A hívás megszakadt. Nem volt magyarázat, sem ígéret, csak a vonal üres zaja maradt utána.
Erika Jakab a kórházban az ételosztásnál dolgozott, mégis minden nap szakított időt arra, hogy benézzen Lilla Kozmához. Mindig hozott valamit: egy termoszban meleg levest, pár szem kekszet, papírzsebkendőt.
— Egyedül vagy? — kérdezte halkan.
— Igen.
— És a férjed?
— Nem tudom, hol van.
Erika nem faggatózott tovább. Elővette a táskájából az összehajtogatott textilpelenkákat.
— Ezek még a régiek. Ki vannak mosva, rendben vannak. Használd őket.
Amikor eljött a hazabocsátás napja, Erika a testvérét is magával hozta. Domonkos Mezei magas volt, kissé görnyedt, bal lábára sántított. Kevés szót ejtett, inkább tette a dolgát. Felkapta a csomagokat, majd a két hordozót a csecsemőkkel. Úgy tartotta őket, mintha törékeny üveg volna mindkettő.
— Hol laktok? — kérdezte útközben.
— Egy szobában. Társbérlet.
— Értem.
Az autóban csend volt. Domonkos nem kérdezett semmit. A ház előtt gond nélkül felvitte a hordozókat a harmadikra, pedig látszott rajta, hogy fáj neki a lába. Letette őket, végignézett a szobán.
— A radiátor alig melegít. Kellene egy hősugárzó.
— Veszek. Köszönöm.
Bólintott, és elköszönt.
Egy héttel később Zoltán Halász állt az ajtóban. Józan volt, feszült, a telefonját szorongatta.
— Anyám látta a felvételt.
Lilla a kislányt ringatta, a fiú a sarokban aludt.
— Milyen felvételt?
— A szülészet kameráját. A biztonságiaktól kérte el. Látta, hogy egy idegen férfival jöttél ki. Ő vitte a gyerekeket. Ki volt az?
Lilla megdermedt.
— Annak a nőnek a testvére, aki segített nekem. Te nem jöttél. Ő igen.
— Segített? Úgy vitt el, mintha a férjed lenne. És én mi vagyok?
— Te nem jöttél, Zoltán. Anyád megtiltotta.
— Nem tiltotta! Azt mondta, várjunk, míg meglesznek az eredmények.
— Milyen eredmények? Ezek a te gyerekeid.
Zoltán előrelépett, felemelte a kezét, aztán meglátta a babákat, és visszaengedte.
— Anyám szerint válni kell. Azt mondja, mindent megszerveztél, és én tettem tönkre az életed.
Lilla végignézett rajta: a véreres szemeken, a remegő ujjakon, a gyűrött inget.
— Akkor add be a papírokat.
Zoltán válasz nélkül megfordult, és becsapta maga mögött az ajtót.
Néhány nappal később Ildikó Gál a tizenhetes iskola egyik tantermében állt, szülői értekezletet vezetett, és élvezte, hogy minden tekintet rá szegeződik, miközben lassan a tábla felé fordult.