Anyu közben előszedte azokat a játékokat is, amelyeket még korábban tett félre az unokájának. Márk azonnal birtokba vette őket, mintha mindig is itt élt volna.
Másnap reggel apuval elintéztük a legfontosabbat: együtt mentünk be a bankba. Az ügyintéző figyelmesen végighallgatott, együttérzően bólintott, majd minden felesleges kérdés nélkül elindította az új bankkártya igénylését. A régit azonnal letiltották.
— Sajnos nem egyedi eset — jegyezte meg halkan, miközben átnyújtotta a papírokat. — Az a lényeg, hogy időben lépett.
Aznap este Gábor megállás nélkül hívogatott. Először dühösen követelte, hogy menjek vissza, később már panaszkodott, mennyire nehéz neki nélkülem, mennyire hiányzunk. Nem vettem fel. Anyu csak akkor szólt bele a telefonba, amikor már tizedszer villogott a kijelző.
— Gábor, drágám, elég volt — mondta jéghideg nyugalommal. — Ide ne telefonálj többet. A jótékonysági alapítvány bezárt. A kártya le van tiltva. Lilla nem tartja el a húgodat. Ha segíteni akarsz a rokonaidnak, tedd a saját fizetésedből. A mi családunkat pedig hagyd békén. Viszontlátásra!
Nem sokkal később Gábor személyesen jelent meg a ház előtt. Az ablak alatt állt, találkozót követelt. Apu lement hozzá beszélni, de amikor visszajött, látszott rajta, mennyire felzaklatták a hallottak.
— Azt ígéri, megváltozik — mondta fáradtan. — Visszaadná a kártyát, beszélne a testvérével. Tipikus mentegetőzés. Amikor lebukik valaki, hirtelen mindent megígér.
— És szerinted mit kellene tennem? — kérdeztem.
— Ezt csak te döntheted el. De ne feledd: az emberek nem alakulnak át egyik hétről a másikra. Amit két éven át tett, az pontosan megmutatja, milyen ember és milyen férj. Biztos vagy benne, hogy így akarod leélni az életed?
Néhány nappal később benyújtottam a válókeresetet. Az ügyvéd várójában ültem, a kezemben szorongattam a papírokat, és alig fogtam fel, hogy a házasságunk véget ér.
Öt év együttélés, egy közös gyerek… tényleg mindennek véget kell érnie a pénz miatt?
Csakhogy nem a pénzről szólt.
Hanem a tiszteletről, ami rég eltűnt. Arról, hogy észrevétlenül élő ATM-mé váltam, miközben a saját igényeim senkit nem érdekeltek. Arról, hogy Gábor nem társat látott bennem, hanem egy biztos bevételi forrást a családja számára.
A férjem még megpróbálta megakadályozni a válást. Többször eljött a szüleimhez, könyörgött egy új esélyért. Egy alkalommal Nórát is magával hozta. A vékony, szőke nő könnyes szemmel ecsetelte, mennyire szerencsétlen, és milyen nagy szüksége van támogatásra.
— Lillának meg kellene értenie! — zokogta. — Hiszen rokonok vagyunk. Nem idegenek! A nők között nem lehet rivalizálás.
— Rivalizálás? — anyu úgy nézett rá, mint egy biológus egy ritka élősködőre. — Kislányom, verseny akkor van, ha egyenlő felek indulnak. Maguk viszont két évig a lányom nyakán éltek. Ez eltartottság. Most pedig azonnal tűnjenek el, különben rendőrt hívok!
Ezután Nóra többé nem mutatkozott.
A válást két hónap alatt kimondták. Gábor minden feltételbe belement: Márk velem maradt, a gyerektartást a törvény szerint fizette, a fiát hétvégéken láthatta.
Az első szombaton a válás után a régi lánykori szobámban ébredtem. Beléztem a tükörbe, és meglepődtem.
Két hónap a szüleimnél teljesen átalakított. A hajam fényesebb lett, a bőröm kitisztult, a szememben újra élet csillogott. Elkezdtem ismét figyelni magamra: minőségi kozmetikumokat vettem, rendszeresen jártam fodrászhoz.
— Anya — mondtam reggeli közben —, lassan saját lakást kellene keresnem.
— Szó sem lehet róla — legyintett. — Maradj csak itt az unokámmal, ameddig akarsz. Nekünk ez öröm!
Én viszont már kinéztem egy kétszobás lakást a szomszéd kerületben. Saját térre vágytam, saját szabályokra és teljes anyagi önállóságra. Véglegesen.
Márk gyorsabban alkalmazkodott az új élethez, mint én. Apuval kertészkedett a telken, anyuval süteményeket sütött, velem parkokba és múzeumokba járt. Gábort hétvégente látta, de különösebben nem hiányolta.
Én pedig hosszú évek után először szabadnak éreztem magam. A pénzem végre engem és a fiamat szolgálta. A döntéseket én hoztam meg. A jövő pedig már nem egy szürke, végtelenül ismétlődő napokból álló sávnak tűnt.
Az igazságnak van íze. Enyhén édes — a szabadság íze.