Gergely Pálfi kérdése ott lebegett a levegőben, hidegen és könyörtelenül:
— Vannak olyan iratok, amelyek igazolják, hogy az adott tárgyakat az ön nevére vásárolták?
Anikó akaratlanul is az ajkába harapott. Pontosan tudta a választ. A házasságuk alatt szinte minden Márton nevére került. Akkoriban ez természetesnek tűnt: ő bízott benne, hitt bennük, és eszébe sem jutott, hogy egyszer majd mindez ellene fordul.
A csomagolás megalázó procedúrává vált. Margaréta Kelemen képviselője végig ott állt mellette, figyelő tekintettel, mintha attól tartana, hogy Anikó ellop valamit abból az otthonból, amelyet a sajátjának hitt. Minden egyes darabért meg kellett küzdenie. A ruhát, amit fel akart akasztani a bőröndbe, Gergely azonnal visszatette a szekrénybe: ajándék volt Márton részéről, tehát marad. A fülbevaló? Szintén ajándék — nem vihető. Végül még a kedvenc bögréjét is elvették tőle, mondván, az egy teljes készlet része, amelyet annak idején az anyós vásárolt.
Anikó két közepes méretű bőrönddel hagyta el a lakást. Több holmija nem maradt, csak az összetört önérzete és a felismerés, hogy az a hely, amelyet otthonnak nevezett, soha nem volt igazán az övé.
Ideiglenesen a szüleihez költözött vissza, egy kisvárosba, nagyjából kétórányi útra a fővárostól. Amikor elmesélte a történteket, az édesanyja kétségbeesetten csapta össze a kezét, az apja pedig némán ökölbe szorította a tenyerét.
— Mondtam én az elején, hogy nem tetszik nekem az a Margaréta — fakadt ki az anya. — Már az esküvőn is úgy hordta fenn az orrát, mintha mi alatta lennénk. Folyton méregette a rokonságunkat.
— Anya, kérlek… — Anikó fáradtan felsóhajtott. — Most ne kezdjük el ezt.
— Mit ne kezdjük? Az első perctől fogva látszott, hogy nem fogadott el. De te makacs voltál, senkire sem hallgattál. Látod, mi lett belőle?
Az apja ekkor magához húzta a lányát, védelmezően átölelve.
— Ne figyelj rá. Te helyesen döntöttél, amikor szerelemből mentél férjhez. Csak… rossz családba kerültél. De erős vagy, Anikó. Túl fogod élni ezt is.
Anikó az apja vállára hajtotta a fejét. Abban a pillanatban újra kislánynak érezte magát, akit igazságtalanul megbántottak. Csakhogy ez már nem gyerekes sértettség volt, hanem mély, felnőtt fájdalom, amely belülről emésztette.
Eltelt egy hét. Márton nem jelentkezett. Sem hívás, sem üzenet. Anikó lassan belátta: a férfi nem fog magyarázkodni, nem fog visszatérni. Egyszerűen eltűnik az életéből, ahogy azt egy gyáva ember teszi.
Közben Judit Halász elkészítette a szükséges iratokat a perhez.
— Van esélyünk — mondta tárgyilagosan. — A lakást a házasság ideje alatt vették, ez közös vagyon. Az ajándékozási szerződés megtámadható. De hosszú eljárásra számíts.
— És ha Márton beadja a válókeresetet? — kérdezte Anikó.
— Az még kedvezőbb is lehet. Válás esetén jogosult vagy a közösen szerzett vagyon felére. A lakásra is.
Anikó bólintott. A döntés már megszületett benne. Nem Mártonért, nem egy látszatházasságért harcol, hanem önmagáért. Az igazságért. A saját méltóságáért.
Két héttel később levelet kapott Márton ügyvédjétől. A férje hivatalosan kezdeményezte a válást. Az ajánlat egyértelmű volt: Anikó lemond a lakással kapcsolatos igényeiről, cserébe Márton kifizet neki egy egyszeri összeget. Az összeg nevetségesen alacsony volt — alig fedezte volna egy egyszobás albérlet pár havi díját.
