Ágnes Orosz végül belátta, hogy ez a menet elveszett. A szája még mozgott, de a hangja már inkább dühös kapálózás volt, nem fenyegetés.
— Sebaj, majd megoldjuk valahol! — vetette oda fogcsikorgatva. — Ne alázkodj meg előtte…
A következő pillanatban már a nappaliban volt, és eszeveszett tempóban kezdte a szentképeit műanyag szatyrokba söpörni. Az ikonok egymásra csúsztak, koppantak, mintha nekiütődnének a valóságnak.
— Legyen átkozott ez a lakás! — ordította, miközben végigszáguldott a folyosón. — Fulladj bele a négyzetmétereidbe! Egyedül maradsz, hallod? Senkinek sem kellesz majd! Ki kíváncsi rád férfi nélkül? Önző nő!
Réka Dunai a hálószoba ajtajában állt, karba tett kézzel. Nem szólt közbe. Nézte ezt az összeomlást, ezt a kétségbeesett, színpadias tombolást. Fájt. Nem kicsit — pokolian. Nem csupán egy házasság hullott szét, hanem mindaz, amit az emberekről gondolt. Az a férfi, akit szeretett, kiderült: gyenge. Egy bábu, aki kész volt anyja parancsára átgázolni az ő életén.
Mégis, a fájdalom alatt lassan utat tört magának valami más. Megkönnyebbülés. Tiszta, hatalmas fellélegzés. Mintha évek óta egy rothadó zsákot cipelt volna a hátán, és végre ledobhatta volna.
— És az előleg? — szólalt meg hirtelen András Vincze az ajtóban, kezében a bőrönddel. Szánalmas látvány volt: kinyúlt melegítő, kapkodó tekintet. — Anya, hát felvettük az előleget… Háromszázezer forint. Azt vissza kell adni.
— Tőle kérd! — vágta rá Ágnes Orosz, és Rékára bökött. — Miatta hiúsult meg minden! Fizessen ő!
András reménykedve fordult a felesége felé.
— Réka… tényleg… baj lesz. Kölcsönkérnél? Akár csak százezret? Tudom, hogy van félretett pénzed… Írunk papírt, esküszöm!
Réka úgy nézett rá, mintha levegő lenne.
— A kulcsokat — mondta, és kinyújtotta a kezét.
András hezitált.
— A kulcsokat! — csattant fel újra Réka hangja, olyan erővel, hogy megremegtek a vitrin üvegei.
A férfi összerezzent, előkotorta a zsebéből a kulcscsomót, és odahajította a kisszekrényre.
— Meg fogod bánni — morogta. — Én voltam a legjobb, ami történhetett veled.
— Te voltál a legnagyobb tévedésem — felelte halkan Réka. — És hálás vagyok, hogy most javítottam ki, nem akkor, amikor már az utcán álltam volna.
Kitárta a bejárati ajtót.
— Viszlát, kedves rokonok. És jegyezzétek meg: ha egyetlen hívást vagy üzenetet kapok tőletek, azonnal feljelentést teszek csalási kísérlet miatt.
Ágnes Orosz kihúzott háttal lépett ki a lépcsőházba, állát büszkén felszegve, de a szatyrokat tartó keze remegett. András mögötte vánszorgott, összegörnyedve, megtörten.
Az ajtó becsapódott. Réka kétszer is elfordította a zárat. Kattanás. Még egy.
Csend lett.
Homlokát a hideg ajtólapnak támasztotta. A könnyek, amelyeket eddig visszatartott, végre szabadon törtek elő. Lecsúszott a padlóra, és zokogott. Keservesen, kontroll nélkül, elsiratva három évet, egy szerelmet, és azokat az álmokat, amelyekben boldog öregkort képzelt el Andrással.
Ekkor megszólalt a telefon a zsebében. Reszkető kézzel vette elő. Banki értesítés villant fel: „Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy hitelminősítését ma lekérdezte a GyorsHitel Kft.”
Réka szeme elkerekedett. Letörölte az arcát, és belépett az Ügyfélkapu alkalmazásba.
A legutóbbi műveletek között ott állt: „Hozzájárulás hitelinformáció lekéréséhez.” Időpont: hajnali 03:00.
András. Amíg ő aludt, nemcsak az eladási papírokat intézte. Megpróbált kölcsönt felvenni az ő nevére, hogy betömje a lyukakat addig, amíg „elkel” a lakás.
A düh egyetlen pillanat alatt kiszárította a könnyeit.
Réka felállt, kiment a konyhába, és töltött magának egy pohár vizet. A keze már nem remegett.
Elővette a laptopját. Először minden jelszót lecserélt: bank, szolgáltatások, Ügyfélkapu. Másodszor elektronikus feljelentést tett a rendőrségen. Harmadszor azonnali zárcserét rendelt.
Az ablakhoz lépett. Odakint eső mosta tisztára a járdát.
— Rendben — mondta ki hangosan az üres lakásban. A saját lakásában. — Dolgozni fogok. Talpon maradok. Ti pedig…
Maga elé képzelte Andrást, amint magyarázkodik a „vevőnek”, és Ágnes Oroszt, aki reszketve néz szembe a hitelezőkkel.
— Pont azt kaptátok, amit érdemeltetek.
Réka ivott még egy kortyot. A víz friss volt. Tiszta. Ahogyan az új élete is — amely ebben a pillanatban kezdődött el. Paraziták nélkül. Hazugságok nélkül. Anyós nélkül.
Este pizzát rendel majd. Jó drága sajttal. És egyedül eszi meg, lassan, élvezve minden falatnyi szabadságot.