Levente nem várta meg, hogy Erika felocsúdjon a sokkból: előrelépett, és udvarias mozdulattal átnyújtotta a hatalmas rózsacsokrot meg a díszes tortát. A nő tétován ide-oda kapkodta a tekintetét a lánya és az idegen fiatalember között; a hír úgy csapott le rá, mint derült égből a villám.
— És… mióta is jársz a lányommal, Levente? — kérdezte végül, mintha csak időt akarna nyerni.
— Négy éve — felelte a fiú széles mosollyal.
Erika ajka összeszorult, majd éles pillantást vetett Lillára. A lány lesütötte a szemét, a parkettát bámulta.
— Szép kis meglepetés, te drága — sziszegte halkan. — Nem gondoltam volna, hogy kígyót nevelek a saját házamban.
A feszültséget érezve Levente úgy döntött, elébe megy a dolgoknak.
— Erika, talán igyunk meg egy teát, és mesélek magamról — javasolta békülékenyen, remélve, hogy enyhül a hangulat.
Válasz helyett a háziasszony sarkon fordult, és szó nélkül a konyhába indult. A csokrot látványosan az ablakpárkányra dobta, a tortát pedig csattanva tette le az asztalra.
— És honnan keveredtél te ide… Levente? — kérdezte kimérten, karba tett kézzel.
Bár a konyhába beinvitálta őket, a teafőzés eszébe sem jutott. Lilla óvatos oldalpillantások közepette előszedett három poharat, és bekapcsolta a vízforralót.
— Az egyetemről — válaszolta Levente, igyekezve megőrizni a derűjét.
— Mintha láttalak volna már valahol — Erika összeszűkült szemmel méregette. — Nem az Orlov családból való vagy véletlenül?
Levente megtorpant.
— Anyukám leánykori neve Orlov volt… miért? — A nő arcán átfutó változásból egyértelmű volt, hogy ebből nem lesz baráti beszélgetés.
— Az anyádat Krisztinának hívják? — préselte ki a szavakat Erika.
— Nem, Krisztina a nagynéném, anyukám nővére, az én anyám… — kezdte volna, de nem jutott tovább.
Erika elsápadt, majd lassan felállt.
— Takarodj innen — mondta halkan, de metszően. — Lilla, azonnal intézd el, hogy soha többé ne lássam itt. Felejtsd el még a nevét is!
— Erika, mi történt? Mit vétettem? — értetlenkedett Levente.
Lilla korábban figyelmeztette, hogy az anyja különös természetű, de erre ő sem számított. A lány viszont azonnal átlátta a helyzetet. Tizennégy évvel korábban az apja elhagyta őket Krisztina Orlov kedvéért. Lillának fogalma sem volt róla, hogy a szülei házasságát szétziláló nő éppen a vőlegénye nagynénje.
Bár Leventének és a családjának semmi köze nem volt a régi történethez, Erika szemében mindannyian egy fészekhez tartoztak.
— Hát idáig süllyedtetek? — kiabálta, miközben a fiút az előszobába tuszkolta. — Előbb elcsábítottátok a férjemet, most meg a lányomat akarjátok elvenni?
— Kit csábítottunk el? — Levente képtelen volt felfogni, miért lett hirtelen közellenség.
— Menj most, kérlek — súgta Lilla könnyeivel küszködve. — Később mindent elmondok.
— Nincs itt mit magyarázni! — fortyogott Erika. — Te sem vagy különb. A hátam mögött titkolózol. Az életemet áldoztam rá, nem mentem újra férjhez, és ez a hála…
— Ne ordítson vele! — vágott közbe Levente. Már kezdett összeállni benne a kép, Lilla sokat mesélt a szülei válásáról.
— Egyformák vagytok mind! — csattant fel az anya. — Megun majd, aztán kidob.
— Eszem ágában sincs elhagyni — tiltakozott Levente, bár az ismerkedés a leendő anyóssal rémálommá vált.
A fiú teljesen összezavarodott. Először merült fel benne komolyan, hogy talán ez az esküvő mégsem olyan jó ötlet. A régi mondás a fejében visszhangzott, és a kép, ami elé tárult, finoman szólva sem volt biztató.
— Anya, ne merj így beszélni Leventével! — Lilla hangja most először csengett határozottan. — Akár tetszik, akár nem, hozzá fogok menni, és… gyerekünk lesz.
Levente és Erika egyszerre pislogtak rá döbbenten. A fiú most hallott először a babáról.
— Ma reggel tudtam meg — felelte Lilla a kimondatlan kérdésre.
Ezt a hírt egészen más körülmények között szerette volna megosztani, de a kialakult botrány felülírt minden tervet.
— Teljesen meghibbantál?! — sikította az anya újult erővel.
— Huszonegy éves vagyok — mondta Lilla remegő, mégis elszánt hangon, és egy pillanatra sem vette le a szemét az anyjáról.