Fruzsina imádta mindkét nagymamájával megosztani az apró, gyerekes történéseket az életéből, és olykor még egy kis ártatlan pletykálkodás is belefért. A nagymamák ezt pontosan így kezelték: mosolyogva hallgatták, értették, és mindig mellé álltak.
Eszter Orosz nagymama természetesen azonnal igent mondott a meghívásra – ez fel sem merült benne másként. Később felhívta a másik nagyit, Hajnalka Baloghot, és a beszélgetés során mellékesen megemlítette, hogy az unoka személyesen invitálta őt a születésnapjára. Hajnalka pontosan tudta, mikor lesz az ünnep, az ajándék is készen állt már, ám amikor meghallotta ezt a részletet, mélyen megsértődött. Az este hátralévő részét sírással töltötte, úgy érezte, mellőzték.
Néhány nappal később Dóra Deák felhívta az édesanyját, és hivatalosan is meghívta az ünneplésre. Hajnalka azonban kijelentette, hogy halálosan megbántották, amiért Fruzsina – szerinte szándékosan – nem őt kereste meg elsőként. Közölte, hogy ezek után nem jelenik meg, mert ő a család legidősebb tagja, érzékeny ember, akit tisztelet illet meg. Ilyen bánásmódot nem fogadhat el, és igenis neki járt volna az első meghívás.
– Anya, hiszen még csak öt éves! Miről beszélsz? Nem volt ebben semmi rosszindulat! – fakadt ki Dóra a telefonban.
– Mindig is sejtettem, hogy Esztert és Kálmánt jobban szereti nálam. Most be is bizonyosodott. Hiába vettem neki drága ajándékokat, semmit sem számított – zokogta Hajnalka.
– Kérlek… ha bármi félrement, bocsáss meg! Csak gyere el, Fruzsina nagyon hiányolna – próbálta csillapítani Dóra.
– Nem. Megsértettetek – vágta rá az asszony, majd bontotta a vonalat.
Két nap maradt a születésnapig, Dóra teljesen belemerült az előkészületekbe. Eszébe sem jutott, hogy az édesanyja komolyan gondolja a távolmaradást.
Pedig így történt. Hajnalka betartotta, amit mondott.
Az ünnepség közben Dóra egyre nyugtalanabb lett amiatt is, hogy az anyja azóta sem jelentkezett. Ezért végül elindult hozzá. Amikor kinyitotta a lakás ajtaját, és belépett az előszobába, meglátta, hogy az édesanyja egy széken ül a konyhaasztal előtt, könnyeivel küszködve, miközben remegő kézzel cseppeket számolt egy üvegcséből.