– Ez micsoda? – érdeklődött Margit Király kissé bizonytalanul, miközben egy aranyfényű doboz felé bökött az ujjával.
– Egy felsőkategóriás ránctalanító készítmény – válaszolta készségesen az eladó. – Kifejezetten hatásos, viszont az ára is ennek megfelelő.
– Akkor ezt is visszük! – vágta rá Kristóf Hegedűs gondolkodás nélkül. – Anya, hidd el, te leszel a legcsinosabb mindenkinél.
Margit arca szinte felragyogott. Ritkán élte meg azt az érzést, hogy ennyire fontos valakinek, hogy valóban számít. Most azonban úgy érezte, a fia figyel rá, becsüli, és nem sajnál tőle semmit.
Nagyjából fél órával később már a kasszánál álltak, a kosár roskadozott a sok doboztól és tégelytől. A pénztáros sorban lehúzta a termékeket, egyesével mondva az összegeket. Lilla Fodor fejben összeadott, és ahogy nőtt a végösszeg, úgy szorult össze a gyomra. Több mint tizenkétezer forint. Ez majdnem a közös havi élelmiszer- és háztartási keretük fele volt.
– Összesen tizenkétezer-négyszáz forint lesz – közölte végül a pénztáros.
Kristóf már nyúlt is a tárcájáért, ám hirtelen megállt, majd teátrálisan a homlokára csapott.
– A fenébe… a készpénzt itthon felejtettem – mondta bosszúsan. – Lilla, add ide a bankkártyát.
Abban a pillanatban Lillának minden világossá vált. Semmiféle prémium, sem kölcsön nem állt a háttérben. A férje egyszerűen elhatározta, hogy az ő pénzéből játssza el a nagylelkű fiút. Előre egy szóval sem említette, nem kérdezett, nem egyeztetett.
Szótlanul átnyújtotta a kártyát, miközben belül szinte fortyogott. Mégis hogy képzeli? Így rendelkezni az ő fizetésével, a háta mögött? Akkor, amikor minden fillért kétszer meg kell forgatni? Kész helyzet elé állította. Hogyan mondhatott volna nemet az anyósának, amikor már a kasszánál álltak?!
– Milyen figyelmes fiam van! – áradozott Margit Király, miközben szorosan markolta a szatyrokat. – Köszönöm, Kristófom. Annyira boldog vagyok!
– Ugyan, anya – legyintett Kristóf. – Megérdemled. Olyan leszel, hogy minden barátnőd irigykedni fog.
– Büszke vagyok rád – tette hozzá Margit meghatottan. – Dolgos, rendes ember lett belőled.
Lilla nagy önuralommal hallgatott. Nem akarta elrontani Margit örömét, de magában már eldöntötte: erről még lesz szó köztük. Kristóf mindent vissza fog fizetni, egyetlen forint sem marad annyiban. És azt is tisztázni fogják, miért képes napokig vitatkozni aprópénzen, ha most ekkora bőkezűséget mutat.
A bevásárlóközpont kijárata felé vették az irányt. Margit Király elöl haladt, elégedetten szemlélve a zsákmányt, és már tervezgette, melyik krémet mikor fogja kipróbálni. Kristóf mögötte lépkedett, önelégült mosollyal, láthatóan büszkén arra, amit elért.
– Mit szóltok hozzá, ha még benézünk valahová? – vetette fel Kristóf. – Akár a ruhaboltba is.
– Jaj, Kristófom, elég lesz – nevetett Margit. – Így is majd kicsattanok az örömtől.
Már majdnem elérték a kijáratot, amikor mögöttük egy hangos, ismerősnek tűnő férfihang szólalt meg:
– Kristóf! Hát te? Micsoda véletlen!
Lilla hátrafordult. Egy negyvenes évei közepén járó, zömök férfi közeledett feléjük bőrdzsekiben, vastag aranylánccal a nyakában. Napbarnított arca magabiztosságot sugárzott. Lilla ekkor vette észre, mennyire megváltozott a férje arca: Kristóf elsápadt, a mosolya egy csapásra eltűnt.
– Szia, Tibor Dunai – köszönt vissza erőltetett nyugalommal Kristóf, szemmel láthatóan igyekezve összeszedni magát.
– Látom, csak úgy szóródik a pénz – jegyezte meg Tibor, végigmérve Margit Király teli szatyrait. – Ajándékhegyek, plázázás… Úgy tűnik, jól mennek a dolgok.
– Ő az édesanyám… hamarosan születésnapja lesz – magyarázta Kristóf halkan, zavartan Margit felé intve, miközben a levegő hirtelen feszülté vált körülöttük.