, hogy az az egyetlen levél már régen véget vetett a kis játszmájuknak.
A tárgyalóterem hidegebbnek tűnt, mint odakint egy téli hajnal. Egyenes háttal ültem a kopott faasztalnál, kezeimet nyugodtan egymásra téve, arcomról nem lehetett semmit leolvasni. Velem szemben Gábor, teljes kényelemben elterülve, mintha biztos lett volna benne, hogy ez az egész csak formaság. Az egyedi szabású sötétkék öltöny, a drága karóra és a lusta félmosoly mind azt üzente: számára ez a válás már eldőlt ügy.
Felém pillantott, majd halkan felnevetett.
— A pénzemhez soha többé nem jutsz hozzá — ismételte meg, ezúttal szándékosan úgy, hogy az egész terem hallja.
Vivien, fiatalon, makulátlan külsővel és szemernyi szégyen nélkül, ismét közelebb hajolt hozzá.
— Így van, drágám. Számodra itt a vég — tette hozzá édes hangon.
Margit közben elégedetten figyelte a jelenetet.
— Ennyi minden után egyetlen fillért sem érdemel — morogta.
Senki sem vette észre, hogy nem reagálok. Nem tiltakoztam, nem rezzentem össze. Csak vártam.
Miklós Harris bíró megigazította a szemüvegét, és sorra vette az iratokat. Gábor ügyvédje magabiztosan sorolta, hogy minden vagyon külön tulajdon: a ház, a vállalkozás, a befektetések — vagy a házasság előtt keletkeztek, vagy ügyesen el lettek tüntetve.
Gábor elégedetten figyelte a bíró arcát, sőt, egy pillanatra még rám is kacsintott, mintha az egész tárgyalás csak az ő magánszórakozása lenne.
Ekkor Miklós Harris megállt.
— A mai tárgyalást megelőzően érkezett egy levél — mondta tárgyilagos hangon. — A felperestől.
Gábor összevonta a szemöldökét.
— Milyen levél?
Vivien lehalkítva kérdezett, miközben előrehajolt a székén.