Beléptek Béla Kelemen apró kamrájába, amely közvetlenül a hangár mellett bújt meg. A levegőt átitatta a gépolaj fanyar szaga, keveredve a régi iratok poros, papíros illatával. Béla az egyetlen székre ültette Annát, ő maga pedig a masszív asztal szélének dőlt, mintha így könnyebb lenne elmondani azt, amit eddig magában hordott.
— Hallgatom — mondta röviden.
Anna beszélni kezdett. Elmondta a bírósági eljárást, a gyanús orvosi igazolásokat, és azt is, mennyire idegenné vált Márk Erdélyi azóta, hogy vidékre utazott. Béla nem szakította félbe, csak figyelt, arca megkeményedett. Amikor Anna befejezte, mélyet sóhajtott, mintha egy régi teher szakadt volna le róla.
— Géza — szólalt meg végül.
— Ki? — kérdezett vissza Anna.
— Géza Török. Vidéki felvásárló. Ravasz, mint egy kígyó. Már Márk apjával is háborúzott régen. Az öreg akkoriban nem engedte be a raktárakba, és nemet mondott a hamis papírokra. Géza nem felejtett. Várt. Amikor Márk később társulni akart vele, rögtön csapdába ejtette.
— Mivel? — Anna hangja alig hallatszott.
Béla kihúzta az asztal fiókját, és elővett egy megviselt, viaszos borítású füzetet.
— Mindent kézzel vezetek. Mindig is így tettem. A számítógép elromlik, az adat eltűnik, de a füzet megmarad. Nézze csak.
Kinyitotta az egyik oldalt, ahol apró, sűrű írás sorakozott.
— Ezek az elmúlt év szállítmányai. Látja? Az áru egy áron érkezik, a papírokon viszont más összeg szerepel. A különbség Gézánál landol. Márkot belekényszerítették. Azt mondták neki: vagy belemegy, vagy tönkreteszik.
— De miért kellett engem kidobnia a házból? — kérdezte Anna.
Béla néhány lapot továbblapozott, majd az alsó sorra mutatott.
— Itt van. Egy megjegyzés. Géza kikötötte, hogy Márk váljon el, és a házat írassa át rá biztosítékként. Garanciának, hogy nem lép le. Márknak pedig azt mondta: ha a felesége rájön a csalásra, azonnal feljelenti. Ezért jobb volt előbb megszabadulni magától.
Anna hallgatott. A mozaikdarabok a fejében lassan összeálltak. Márk hidegsége. Az a mondat a „hibáról”. A hamis igazolások. Nem egyszerű árulás volt — összeroppant.
— Van erre bizonyíték? — kérdezte végül.
Béla bólintott.
— Van. Kiszereztem a szerződés másolatát Géza irodájából. Ott van rajta Márk aláírása, minden feltétellel együtt.
A fiókból előhúzott egy összehajtott lapot. Anna kisimította, olvasni kezdte, és érezte, ahogy belül jeges üresség terjed szét benne.
„…Kötelezem magam, hogy a lakóingatlant a házastárstól a per lezárásáig kiürítem. Nem teljesítés esetén a tartozás összege megduplázódik.”
Alul ott állt Márk kézírása. Ismerős, határozott vonásokkal.
— Tényleg aláírta… — suttogta.
— Igen. Megijedt. Géza ért ahhoz, hogyan törje meg az embereket. Dicsekszik vele, kit hogyan tett tönkre, milyen családokat zúzott szét. Márk engedett.
Anna gondosan összehajtotta a papírt.
— Eljön a bíróságra? Tanúskodik? — kérdezte.
Béla hosszasan nézett rá, majd lassan biccentett.
— Elmegyek. Márk apja tisztességes ember volt. Egyszer megmentett az elbocsátástól, pedig nem lett volna kötelessége. Tartozom neki. Nem a fiának — az emlékének.
A zárótárgyalás reggel tízkor kezdődött. Anna ugyanazon a helyen ült, mint korábban. Vele szemben Márk foglalt helyet az ügyvédje mellett. Nyugodtnak tűnt, már-már magabiztosnak, mintha a győzelem biztos lenne.
A bíró monoton, jogi hangon olvasni kezdte az ítéletet. Anna csak félig figyelt. Várt.
— Van-e az alperesnek kiegészítése az ítélethirdetés előtt? — kérdezte a bíró szinte rutinszerűen.
Anna felállt.
— Igen. Tanút és iratokat szeretnék bemutatni.
Márk ügyvédje felkapta a fejét, Márk homloka ráncba szaladt.
Az ajtó kinyílt. Béla Kelemen lépett be, hóna alatt egy mappával. Komótosan az asztalhoz ment, és letette a bíró elé.
Márk arca elsápadt, mintha hirtelen ütés érte volna.
— Tisztelt Bíróság — kezdte Béla nyugodtan —, harminc éve dolgozom a raktárban. Minden szállítást kézzel vezetek. Ezek a füzetek rögzítik azokat a visszaéléseket, amelyekbe Márk Erdélyit belerángatták.
Kinyitotta a mappát, iratokat vett elő.
— Itt a szerződés, amelyet Géza Törökkel kötött. Benne a feltétel: válás és a ház zálogba adása. És itt vannak a szállítólevelek a meghamisított összegekkel.
A bíró átvette a papírokat, olvasni kezdett. Az ügyvéd felugrott.
— Tisztelt Bíróság, ezek jogellenesen beszerzett dokumentumok!
— A raktárban dolgozom — válaszolta Béla higgadtan. — Minden helyiséghez hozzáférésem van. Nem loptam el semmit. Csak másolatot készítettem.
A terem levegője megfeszült, és minden tekintet a bíró arcára szegeződött, ahogy lapról lapra haladt tovább.