…az első havi lakbér Balatonfüreden, a költözés minden apró költsége…
Marcell Kozma a tenyerébe temette az arcát, mintha attól könnyebb lenne.
– Tudom – szólalt meg végül rekedten. – De ő a húgom. Nem dobhatom ki az utcára a gyerekével együtt.
Adrienn Hegedűs odalépett hozzá, átkarolta a vállát.
– Kitalálunk valamit. Eddig is mindig megoldottuk, most sem lesz másképp.
Az éjszaka nyugtalanul telt. Szinte senki sem aludt igazán. Adrienn félálomban hallotta, ahogy Nikolett Király idegesen járkál a nappaliban, időnként halkan összesúg Zsolt Orosszal. Hajnal felé elszenderedett, de hét óra körül az ébresztő könyörtelenül kirángatta az álmából.
A konyhában Nikolett ült az asztalnál, feldagadt, könnyes szemmel.
– Adrienn, kérlek, bocsáss meg nekünk. Nem tudtuk… Marcell mindig hallgatag volt, de hogy ennyire súlyos a helyzet…
– Nem titkolózott – válaszolta Adrienn nyugodtan. – Csak minden egyszerre történt, túl gyorsan.
– Felhívtam Zsolt édesanyját – folytatta Nikolett. – Debrecen mellett lakik. Azt mondta, befogad minket egy időre, amíg találunk albérletet. Csak… fogalmam sincs, hogyan jutunk el odáig. Csak a helyi vonatra futja.
Adrienn elgondolkodott. Nekik még belefért egy taxi az állomásig – miért ne oszthatnák meg?
– Segítünk az utazásban – mondta határozottan. – A csomagokat is együtt visszük le.
Nikolett arca felderült.
– Tényleg? Te egy igazi angyal vagy!
Marcell ekkor lépett ki a fürdőből, és megállt a küszöbön.
– Aludtatok valamennyit?
– Egy percet sem – rázta meg a fejét Nikolett. – Marcell, sajnálom. Megint rád zúdítottam az egész életemet.
– Engedjük el – legyintett fáradtan. – Mi a terv?
Adrienn összefoglalta a megoldást Zsolt édesanyjával kapcsolatban. Marcell bólintott.
– Rendben. Akkor gyorsan pakoljatok. A vevők bármelyik percben megérkezhetnek.
Az elkövetkező óra kapkodással telt. Nikolett holmiját visszagyömöszölték a bőröndökbe, felkeltették Levente Kertészt, összeszedték a szétszórt játékokat. Zsolt két taxit rendelt, mert egyetlen autóba képtelenség lett volna mindent bezsúfolni.
Nyolc óra negyvenötkor a lakás teljesen kiürült. Adrienn még egyszer lassan végigsétált a szobákon. Hét év emlékei sűrűsödtek a falak között: az első felújítás, ünnepek, hétköznapok. Nehéz volt búcsút inteni, de tudta, hogy új fejezet vár rájuk.
A bejáratnál sietve köszöntek el. Nikolett szorosan megölelte a bátyját.
– Még egyszer bocsánat. Sok sikert Balatonfüreden. Talán tényleg így kellett lennie.
– Biztosan – felelte Marcell. – Kitartás. Munkát találtok, talpra álltok.
– Zsoltot felvették egy üzembe – tette hozzá Nikolett. – Nem álomfizetés, de kezdetnek jó.
Levente vidáman integetett a taxi hátsó üléséről, majd az autók eltűntek a sarkon.
Adrienn és Marcell kettesben maradtak a saját bőröndjeikkel. Negyedóra sem telt el, amikor egy csillogó, drága autó gördült a ház elé. Megérkeztek az új tulajdonosok: egy fiatal pár, barátságos mosollyal.
– Jó napot! Kicsit korábban jöttünk, reméljük, nem okozunk gondot.
– Egyáltalán nem – válaszolta Adrienn. – A lakás átadásra kész.
Felmentek, végigjárták a helyiségeket. Az új tulajdonosok elégedetten bólogattak, mindent rendben találtak. Az átadás-átvételi papírokat aláírták, és Adrienn lassan a kezébe vette a kulcsokat, készen arra, hogy végleg lezárjon egy korszakot.