A lapos ajándék gondosan műanyagba burkolva pihent a kezében, miközben Adrienn Varga csivitelve magyarázott tovább, mintha attól tartana, hogy egyetlen részlet is elveszhet.
– Amint megérkezik, a bejáratnál rögtön kérdezzen rá a rendezvény felelősére – hadarta lelkesen. – Ő mindent elmond majd, elkíséri, amerre kell, és pontosan megmutatja, hová menjen!
Pontban este nyolcra Ildikó Kozma teljesen elkészült. A tükör előtt állva szinte idegen nő nézett vissza rá. Eszébe jutott Zoltán Orosz megjegyzése: „Elegáns, megnyerő, igazán szép.” Most először érezte, mennyire igaza volt. A szalon szakemberei valóságos csodát alkottak: a frizura egyszerre volt fegyelmezett és könnyed, finoman laza, mégis kifinomult, minden túlzás nélkül tökéletes.
A smink alig volt észrevehető, inkább csak hangsúlyozta a tekintetét és az ajkát. A körmei visszafogottak maradtak, mégis kiemelték hosszú, karcsú ujjait. Felvette legszebb ruháját, majd a fülébe akasztotta az arany fülbevalót apró gyémántokkal – emléket egy boldogabb korszakból, amikor Ernő Fazekas még mellette volt.
– Rendben lesz – gondolta. – Méltón képviselem a céget, és nem hozok szégyent Zoltán Oroszra sem.
A telefon halkan megcsörrent: a sofőr jelezte, hogy az autó indulásra kész. Ildikó kilépett az udvarra, ahol egy fekete Mercedes várta, széles abroncsain ragadozóként lapulva. A krómozott hűtőrács szinte vigyorgott. A sofőr udvarias mosollyal kinyitotta előtte az ajtót, majd elindultak, maguk mögött hagyva a padon ülő nénik és a játszótéri anyukák döbbent csendjét.
Útközben átfutott rajta a gondolat, hogy talán valamilyen minisztériumi megállapodás áll a háttérben, és az este díszvendége maga a miniszter lesz. De ha így volna, Zoltán Orosz bizonyára személyesen fogadná. Nem akart tovább találgatni: túl jól érezte magát ehhez. Az autó szinte suhant, az utastérben finom bőrillat keveredett halk, lágy zenével.
Hamarosan megérkeztek. A sofőr ismét kinyitotta az ajtót, segített kiszállni.
– A parkolóban várok – mondta. – Amikor indulna, csak szóljon a rendezvény irányítójának, értesít engem.
Ildikó belépett az előcsarnokba, ahol szinte azonnal megjelent mellette egy elegáns, szigorú szabású kosztümöt viselő nő.
– Ildikó Kozma? – kérdezte barátságos mosollyal. – Kinga Erdélyi vagyok, a rendezvény felelőse. Jöjjön velem, már várják.
Felmentek néhány lépcsőfokon, végighaladtak egy folyosón, majd jobbra fordulva egy kisebb helyiségbe értek. Kinga megállt, és biztatóan rámosolygott.
– Mindjárt lekapcsolom a fényt, és átsétálunk a terembe. Ne aggódjon, itt leszek ön mellett. Amikor felgyulladnak a lámpák, minden világos lesz.
– De mit kell tennem? – kérdezte Ildikó halkan. – Kinek adjam át az ajándékot, és mit mondjak? Hiszen nem ismerem az ünnepeltet…
– Dehogynem – nevetett fel Kinga Erdélyi. – Nagyon is jól ismeri. Csak még nem jött rá. Bízza rám, minden a lehető legjobban alakul.
A nő ekkor a füléhez emelte a telefonját, mintha egy utolsó jelre várna, mielőtt továbbindulnának.