…a lányom miatt. Azt hittem, Júliáért mindezt érdemes lenyelni. De ma beléptem ide, és a saját fülemmel hallottam, ahogy vendégek előtt alázod meg őt. Ugyanazok előtt az emberek előtt — futtatta végig a tekintetét a dermedten ülő nőkön az asztal körül. — És azt is hallottam, hogy mindehhez a vejem asszisztál.
Gergő Vincze, aki addig az ablaknál állt egy pohárral a kezében, előrelépett.
— Beáta, félreérted a helyzetet…
Anyám felé fordult, a hangja higgadt volt, mégis könyörtelen:
— Nagyon is értem. Hagytad, hogy az anyád cselédet csináljon a feleségedből. A saját otthonában.
Ezután újra Brigitta Kozmára nézett.
— Brigitta, a lányod, Emese Szalai esküvője hat nap múlva lesz. Lefoglaltál egy teljes kezeléssorozatot nyolcvannégyezer forintért. Minden előre rendezve volt. Mostantól: semmi sincs.
— De hát… nekem… esküvőre megyek! — pánik csengett a hangjában. — Hogy jelenjek meg a saját lányom esküvőjén?! Beáta, ez nem lehet igaz…
Anyám elővette a telefonját, pár érintés, majd kihangosítva megszólalt egy női hang.
— Igen, Beáta?
— Diána, jó estét. Kérlek, töröld Brigitta Kozmát az összes nyilvántartásból. Teljesen. És tedd fel a tiltólistára.
— Értettem. Már intézem.
— Köszönöm. Hétfőig legyen kész.
A telefon visszakerült a táskába. Brigitta Kozma tátott szájjal ült. Fruzsina Jakab, Ildikó Kelemen és Barbara Budai a tányérjukat bámulták, mint lebukott iskoláslányok.
— Magánszalon — mondta anyám nyugodtan. — Jogom van megválogatni a vendégeimet. Viszontlátásra, Brigitta.
Aztán felém fordult.
— Júlia, pakolj össze. Velem jössz.
Bólintottam, mintha álmodnék. A hálószobában kapkodva bedobáltam a táskába a legszükségesebbeket: iratok, telefon, töltő, néhány ruha. Reszketett a kezem, a szívverésem a fülemben dübörgött.
Amikor kiléptem, Gergő elém állt.
— Júlia, tényleg elmész? Egy ilyen ostobaság miatt?
Ránéztem. Öt év. Egy év hallgatás. Egyetlen alkalom sem, amikor mellém állt.
— Ez nem ostobaság, Gergő. Ez a döntésed.
— Miféle döntés?!
— Az, hogy őt választottad. Akkor élj vele.
Kikerültem, az ajtó felé indultam. Anyám már az előszobában állt, a kabátomat tartotta.
— Júlia! — kiáltotta utánam Gergő. — Ezt még megbánod!
Anyám segített felöltözni, átvette a táskám, és kinyitotta az ajtót. Utoljára azt láttam, hogy Brigitta Kozma némán ül az asztalnál, a barátnői pedig sietve kapkodják össze a táskáikat, zavart bocsánatkérések közepette.
A liftben anyám átölelte a vállam. Ott engedtem el magam először.
— Anya… komolyan gondoltad? — kérdeztem sírva. — Tényleg kitiltottad a szalonból?
— Már régen meg kellett volna tennem — felelte halkan. — De vártam. Azt akartam, hogy te magad lásd tisztán.
Kint az utcán a kocsija állt: a jól ismert ezüst Škoda, makulátlan, rendezett — pont, mint ő maga. Beültünk, beindította a motort, de még nem indult el. Felém fordult.
— Mesélj el mindent. Az elejétől.
És meséltem.
Tavaly januárban kezdődött. Brigitta Kozma felhívta Gergőt, hogy csőtörés van a lakásában. Nem apróság: elárasztotta a fürdőt, a folyosót is, teljes felújítás kellett. Gergő azonnal rávágta:
— Anya, költözz hozzánk, amíg tart a javítás.
Nem tiltakoztam. Anyós, pár hónap, belefér.
Az első héten visszafogott volt. Segített főzni, megköszönte a vacsorát, korán lefeküdt. Még azt is gondoltam: talán most sikerül normális viszonyt kialakítani.
A második héten azonban megjelentek az „ártatlan tanácsok”, amelyek már egészen más hangon szóltak.