…mire ő egyáltalán észbe kapna, a pénz már régen náluk lesz. Majd azt mondják, beforgatták egy készülő családi ház építésébe. Megmutatnak egy frissen ásott alapot, néhány látványtervet, szép, színes képeket. Amíg telik az idő, amíg „halad” az építkezés… évek repülnek el.
Réka Dunai a szája elé szorította a kezét, nehogy felsikítson. Amit hallott, az messze túlmutatott egy egyszerű hátbatámadáson. Ez hideg fejjel megszervezett kifosztás volt. Nem pusztán az otthonát akarták pénzzé tenni. Azt tervezték, hogy teljesen ellehetetlenítik, és egy sosem létező „családi ház” meséjével fedik el a nyomokat.
„Tartozások” — villant át az agyán a szó, amit az anyósa korábban elejtett. „Az ügyed rendezése.”
Egy héttel korábban véletlenül meglátott egy banki értesítést Ágnes Orosz nevére címezve, ami a bejáratnál hevert. Akkor nem nyitotta ki. Nem érezte helyesnek más leveleiben turkálni. Most azonban minden darab a helyére kattant. Az a mindig filléreskedő asszony, aki képes volt megszólni őt egy darab sajt miatt, nyilvánvalóan valami komoly pénzügyi csapdába sétált bele. Hitelek? Kétes befektetések? Egy pénzügyi piramis? És most, hogy mentse magát, gondolkodás nélkül odadobná a menye lakását a követelőknek.
És András Vincze? Az ő Andrása, a figyelmes, gyengéd férj? Belement. Habozás nélkül. Elárulta. „Anyuci kisfia” — gondolta keserűen Réka, majd rögtön helyesbített magában. Nem. Ennél sokkal rosszabb. Tettestárs.
Halkan, ügyelve arra, hogy még egy deszka se nyikorogjon, visszasomfordált a hálószobába. A szíve olyan erővel vert, mintha szét akarná feszíteni a mellkasát. Legszívesebben berontott volna a konyhába, felborította volna az asztalt, és az arcukba vágta volna mindazt, amit hallott. De megállította magát.
Nem. A kiabálás és az összeomlás csak nekik kedvezne. Jönnének a kifogások, a színlelt magyarázatok, az érzelmi zsarolás. „Csak jót akartunk.” „A családért tettük.” „Félreértettél mindent.” András sírna, Ágnes Orosz a mellkasához kapna. És Réka ismerte magát: a szíve meglágyulna. Talán még hinne is nekik.
Most nem érzelmekre volt szükség, hanem tiszta gondolkodásra.
Leült az ágy szélére, lassan beszívta a levegőt, majd kifújta. Játszani akarnak vele? Rendben. Elfogadja a kihívást. De a szabályokat ezúttal ő fogja meghatározni.
— Rékám, felébredtél? — dugta be a fejét András az ajtón. Az arcán ott ült a megszokott, kedves mosoly, a kezében egy gőzölgő bögre. — Főztem neked kávét. Fahéjasat, ahogy szereted.
Hogyan volt képes így mosolyogni? Hogyan tudott a szemébe nézni, miközben néhány órán belül a feje fölül készült kihúzni a talajt? Réka ránézett, és először nem a férjét látta, hanem egy idegen, csúszós alakot.
— Köszönöm — erőltetett magára egy mosolyt. Feszült volt, de András nem vette észre. Túlságosan elmerült a szerepében.
— Ja, és jut eszembe — letette a csészét az éjjeliszekrényre, majd leült mellé, és megfogta a kezét. A tenyere enyhén nyirkos volt. — Összekészítettem a papírokat az adóhoz. Emlékszel, beszéltünk a fogászati kezelések utáni visszatérítésről? Pár nap múlva lejár a határidő. Mindent kitöltöttem, neked csak alá kell írnod.
Ez az. Elindult a terv.
— Persze, drágám — Réka finoman kihúzta a kezét, mintha csak a haját akarná megigazítani. — Add ide nyugodtan. Aláírom, és küldheted is.
András arca felragyogott. Szinte kipattant a szobából, majd egy perc múlva visszatért egy vékony irattartóval.
— Itt van, nézd — hadarta. — Ez a kérelem, ez a melléklet… és itt — egy lapot csúsztatott elé, amelynek tetejét egy másik dokumentum takarta el — ez csak egy adatkezelési hozzájárulás a közvetítőnek, aki beadja helyettünk. Alul írd alá, jó?
Réka átvette a tollat. A szeme végigfutott az apró betűs sorokon. Bár a szöveg sűrű volt, néhány kifejezés azonnal szíven ütötte: „…meghatalmazom Márk Szalait, hogy teljes körűen képviseljen minden hatóság és intézmény előtt… jogosult ingatlan feletti rendelkezésre… ellenérték átvételére…”
Ez nem egyszerű papír volt. Ez egy általános meghatalmazás. Valódi, komoly jogi eszköz. Vajon már előre elintézték egy ismerős közjegyzőnél? Vagy András abban bízott, hogy később „rendezik” a hitelesítést? Talán csak egy nyomásgyakorlásra szánt sablon? Nem. Ingatlant így nem lehet csak úgy eladni.
Akkor a terv ennél is rafináltabb volt. A kézjegy kellett nekik, hogy később… valamit elindítsanak.
„Mindegy” — döntötte el magában Réka. A lényeg világos volt: a szándék.
— András — szólalt meg, miközben felemelte a tekintetét. — Meg tudod mondani, miért szerepel ebben az, hogy „…?