Adrienn Erdélyi a konyhaasztalnál ült, előtte egy bögre már kihűlt tea gőzölgött alig észrevehetően, amikor megszólalt a telefon. A kijelzőn a nővére neve villant fel. Adrienn elhúzta a száját, mégis felvette.
— Adrienn, te meg mit képzelsz magadról?! — Diána Szalai hangja szinte sistergett a felháborodástól. — Balázzsal két órája állunk a kapu előtt! A kulcs nem nyit semmit! Lecserélted a zárakat?!
— Igen, lecseréltem — válaszolta Adrienn higgadtan, miközben belekortyolt a teába.
— Mégis hogy gondoltad ezt?! Nem jutott eszedbe szólni nekünk?! A gyerekekkel készültünk a hétvégére! Be van pakolva minden, bevásároltunk! Teljesen elment az eszed?
Adrienn lassan letette a bögrét. A halántéka lüktetett a fáradtságtól: András Somogyival egész héten a novemberi ünnepek után maradt romokat tüntették el. A nagymamája régi porcelánkészletének darabjait a lakás legképtelenebb pontjain találta meg: a kanapé mögött, a radiátor alatt, sőt egy szilánk még a virágföldből is előkerült.
— Diána, üljünk le, és beszéljük meg nyugodtan — mondta kimérten.
— Mit megbeszélni?! Add ide az új kulcsokat, ennyi! Balázs a kocsiban ül a gyerekekkel, nyűgösek! Olivér Mezeinek hőemelkedése volt, az orvos szerint jót tenne neki a friss levegő! És te ezt csinálod!..
— A „Lángocska” kávézóban, egy óra múlva — vágott közbe Adrienn, majd bontotta a vonalat.
Tudta, hogy ez a pillanat elkerülhetetlen volt. Már akkor sejtette, amikor a vendégszobában, a kanapé alá hanyagul betolt cipősdobozban meglátta a törött porcelán darabjait. Diána nyilván abban bízott, hogy senki sem veszi észre. Adrienn azonban észrevette. És vele együtt minden más is eszébe jutott.
Három évvel korábban, a nagymama halála után Adriennt nem érte meglepetésként a végrendelet. A nyaraló kizárólag rá szállt. Diána akkor botrányt rendezett a közjegyzőnél, igazságtalanságot és kivételezést emlegetett. Csakhogy a nagymama mindent világosan leírt: „A nyaralót Erdélyi Adriennre hagyom, mert az elmúlt években egyedül ő gondoskodott rólam, a házról és a telekről. Diána csak látogatóba járt.”
Ez fájóan pontos volt. Adrienn szinte minden hétvégén kiment: füvet nyírt, fákat meszelt, a korhadt kerítést tákolta. Diána inkább baráti grillezésekre ugrott le, majd később panaszkodott, hogy „minden mennyire el van hanyagolva”.
A ház rossz állapotban került Adriennhez. Beázott a tető, a veranda megsüllyedt, a kerítés alig állt. Két nyáron át ő és András pénzt, energiát nem sajnálva újították fel: tetőt cseréltek, villanyhálózatot korszerűsítettek, új bútorokat hoztak. Adrienn maga festett, burkolatot választott, órákig gondozta a kertet.
Diána ezalatt egyszer jelent meg, „körülnézni”. Kritizálta a színeket, megitta a kávéját, majd távozott. Segítséget nem ajánlott, pedig Adrienn finoman utalt rá, mennyire jól jönne.
Amikor viszont minden elkészült, és a nyaraló végre barátságos, rendezett hellyé vált, Diána hirtelen a „családi fészekről” kezdett beszélni.
— Ugye nem gond, ha néha a gyerekekkel leugrunk? — kérdezte egyszer. — Mégiscsak a nagyi háza, annyi emlék… Olivér és Alexandra Fodor imádják a természetet.
Adrienn mit mondhatott volna? Mindig ő volt a megértő, a békés, aki nem húz határokat.
— Persze, gyertek — felelte akkor. — Csak szólj előre.
Az első alkalommal minden rendben ment. Aztán Diána egyre gyakrabban jelent meg, egyre természetesebben, és lassan eltűnt a kérdés a mondataiból — csak a bejelentés maradt, ami már előrevetítette a következő konfliktust.