Semmiféle háttérkapcsolatot nem mozgattam meg; mindent a hivatalos útján intéztem. A folyamat magától felpörgött: tanúmeghallgatások követték egymást, szakértői beszélgetések zajlottak, pszichológusok végeztek vizsgálatokat, az iskola pedig részletes jelentéseket küldött.
Zsuzsanna Szilágyi nem váratott magára, azonnal telefonált.
– Elment az eszed? Szét akarod rombolni az életemet? El akarod szakítani tőlem Lívia Farkast? – csattant fel.
– Egyetlen célom van: hogy a gyerek biztonságban legyen – feleltem nyugodtan.
– Ez csak bosszú! – ordította, majd bontotta a vonalat.
Nem sokkal később az új férje, Kristóf Juhász is jelentkezett, üzenetek sorával. Célozgatások, burkolt fenyegetések, rendőröket becsmérlő megjegyzések követték egymást. Egyre egyértelműbbé tette, hogy szerinte túlléptem egy határt. Nem reagáltam, viszont mindent gondosan elmentettem.
Az iskolában sem maradt észrevétlen a változás. Lívia Farkas tanítója félrehívott.
– Barnabás Somogyi, elnézést, hogy közbeszólok… de a kislány mostanában bezárkózik. Összerezzen, ha valaki hangosabban szól, és még tornaórán is hosszú ujjút visel.
Ekkor értettem meg, hogy nincs több idő.
A gyámhatóság váratlan ellenőrzést tartott Zsuzsannáéknál. A beszámoló szerint Kristóf Juhász velük szemben is ellenséges volt, Lívia Farkas pedig szorongva, alig mert válaszolni.
Nem sokkal később Viktória Budai hívott fel, és határozott hangon közölte, hogy minden feltétel adott az ideiglenes elhelyezés kezdeményezéséhez, de arra is fel kell készülnöm, ami ezután következik.