A várva várt kisfiú érkezésére még nevet is kitaláltak, annyira biztosnak tűnt minden. A jövő képe már összeállt a fejükben, de ezt az álmot soha nem volt alkalmuk valóra váltani.
Egy téli napon Melinda megcsúszott az utcán, és olyan szerencsétlenül esett el, hogy a következmények beláthatatlanok voltak. Egyetlen pillanat elég volt ahhoz, hogy az addigi gondtalan boldogság darabokra hulljon.
A tragédia váratlanul, kíméletlenül tört be a fiatal házasok és mindkét család életébe. A hír futótűzként terjedt, és mindenkit megrázott, aki csak hallott róla. Sokan suttogva kérdezték egymástól: alig házasodtak össze, és máris ekkora próbatétel… vajon kibírja ezt a kapcsolat?
Kibírták. Kristóf Dunai és Melinda minden erejükkel egymásba kapaszkodtak, próbálták átvészelni a veszteséget. A legnagyobb figyelem Melindára irányult, hiszen ő élte meg a legmélyebben a történteket, és hosszú ideig képtelen volt feldolgozni a fájdalmat.
A tragédia után évekig nem esett teherbe. Hét esztendő telt el orvosi vizsgálatokkal, reménnyel és csalódással, míg végül egyetlen megállapítás maradt: fizikailag mindketten egészségesek. A gond nem a testben volt, hanem a lélekben.
Egy tapasztalt szakorvos végül őszintén beszélt velük.
– Ne a gyermekvállalás körül forogjon minden gondolatuk – tanácsolta. – Élvezzék az életet, utazzanak, gyűjtsenek szép élményeket. Pozitív érzésekre van szükségük. És ami a legfontosabb: szeressék egymást, ne kötelességből, hanem örömmel.
Kristóf és Melinda annyira belefáradtak az állandó várakozásba és csalódásba, hogy felszabadultan fogadták meg a tanácsot. Elengedték a görcsös akarást, és végre magukra figyeltek.
És ekkor történt a csoda. Két évvel később Melinda ikreknek adott életet: egy fiúnak és egy kislánynak. Ritka ajándék volt ez, egyszerre dupla öröm.
Úgy tűnt, végre minden a helyére került.
Csakhogy éppen a gyerekek születésével kezdett el rohamosan szétesni az egykori osztálytársak házassága.
Kristófot rövid időn belül elviselhetetlenül zavarta a két kisbaba. Úgy érezte, elrabolták tőle a korábbi életét: azt a feleséget, aki csak rá figyelt, a szüleit, akik addig körülötte forogtak. Most minden a folyton síró csecsemők körül zajlott, ő pedig háttérbe szorult, magára maradt, és elvárták tőle, hogy mindezt szó nélkül megértse.
Ő azonban nem akarta elfogadni ezt az új helyzetet. Folyamatosan bírálta Melindát, vitákba keveredett a szüleivel, és egyre durvább hangot ütött meg mindenkivel.
Egészen addig, amíg nem talált magának menekülőutat.
Egy munkatársnője már régóta nyíltan flörtölt vele. Mellette Kristóf ismét különlegesnek érezhette magát: figyelmet kapott, csodálatot, kizárólagosságot. Olyasmit, amire vágyott.
Ettől kezdve rendszeressé váltak a késői „túlórák”, Melindát békén hagyta, a szüleivel pedig lekezelően bánt. A változást elsőként Kristóf édesanyja vette észre, mert Melindának a két kisgyermek mellett egyszerűen nem maradt energiája gyanakodni.
Az asszony remegő hangon, elsápadva és elpirulva próbált beszélni a fiával. Kristóf nem is tagadott.
– Igen, van valakim. És akkor mi van? Jogom van hozzá.
– Miféle jogról beszélsz, fiam? Ott vannak a gyermekeid!
– Mindenkinek vannak gyerekei – vágott vissza Kristóf. – Mégsem mond le senki a saját életéről miattuk.
– A te életed Melinda! Elfelejtetted volna?
– Szeretném elfelejteni, de te nem hagyod.
– Kristóf, térj észhez! Hiszen szerettétek egymást!
– Régen.
– Kristóf…
– Elegem van belőle! Úgy néz rám, mint egy bútordarabra. Én viszont azt akarom, hogy szeressenek, hogy csodáljanak. És ehhez igenis jogom van!
– De hát ő a feleséged – próbálkozott az anya kétségbeesetten. – Két csecsemőt lát el éjjel-nappal. Az ikrek dupla öröm, de dupla teher is. Te pedig nem segítesz semmit!
– Ott vagy neki te meg apa. Én dolgozom, pénzt keresek, tulajdonképpen én tartalak el benneteket.
Ezek után az asszony elhallgatott. Rájött, hogy a fia lelkiismeretére hiába próbál hatni. Talán az apja szava többet ér majd.
Így hát mindent elmondott Zoltán Oláhnak, aki nem volt az a típus, aki sokáig tűr. Szembesítette Kristófot a tetteivel, és keményen, minden kerülgetés nélkül választás elé állította.