A vonal túlsó végén a nő szinte levegőt sem vett a lelkesedéstől.
— Tényleg beszél? Ugye nem tréfál? Egy papagáj, amelyik megszólal… hát ez fantasztikus! Mondja, mennyit kér érte?
Miklós Deák egy pillanatig tétovázott, majd bemondott egy összeget, szinte ösztönből.
— Ötezer forintot — felelte.
— Ebben benne van a kalitka is?
— Hát… igen — csúszott ki a száján.
— Akkor azonnal indulok! Megfelel így?
A hívás után Miklóst jeges félelem járta át. Levente Deák hangos természete ellenére a szívéhez nőtt, és most, hogy valóssá vált az elválás, hirtelen minden bizonytalanná vált benne. Mégsem hátrálhatott meg: túl sok múlt ezen a döntésen, leginkább az, hogy visszakaphatja-e a feleségét. Nehéz sóhajjal mondta ki:
— Rendben… várom.
Amikor letette a telefont, nyomasztó csend telepedett a szobára. A papagáj szokatlanul némán figyelte gazdáját, mintha szemrehányást tenne. Antal Mezei mozdulatlanná dermedt a szőnyegen, Kornél Kertész pedig még a dorombolást is abbahagyta.
— Mit néztek így rám? — motyogta Miklós védekezőn. — Jó dolgotok van itt, mint egy kis mennyországban. Nekem meg mindent fel kell áldoznom? Ne felejtsétek el, mennyire ki nem állhatott titeket Barbara Kozma. Direkt bosszantottátok őt, főleg te, Levente. Úgyhogy örülj: normális gazdákat találtam neked. Mások ennél sokkal kegyetlenebbek…
Ekkor megszólalt a csengő.
Amint a nő belépett, Antal Mezei azonnal megfiatalodott: hátsó lábra állva ugrált körülötte, hízelegve kunyerálta a simogatást. Kornél Kertész sem maradt le, odasomfordált, és dörgölőzni kezdett a lábához.
— Antal, elég legyen! — szólt rá Miklós ingerülten, akaratlan féltékenységgel a hangjában.
— Ugyan, semmi baj — nevetett fel a nő. — Imádom az ilyen kedves kutyákat!
Megsimogatta Antalt, aki boldogan röfögött örömében, majd Kornél is megkapta a maga adagját, olyan hangosan dorombolt, mintha beindult volna egy motor. Miklós gyomra görcsbe rándult.
— Ön a papagájért jött — emlékeztette kissé élesen. — Itt a kalitka, benne a madár.
— Akár a kutyát és a macskát is elvinném — tréfálkozott a nő. — Jó lecke lenne a fiamnak a felelősségről.
— Azt már nem — morrant fel Miklós. — Antal és Kornél nélkül nem bírnám ki.
— Csak vicceltem — mosolygott rá megnyugtatóan, majd Leventére nézett. — De árulja el, miért válik meg ettől a csodás papagájtól?
Miklós egy pillanatra elhallgatott, mielőtt megszólalt volna, mert a válasz szorosan összefüggött a múltjával és egy soha le nem zárt kapcsolattal.