„Egy történet arról, miként próbálta egy tolakodó anyós erőből visszarángatni ‘a saját fiát’, és hogyan ütközött váratlanul kemény ellenállásba.”
„Amikor egy anyós bulldózerként gázol be egy másik család életébe, és a menyétől végül pontosan azt kapja, amit kiérdemel.”
— Anyám szeretne veled beszélni valamiről, Lilla Hegyi — jegyezte meg Marcell Lengyel lefekvés előtt, mintha csak mellékesen dobná oda.
— Komolyan? — kapta fel a fejét Lilla. — Mégis miről? Hiszen általában levegőnek néz! Ha mégis rám pillant, olyan az arckifejezése, mintha fejben boncolna fel. És most hirtelen beszélgetni támadt kedve?
— Fogalmam sincs pontosan — vont vállat Marcell. — Valami konyhai gépről motyogott, talán tanácsot akart kérni tőled. Vagy lehet, hogy egészen másról. Őszintén szólva, mostanában már félig sem figyelek rá, mert állandóan kér, követel, intézkedik. Már előre megvannak a sablonválaszaim, hogy minél gyorsabban lezárjam a beszélgetést.
— Ügyes túlélési stratégia — mosolyodott el Lilla halványan. — De akkor engem miért nem avattál be? Akár csak annyira, hogy elmondd, mit akar.
— Ne haragudj — sóhajtott Marcell. — Pont akkor hívott, amikor beléptem a liftbe. Tudod, ott mindig megszakad a vonal. Mondtam neki, hogy el fog tűnni a kapcsolat, de nem zavarta, egyfolytában beszélt. Amikor megkértem, hogy ismételje meg…
— Ismerem a stílusát — vágott közbe Lilla fáradtan. — Nem kell részletezned.
— Akkor elmész hozzá, hogy megbeszéljétek?
— Nem — felelte Lilla azonnal, szemmel látható meglepettséggel.
— Miért nem?
— Mert nem nekem fontos ez, hanem neki — magyarázta nyugodtan, de határozottan. — Téged hív fel azzal, hogy beszélni akar velem, majd elvárja, hogy én, mint a minta-meny, azonnal rohanjak hozzá. Szerinted ez normális? Vagy csak ő gondolja így?
— Ebbe még nem igazán gondoltam bele — ismerte be Marcell. — Akkor hívd fel, amikor neked jó.
— Nem — rázta meg a fejét Lilla ismét.
— És mi ezzel a gond?
— Az, hogy sem hozzá nem megyek, sem én nem keresem — mondta ki világosan. — Ha beszélni akar, hívjon fel ő, vagy jöjjön ide. Bár inkább telefonáljon, mert itthon sem vágyom a jelenlétére.
— Őszintén? Pont ezt vártam tőled — jegyezte meg Marcell.
— Akkor előbb tanuljon meg tisztelettel viselkedni — folytatta Lilla. — Én nyitottan, jóindulattal álltam hozzá, ő pedig végig úgy sziszegzett rám, mint egy feldühödött kígyó.
— Rendben — bólintott Marcell. — Azt mondom neki, hogy ő keressen téged.
Lilla haragja már nem volt olyan éles, mint korábban, de a felejtés még messze járt.
— És mi lenne, ha semleges helyen találkoznátok? — vetette fel Marcell kisvártatva, amikor Lilla már azt hitte, lezárták a témát.
— Már elmondtam: előbb hívjon fel — felelte türelmetlenül. — Aztán majd meglátjuk, lesz-e találkozó. Ismered az anyádat: képes nyilvánosan is jelenetet rendezni.
— Tudom — sóhajtott Marcell. — Csak próbálok megoldást találni. Elegem van abból, hogy kettőtök között őrlődöm, mint kalapács és üllő között. Ő azt mondja, nem vagy elég jó, te pedig nem akarod látni. Pedig elvileg egyszerű lenne: egy kis udvariasság. Én a te szüleiddel így viselkedem, és működik.
— Ha te valóban másképp viselkednél az ő helyzetében, talán könnyebb lenne erről beszélni — válaszolta Lilla halkan, miközben a feszültség újra érezhetően megült a szobában.