A toll hegye a papíron állt meg, és amikor végül lekerült rá az aláírás, a kezem egy pillanatra sem remegett meg. Bálint Csernai arca elsápadt. Zavartan motyogott valamit arról, hogy félreértettem a helyzetet, hogy nem így akarta, de a szavai súlytalanul hullottak a padlóra.
Felálltam, magamhoz vettem a táskámat, és higgadtan közöltem vele: innentől minden kérdést jogi úton intézünk. Azon az éjszakán nem maradtam a közös lakásban. Egy szállodába mentem, és a félhomályos szobában, az ágy szélén ülve végignéztem a levelezését: bankszámlakivonatok, szerződések, régi üzenetek sorakoztak előttem. Bálint túlzottan bízott a saját érinthetetlenségében.
Másnap reggel felhívtam Melinda Somogyit, egy tapasztalt ügyvédet. Részletesen elmondtam neki mindent: időpontokat, összegeket, céghálókat. Évekkel korábban házassági szerződést kötöttünk, de a közös vagyon jelentős részét Bálint egy olyan vállalkozáson keresztül mozgatta, ahol én is társtulajdonos voltam. Abban bízott, hogy soha nem nézek bele a számok mögé. Tévedett.
Ugyanazon a héten Petra Váradi feltűnt az üzleti környezetünkben, „tanácsadóként” bemutatkozva. Túlságosan feltűnően, túl gyorsan. Miközben Bálint siettetni próbálta a lezárást, én bizonyítékokat gyűjtöttem és könyvvizsgálatot kezdeményeztem. Nem bosszút akartam, hanem igazságot.
Pénteken tízszer hívott. Nem vettem fel. Este nyolckor üzenet érkezett: „Beszélnünk kell. Van valami, amit nem tudsz.” Mély levegőt vettem, és pontosan tudtam, hogy a játszma szabályai hamarosan megváltoznak.