…mintha valóban valami ösztönös, ősi anyai erő vette volna át benne az irányítást. Nem az a csendes, megértő nő ült ott mellettem, akit egész életemben ismertem, hanem egy elszánt anya, aki gondolkodás nélkül védi a kölykét, bármi áron.
Ebben a feszült pillanatban a gyerekszoba felől hirtelen megszólalt Gábor hangja:
— Lilla! Kakilnia kell a gyereknek. Gyere gyorsan!
— Majd én megyek — szólalt meg apu, és már el is indult Márk szobája felé.
— Apa, hagyd, megoldom én… — próbáltam tiltakozni.
— Maradj ülve, és pihenj! — vágott közbe határozottan, olyan hangsúllyal, ami nem tűrt ellentmondást.
Hallottam, ahogy apu nyugodtan beszél Márkkal, majd megnyílik a fürdőszoba ajtaja, megindul a víz. Kisvártatva tompa férfihangok szűrődtek ki: Gábor sietve magyarázott valamit, apu pedig rövid, kemény válaszokkal felelt. Nem hallottam tisztán a szavakat, de a hangnem mindent elárult.
— Lillám — anyu leült mellém, és gyengéden megfogta a kezem. — Te is érzed, hogy ez így nincs rendben?
— Tudom — suttogtam. — De mit tehetnék? Elváljak? Egyedül maradjak egy kisgyerekkel?
— Most nem vagy egyedül? — szorította meg az ujjaimat. — Egy olyan férfi él melletted, aki elveszi a fizetésedet, és a testvérének adja, miközben a saját családját pénz nélkül hagyja. Ez rosszabb, mint az egyedüllét.
Nem válaszoltam. Mert nem volt mit mondanom.
Az elmúlt két évem ködbe burkolózott. Nem éltem, csak működtem. Munka, lakás, gyerek — nap mint nap ugyanaz a körforgás. Nem gondolkodtam, nem kérdeztem, csak tűrtem. Talán féltem bevallani magamnak, hogy rossz döntést hoztam, amikor Gáborhoz mentem feleségül.
Apu ekkor kilépett a gyerekszobából, Márkot a karjában tartva. A kisfiam tiszta volt, felöltöztetve, vidáman nevetgélt.
— Nagypapa! — kiáltotta lelkesen, amikor meglátott. — Anya, a nagypapa itt van!
— Látom, kincsem — öleltem magamhoz, és hirtelen éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szemembe.
Mikor fordult elő utoljára, hogy Gábor magától, kérés nélkül pelenkát cserélt, vagy csak leült játszani vele pár percre?
— És Gábor hol van? — kérdezte anyu hirtelen.
— Pakol — felelte apu röviden. — A testvéréhez megy. Sürgős dolga akadt ott.
Néhány perc múlva Gábor előjött a hálószobából egy kisebb táskával. Kerülte a tekintetemet.
— Pár napra elugrom Nórához — mondta feszülten. — Megint gondjai vannak.
— Hát persze — szólalt meg anyu mézesmázos hangon. — Neki mindig vannak gondjai. Bezzeg a feleségednél minden rendben, igaz?
— Anyu, kérlek…
— Nem, Lilla, elég volt a hallgatásból! — csattant fel. — Gábor, mondd csak, most honnan lesz pénz Nóra problémáira?
— Van még neki — morogta vállvonogatva.
— Ó, persze. Lilla fizetéséből maradt — vágott vissza anyu. — Megkérdezted tőle, hogy odaadja-e?
— Ezt már megbeszéltük. Fejezzük be!
— A feleség nem pénztárca — szólalt meg apu halkan, de rendíthetetlen nyugalommal. — Nem automata. A feleség társ, akit tisztelni kell.
— Elég a kioktatásból! — Gábor az ajtó felé indult. — Este jövök.
— Ne siess — szólt utána anyu. — Apáddal maradunk. Segítünk Lillának rendbe tenni néhány dolgot.
Gábor megtorpant egy pillanatra, gyanakodva, majd szó nélkül kilépett, és becsapta maga mögött az ajtót.
Ahogy elment, furcsa megkönnyebbülés áradt szét bennem. Mintha hirtelen több levegő lett volna a lakásban.
— Na — mondta anyu, miközben elővette a telefonját —, akkor nézzük a pénzügyeidet. Mutasd a bankszámládat.
— Minek?
— Mert ideje igazságot tenni. A pénzednek téged és a fiadat kell szolgálnia, nem egy olyan nőt, aki öt éve nem hajlandó munkát keresni. Ugye ezt te is belátod?
Megnyitottam a banki alkalmazást. Egyenleg: 847 forint. Fizetésig még egy hét.
— A bankkártyád Gábornál van? — kérdezte apu.
— Igen. Azt mondta, így egyszerűbb… úgyis ő kezeli a pénzt.
A szüleim összenéztek.
— Lillám — szólalt meg apu csendesen —, holnap bemegyünk a bankba.
Hétfőtől már a szüleimnél laktam.
Összepakoltam, amíg Gábor távol volt, és egy rövid üzenetet hagytam neki az asztalon: „Időre van szükségem, hogy átgondoljam a dolgokat.”
Márk az egész költözést izgalmas kalandként élte meg, mintha nem menekülés, hanem egy új kezdet első állomása lett volna, és én akkor még nem sejtettem, milyen változásokat hoz majd ez a döntés.