— Aprót nem kérek, — mondta Zoltán, miközben egy ötezres bankjegyet csúsztatott a pénztáros felé, amikor az leütötte a fagylalt árát.
— Köszönöm szépen, — mosolygott rá őszintén a nő, és egy pillanatra bele is nézett a férfi szemébe.
— Szerinted finom lehet ez a fagyi?
— Fogalmam sincs. Négyezer forintért én nem igazán szoktam ilyesmit enni, — válaszolta a kasszás, miközben becsomagolta az árut.
— Én sem szoktam. Gondoltam, egyszer az életben kipróbálom, mi tudhat ennyit. Olyan érzésem van, mintha mindjárt kilőnének az űrbe, — nevetett fel a vásárló.
— Akkor irigylem az élményt, ami önre vár.
— Ez az ötös súgta, hogy így tegyek, — biccentett Zoltán összeesküvő mosollyal a még nyitott kasszára.
A nő kivette a bankjegyet, és játékos kíváncsisággal megforgatta az ujjai között. Amikor észrevette a golyóstollal ráírt mondatot — „Költs magadra” —, elmosolyodott.
— Nem rossz tanács.
— Használja ki, — kacsintott Zoltán, majd átvette a csomagot, és elindult kifelé.
Amint az automata ajtók összezáródtak mögötte, Melinda arcáról lehervadt a szolgálati mosoly. Mindössze tizenöt perc volt hátra a műszakból, de már se ereje, se kedve nem maradt a kedvességhez.
— Vegyél ki előleget a kasszából, — intézkedett a vezető záráskor.
Melinda újraszámolta a pénzt, mindent precízen feljegyzett, majd félretett három bankót magának, meg azt az ezrest is, amit az utolsó vevő borravalónak hagyott.
Miután leadta a kasszát, kilépett a langyos esti levegőbe, és hazafelé vette az irányt. Két szabadnap lebegett előtte, amelyek közül az egyiket határozottan ágyban fekvéssel tervezte tölteni. A háta tompán sajgott, pihenésért könyörgött.
Otthon fejben gyors bevásárlólistát állított össze másnapra, majd csak úgy, kíváncsiságból elővette a pénztárcájából a pénzt.
— Hát ebből nem lesz nagy dőzsölés — morogta.
„Költs magadra” — olvasta újra az egyik bankjegyen, megcsóválta a fejét a tanács gyermeki egyszerűségén, aztán elaludt.
Reggel Melinda fájdalmas nyögéssel kászálódott ki az ágyból. Mintha a matrac alá beköltözött volna egy középkori kínmester tompa karddal, aki egész éjjel az ő bűnös derekát ostromolta.
Lenyelte a hasznos, ám ízetlen reggelit, és már majdnem visszabújt a takaró alá, hogy délig a telefonját bámulva vegetáljon, amikor megakadt a szeme a pénzen.
„Költs magadra” — ismételte magában, mint valami különös mantrát, amelyet egy ismeretlen hagyott rá.
Leült az ágy szélére, és elgondolkodott. Pár perc múlva szinte magától nyúlt a telefon után. Megkereste a megfelelő oldalt, majd rábökött a hívás gombra.
— Jó napot, a masszázsszalon? — kérdezte, idegességében az ajkába harapva. — Meg tudná mondani, mennyi egy kezelés… vagyis egy sima masszázs ára? Bár… — mély levegőt vett, behunyta a szemét, és váratlan nyugalommal folytatta: — A komplex csomag mennyibe kerül? Négyezer-ötszáz forint? Remek. Ma délután kettőre be tudnak írni? Köszönöm szépen.
Maga sem értette, honnan vette a bátorságot ehhez a lépéshez, de Melinda életében először a piaci akciók helyett a saját testét választotta. Élelmiszer volt otthon elég fizetésig, nem kellett feltankolni, a férje kibírja egy ideig sör és füstölt hal nélkül, és a cipőbolt leárazásai sem dőlnek össze attól, ha most kimaradnak, mert az ég sem szakad le attól, ha a legújabb kollekció darabjai ezúttal a polcon maradnak, és ő végre mással törődik.