– Gergő! Láttad ezt egyáltalán?! Mégis hogy gondolta? Előre szólni nem lehetett volna? – csattant fel Lilla Deák idegesen.
– Mindjárt megyek. Na, mi történt már megint? – kérdezte a negyvenes éveiben járó férfi, miközben lerúgta a cipőjét, és a bevásárlószatyrokkal belépett a konyhába.
Épp akkor értek haza az üzletből. Lilla az asztalnál állt, kezében egy gondosan összehajtott papírral.
A cetlin határozott, fekete betűkkel ez állt: „Drágáim! Elutaztam meglátogatni egy barátnőmet. Hogy meddig maradok, még nem tudom. Ne aggódjatok értem. Időnként én magam foglak hívni benneteket. Mama.” Aláírás: Erzsébet Rácz.
– Lilla, hát ez tulajdonképpen jó hír! – jegyezte meg Gergő. – Mindig azt mondtad, hogy anyukád csak lábatlankodik körülötted. Most végre senki sem lesz útban a konyhában.
– Két hét múlva vacsorát adok az előléptetésem miatt! – fakadt ki a nő. – Abban bíztam, hogy Erzsébet Rácz mindent előkészít majd. És most mihez kezdjek?
– Ne stresszelj. Mondd meg a vendégeknek, hogy kicsi a lakás, ezért mindenkit inkább egy étterembe hívsz meg.
– Tudod, az mennyibe kerül? Tizennégy embert hívtam meg, plusz mi ketten!
– Na és? Nem minden nap kap az ember magasabb pozíciót.
Este hazaérkeztek az edzésről a tizenkét éves ikrek, Júlia Somogyi és Domonkos Dunai, majd a család leült vacsorázni.
– Gyerekek – szólalt meg Gergő komoly hangon –, van egy jó hírem. A nagyi elutazott látogatóba, és úgy tűnik, hosszabb időre. Valaki beköltözhet az ő szobájába. Ki vállalja?
– Menjen Domonkos – vágta rá Júlia. – Nekem nem tetszik az a szoba, túl kicsi.
– Nekem mindegy, hol lakom – vont vállat a fiú. – De az ágyamat viszem magammal. A nagyi kanapéján lehetetlen aludni. Amúgy is ideje lenne kidobni.
– Ugyan már! – pillantott rá Gergő rosszallóan. – Igaz, akkor vettük, amikor tízéves voltam, de még most is teljesen rendben van.
– Próbáltál már rajta feküdni? – vágott vissza Domonkos. – Ágy nélkül nem költözöm!
A következő nap Lilla az irodában ült reggeltől estig a számítógép előtt, és mindent átkozott. Éttermet keresett, de mindenhol elképesztően magas árakkal találkozott.
Két héttel később lezajlott az ünnepség. Ha nem kellett volna ekkora összeget kifizetniük, elégedetten zárták volna az estét. Fáradtan tértek haza az étteremből.
– Anya, holnap szülői értekezlet lesz – közölte Júlia már az ajtóban. – A tanárnő azt mondta, kötelező megjelenni.
– Gergő, kérlek, menj el te – sóhajtott Lilla. – Nekem tényleg nincs időm.
– Nem fog menni – felelte a férfi. – Emlékszel, holnap viszem az autót a szervizbe. Oldd meg te.
– Persze, pont most kellett Erzsébet Rácznak vendégségbe járnia – morogta Lilla. – Még egy gondot ránk hagyott.
Ebben a pillanatban Domonkos lépett oda hozzá, és félénken megszólalt, miközben a kabátját mutatta, amelyen egy gomb hiányzott.