…hogy egy ideig náluk maradjon, amíg rendeződnek a dolgok — csinosította meg kissé az igazságot Miklós.
— Az exfelesége? — kérdezett vissza a nő.
— Igen… — bólintott.
Miklós lemondóan legyintett, s Barbara azonnal megérezte, hogy ezt a sebet nem érdemes tovább feszegetni. Néhány perc sem telt bele, már vitte is kifelé a kalitkát Leventével együtt.
Amint a bejárati ajtó becsukódott mögöttük, Antal Mezei hirtelen felkapta a fejét, majd olyan keservesen kezdett vonyítani, hogy Miklós gyomra összerándult.
— Antal, elég legyen! Nyugodj meg! — próbálta csillapítani. — Igen, Levente már nincs velünk. De mindannyiunknak meg kell szoknunk ezt.
A kutya erre csak még hangosabban siránkozott. Miklós sietve ráadta a hámot, és kimondta azt az egyetlen szót, ami mindig hatott:
— Sétálni megyünk!
Csak ekkor csillapodott kissé Antal. A rövid kör után azonban, ahogy visszaértek, a kutya lefeküdt közvetlenül az ajtó elé, és makacsul nem volt hajlandó onnan elmozdulni. Ott is aludt el. Reggel Miklós arra ébredt, hogy az ajtó előtti lábtörlőn Antal és Kornél Kertész összebújva szunyókálnak. Közelebb lépett, megsimogatta őket, de a két állat először viselkedett vele teljes közönnyel, mintha idegen lenne számukra.
— Mi ütött belétek? Teljesen megbolondultatok? — csuklott meg a hangja. — Hiszen Leventének most jó sora van. Meleg van, világos, rendesen etetik, és egy gyerek egész nap játszik vele. Ennél mi kell még egy madár boldogságához? Gyertek, eszünk valamit.
A válasz azonban némaság volt: a kutya és a macska továbbra is az ajtónál maradt, mintha dacos böjtbe kezdtek volna. Kornél adta fel előbb — a sült hal illata erősebbnek bizonyult a bánatnál, így elsomfordált a konyhába. Antal viszont maradt, halkan nyüszítve.
Dél körül Miklós idegei felmondták a szolgálatot. Felhívta azt a nőt, aki megvette a papagájt.
— Könyörgöm, ne haragudjon… — kezdte szégyenkezve. — Nálunk itthon kész katasztrófa van. A kutyám képtelen elfogadni, hogy eladtam önöknek Leventét. Levegőnek néz, enni sem hajlandó… Nem lehetne… nem lehetne, hogy visszahozza? A pénzt természetesen visszaadom… sőt, ha kell, még rá is fizetek…
— Jaj! — sikoltott fel a nő ijedten. — De hát a kisfiam már teljesen odavan a madárért! Most is együtt ülnek a kanapén… és Bence Fülöp lelkesen ismételget minden szót, amit csak tud…