Az életem kívülről nézve teljesen átlagosnak tűnt. Fiatal nő voltam, öt éve éltem házasságban, és bár gyermekünk még nem született, ez sosem okozott bennünk feszültséget. A férjemmel, Marcell Illéssel, egy barátságos, bérelt lakásban laktunk a város szélén. Nem volt nagy, de kényelmes, és az évek során igazi otthonná vált számunkra. Mindketten dolgoztunk: ő informatikai területen helyezkedett el, én marketinggel foglalkoztam, ami rendszeres utazásokkal járt. A munkám kiegyensúlyozott volt – nem mondanám könnyűnek, de nem is szívott ki teljesen. Az üzleti utak megszokott rutinná váltak: néhány nap egy másik városban, majd vissza, mindenféle romantikus felhang nélkül, csupán tárgyalások, irodák és hosszú utazások sora.
Egy alkalommal azonban egy ilyen kiküldetés egészen másképp ért véget, mint általában. A feladataimmal gyorsabban végeztem, mint ahogy előre terveztem, ezért elhatároztam, hogy egy nappal korábban hazautazom. Közeledett az ötödik házassági évfordulónk, és szerettem volna meglepni Marcellt. Ismerős az érzés, amikor az öröm várakozása szinte bizsereg az ember mellkasában? Pontosan ezt éltem át. Már egy héttel korábban kiválasztottam neki az ajándékot: egy drága karórát, amire régóta vágyott, de mindig halogatta a megvételét azzal, hogy „majd egyszer”.
Úgy éreztem, nincs is jobb alkalom erre, mint a közös évfordulónk.
Hazafelé utazva kifejezetten feldobott hangulatban voltam. A gondolataim folyton az esti terveink körül forogtak: talán elmegyünk abba az étterembe, ahol az esküvőnk után először vacsoráztunk együtt, vagy egyszerűen otthon maradunk, bort bontunk, filmet nézünk. Marcell biztosan nem számított rám ilyen korán, és előre láttam magam előtt az arcát, amikor ajtót nyit, és ott állok a meglepetéssel a kezemben. Elképzeltem az ölelést, a nevetést, és azt is, hogy talán beszélgetünk majd arról, milyen jó érzés ennyi év után is együtt lenni, stabilan, szeretetben.
Amikor felértem a harmadik emeletre vezető lépcsőn, egyre inkább meg voltam győződve arról, hogy ez a váratlan hazatérés nekem legalább akkora ajándék, mint neki. A kulcs a zsebemben volt, ezért úgy döntöttem, nesztelenül lépek be.
Az ajtó hangtalanul kinyílt, én pedig beléptem az ismerős térbe. Első pillantásra minden a megszokott helyén volt: bútorok, csend, félhomály. Mégis, azonnal furcsa érzés kerített hatalmába. A levegőben idegen női parfüm illata lebegett – nem az enyém, abban biztos voltam. Összeráncoltam a homlokom. Talán csak képzelődöm? Letettem a táskámat egy székre, és elindultam a nappali felé. Néhány lépés után azonban megláttam a komódon egy női kézitáskát, amit korábban soha nem láttam ott. Ez már több volt puszta gyanúnál.
Továbbhaladtam, benéztem a konyhába, és akkor mintha gyomorszájon ütöttek volna. Az asztalnál egy idegen nő ült, Marcell Illés szürke köntösét viselte, és nyugodtan kávézott. Úgy festett, mintha régóta ott lenne, és teljesen természetesnek venné a helyzetet. Egy pillanatra ledermedtem, miközben a düh és az értetlenség egyszerre csapott fel bennem.
– Hol van a férjem, és magának mégis mi keresnivalója van az én lakásomban? – kérdeztem feszes hangon.
A nő összerezzent, majd hirtelen felém fordult. A tekintetében egy rövid másodpercre tiszta pánik villant fel, aztán láthatóan igyekezett összeszedni magát, mielőtt válaszolni mert volna.