Gábor Váradi igyekezett legyinteni az egészre. Azt mondogatta, ne vegyem a szívemre, mert Erzsébet Fülöp mindenkivel szigorú. Én azonban pontosan éreztem, hogy ez csak kifogás: a következő hetek és hónapok során újra meg újra világossá tette, mennyire kevésnek tart engem a fiához.
Amikor végre összeköltöztünk egy apró zuglói albérletben, Erzsébet Fülöp szinte menetrendszerűen jelentkezett. Hetente legalább egyszer csörgött a telefon. Aggódó hangon faggatott, rendesen főzök‑e Gábornak, figyelek‑e az „érzékeny gyomrára”, és természetesen az ingvasalás sem maradhatott ki a felsorolásból, mintha a huszonnyolc éves fia nem lenne önálló ember, hanem egy gyerek, akit felügyelni kell.
Az esküvő előtt egy héttel félrevont a konyhában. Halkan, de metsző őszinteséggel közölte Adrienn Dunai nevemet emlegetve, hogy még nem késő átgondolnom mindent. Szerinte Gábor fiatal, és ennél sokkal többet is kaphatna az élettől; nem szeretné, ha mellettem csalódna. Akkor tört el bennem először valami, és zokogva mentem haza.
Gábor próbált megnyugtatni, azt hajtogatta, majd idővel megenyhül. Ez azonban nem következett be. Az esküvőnkön Erzsébet Fülöp végig feszült arccal ült, és amikor a tánc közben elhaladt mellettünk, odasúgta: reméli, legalább a főzés mesterségét elsajátítom.
A házasságunk első esztendeje kimerítő volt. Erzsébet Fülöp bejelentés nélkül toppant be hozzánk, mindent kritizált, és nem kímélt akkor sem, amikor Léna Bognár még alig volt pár hónapos. Gábor ilyenkor közvetíteni próbált, de az anyja inkább őt is hibáztatta, ami csak tovább mérgezte a légkört, és előrevetítette, hogy ez még csak a kezdet.