Hajnalka Balogh akkor is a nyugtató cseppeket számolgatta, amikor Dóra közelebb lépett hozzá. Amint észrevette a lányát, felállt, és szinte ösztönösen magához ölelte.
– Anya… – bukott ki Dórából tanácstalanul.
– Dórám… Tudod, sokat gondolkodtam itt egyedül – kezdte Hajnalka elcsukló hangon. – Rájöttem, mennyire értelmetlen volt az egész makacsságom. Nem is értem, mi ütött belém. Nem volt bennem elég alázat ahhoz, hogy félretegyem a büszkeségem, és elmenjek hozzátok. Ma meg… ma egyszerűen rám szakadt a szomorúság. Ünnepeltek, én pedig itt ülök magamban, mintha semmi közöm nem lenne hozzátok. Pedig megfogadtam, hogy nem telefonálok, nem megyek, hadd tanuljátok meg… de nem megy! A szívem húz felétek, itt zokogok, és fogalmam sincs, mit tegyek. Saját magamat büntetem. Lehet, hogy tényleg megöregedtem, túl érzékeny lettem…
Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Dóra ment ajtót nyitni, és meglepetten látta, hogy Fruzsina Juhász és Kálmán Fazekas állnak előtte. Kálmán végül mégis rászánta magát az útra, Fruzsina pedig láthatóan vele tartott.
– Nagyi! Egyetlen dugóval sem találkoztunk, biztosan mindent felszámoltak már – újságolta Fruzsina, miközben beszaladt a konyhába, és meglátta Hajnalka Baloghot. – Gyere velünk! A tortát még fel sem vágtuk. Neked tesszük félre a legnagyobb szeletet, jó?
– Gyere csak ide, kincsem, hadd öleljelek meg! – mondta Hajnalka, könnyeit letörölve, és kitárta a karját az unokája felé.
– Sírtál? Ne sírj, hiszen szülinapom van! Inkább menjünk ünnepelni! – kérlelte Fruzsina.
– Megyünk, megyünk, drágám, csak egy pillanat! Ajándékot is készítettem neked! – lelkesedett fel Hajnalka, és már sietett is a szobába.
– Köszönöm! Jaj… – kapta szája elé a kezét Fruzsina, amikor meglátta a meglepetést. – Eszter Orosztól pont ugyanilyen babát kaptam! Teljesen ugyanilyet!
Dóra egy pillanatra megdermedt, attól tartva, hogy ebből feszültség lesz, de az anyja hallgatott. Fruzsina törte meg a csendet:
– Akkor majd testvérek lesznek a babák! Mindkettőt ugyanúgy szeretem majd. Ahogy titeket is, a nagymamáimat!
Hajnalka szemében újra könny csillant, Dóra pedig elmosolyodott. Úgy érezte, a kellemetlen helyzet végleg elsimult.
– Akkor nincs is miről beszélni – mondta mosolyogva. – Menjünk, és együk meg azt a tortát.