Andrásnak végül sikerült lecsillapítania a tombolást, majd bekopogott Dóra Király szobájába, hogy négyszemközt beszéljen vele. Az arca fáradt volt, a hangja óvatos, mintha attól tartana, egyetlen rossz szóval újra felrobban a helyzet.
– Dóra, kérlek, próbáld megérteni – kezdte halkan. – Gabriella alapvetően rendes ember. Csak még nem találta a helyét azóta, hogy ideköltöztünk. Egy nőnek ösztönös, hogy otthon érezze magát ott, ahol él. Tényleg nem vágysz arra, hogy újra legyen körülötted valamiféle anyai gondoskodás?
Dóra hitetlenkedve nézett rá.
– Apa, te most komolyan őt véded? – kérdezte élesen. – Ezt nem akarom elhinni. Engedély nélkül nyúltatok anya holmijához, ráadásul az én házamban. Hogy jutott ez egyáltalán eszetekbe?
– Kislányom, azok a dolgok csak állnak ott évek óta – próbált érvelni András. – Fájdalmat okoznak, fölösleges emlékek. Gabriella szerint továbblépni kell.
– A te Gabriellád azt csinál, amit akar – vágott közbe Dóra. – De nem itt. Ebben a házban többé nem marad. Feltételezem, vele tartasz majd. Két napot adok mindenkinek, hogy összepakoljon.
– Ki akarsz minket dobni? – kiáltott fel András Lukács. – Hét évet áldoztam rád! Mindent megtettem érted, és most egy mozdulattal kidobod a kapcsolatunkat?
– Apa, te már kidobtad az érzéseimet – felelte Dóra hidegen. – Úgy tűnik, anya emlékét is. És hogy mit tettél értem? Hét éve az én pénzemből élsz. Az én bevásárlásaimat eszed, az én pénzemen tankolsz, anya autóját használod. Ez szerinted rendben van? Vagy tényleg elhitted, hogy mindez a tiéd?
Egy pillanatra elhallgatott, majd keményen folytatta:
– Ki kell ábrándítsalak. Még az én halálom után sem kapsz ezekből semmit. Ezt köszönd meg az új családodnak.
– Tényleg ezt akarod? – András képtelen volt felfogni. – Miért ez a sok apró szemrehányás? Gabriella csak jót akart. Elfogadna téged, mint a saját lányát.
– Apa, huszonnégy éves vagyok – sóhajtott Dóra. – Hagyjuk a meséket. Miért hiszi a feleséged, hogy ez a ház a tiéd? Te mondtad neki?
– Nem mondtam ki – hebegte András. – Ő feltételezte, hogy vállalkozó vagyok, én pedig nem cáfoltam meg.
– Akkor most viseld a következményeket – zárta le Dóra. – Meglátjuk, mennyit ér a szerelmetek egy társbérleti szobában.
A következő két nap kimerítő volt. Rokoni telefonok, könyörgések és vádaskodások követték egymást. Még Gabriella is megpróbált bocsánatot kérni, a frissen szerzett mostohatestvérek pedig hirtelen feltűnően kedvesek lettek a ház tulajdonosához. Dóra azonban hajthatatlan maradt.
Gabriella hangos sirámai közepette mindannyian elhagyták a házat. Amikor kiderült, hogy egy szűk társbérleti lakás vár rájuk, a mostohaanya úgy döntött, visszaköltözik a szülővárosába, Magyarországon belül. Ott nem sokkal később beadta a válókeresetet.
András később még próbálta rávenni Dórát, hogy fogadja vissza. A lány azonban az egyedüllétet választotta: csendet, kiszámíthatóságot, és azt az életet, amelyben többé nem kellett váratlan meglepetésektől tartania.