„…azokat az iratokat, mert alábecsültél engem, és mert kijár nekem a tisztelet.” Nem emeltem fel a hangom, nem volt jelenet, sem könnyek. Csak száraz tények sorakoztak egymás után, higgadtan, megcáfolhatatlanul.
Nem sokkal később megszületett a megállapodás, kizárólag az általam szabott feltételek szerint. Nem diadalittas elégtétel volt ez, sokkal inkább a dolgok rendjének helyreállása. A valódi lezárás azonban még hátravolt. Két nappal később Melinda Somogyi hívott fel, és olyan hírt közölt, amely mindent új megvilágításba helyezett: egy független külső vizsgálat feltárta a Bálint Csernai cégénél elkövetett adóelkerülést. A dokumentumokon az ő saját aláírása szerepelt. Az ügyvéd időben tett lépéseinek köszönhetően az én nevem teljesen tiszta maradt.
A válás néhány hónap múlva hivatalosan is lezárult. Nem pezsgővel ünnepeltem, hanem egy csendes vacsorával és azzal a felismeréssel, hogy az életem többé nem mások látszatára épül. Megértettem: egy aláírás nem mindig vereség. Néha ez a szabadság első mozdulata. Bálint szembesült döntései következményeivel, én pedig elfogadtam mindezt mint elkerülhetetlen végkifejletet.
Ma már harag nélkül tekintek vissza. Tudom, ha akkor akár egy pillanatig is haboztam volna, mindent elveszítek. Az információ hatalom, az önbecsülés pedig nem alku tárgya. Senkinek nincs joga olyan feltételeket rákényszeríteni másra, amelyek felmorzsolják a személyiségét.