Anikó összegyűrte a levelet, és a szemetesbe dobta. Nem. Ennél sokkal többre tartotta magát.
Az első tárgyalásra egy hónappal később került sor. Anikó akkor látta először Mártont a történtek óta. A férfi megviseltnek tűnt: lefogyott, az arca sápadt volt, a szeme alatt sötét karikák húzódtak. Egy pillanatra találkozott a tekintetük, de Márton azonnal elkapta a fejét.
Mellette ült Margaréta Kelemen, kifogástalan kosztümben, sértett méltóságot sugárzó arccal. Kissé távolabb pedig… Anikó azonnal felismerte Viktória Erdélyit. Magas, szőke nő volt, tökéletes frizurával, és olyan félmosollyal, amely egyértelmű fölényt sugallt.
Márton ügyvédje határozottan állította, hogy a lakást kizárólag Margaréta Kelemen pénzéből vásárolták, amelyet ajándékként adott a fiának. Így az ingatlan nem minősül közös vagyonnak, Anikónak pedig nincs joga hozzá.
Judit Halász ezzel szemben hangsúlyozta, hogy Anikó jelentős összegeket fordított a lakás berendezésére és felújítására. Csakhogy a bizonyítékok nagy része hiányos volt, számlák és szerződések nélkül.
A bíró végül elnapolta az ülést, további dokumentumokat kérve be.
A tárgyalás után Anikó kilépett az épületből, és majdnem nekiment Mártonnak, aki az autója mellett várakozott, láthatóan rá számítva.
— Anikó, beszélnünk kellene — szólalt meg halkan.
— Miről? — vágott vissza. — Arról, hogyan árultál el? Hogy szó nélkül kidobtál az utcára? Vagy arról, hogy gyáván eltűntél, mert nem volt bátorságod a szemembe nézni?
Márton lehajtotta a fejét.
— Én csak… Anyám azt mondta, ez mindenkinek jobb így. Hogy nem illünk össze.
— És te hittél neki? — keserű mosoly jelent meg Anikó arcán. — Mondd meg őszintén: együtt vagy Viktóriával?
A férfi hallgatott egy pillanatig, majd bólintott.
— Véletlenül történt. Egy rendezvényen találkoztunk… Anyám nagyon örült neki.
— És én? Én a feleséged voltam! Esküt tettél!
— Azt hittem, szeretlek — suttogta Márton. — De anyámnak igaza van. Külön világból jövünk. Viktóriával minden egyszerűbb. Őt elfogadja anya.
— Anyuci kisfia — mondta Anikó megvetően. — Azt hittem, férfi vagy, de tévedtem. Egész életedben az anyád irányít majd?
Márton dühösen felkapta a fejét.
— Ne merészeld bántani az anyámat! Mindent értem tett!
— Igen — vágta rá Anikó. — Még a házasságodat is tönkretette. De tudod mit? Örülök, hogy most derült ki az igazság. Jobb most, mint egy egész életet leélni valaki mellett, akinek nincs saját akarata.
Megfordult, és elsétált, anélkül hogy visszanézett volna. Márton mozdulatlanul maradt az autó mellett, és némán figyelte, ahogy eltűnik a szeme elől.
A következő tárgyalások feszült légkörben zajlottak. Margaréta Kelemen drága ügyvédeket fogadott, akik újabb és újabb érvekkel próbálták aláásni Anikó követeléseit. Judit azonban nem hátrált meg. Tanúkat talált — szomszédokat, akik igazolták, hogy Anikó ott élt, vezette a háztartást, és részt vett a felújításokban.
A fordulópont akkor érkezett el, amikor Judit a bíróság elé tárta Márton és az édesanyja közötti üzenetváltásokat, amelyeket hivatalos úton sikerült megszerezni, és amelyek tartalma új megvilágításba helyezte az egész ügyet.