Közvetlenül az ebéd előtti órában hívatta magához a főnöke, Zoltán Orosz. Ildikó Kozma kissé meglepődött, de határozott léptekkel lépett be az irodába.
– Van itt egy kényes ügy, Ildikó – kezdte Zoltán, miközben hellyel kínálta. – Szeretném, ha elvállalna egy különleges megbízást. A cégünk nevében kellene felköszönteni egy fontos megrendelőt, méghozzá egy apró meglepetéssel. Sajnos én ma este nem tudok menni, túl sok a dolgom, a fiatalabb kollégákat pedig most nem lenne helyénvaló bevetni. Ez egy olyan helyzet, ahol maga az ideális választás. Elegáns, megnyerő, és tudja, hogyan kell viselkedni.
– Ugyan már, főnök úr – pirult el Ildikó. – Küldje inkább Adriennt, a titkárnőt. Fiatal, csinos, biztosan nagyobb örömet szerezne annak az ügyfélnek.
– Ildikó! – szólt rá Zoltán színlelt szigorral. – Mikor szokik már le arról, hogy vitába szálljon velem? Higgye el, pontosan tudom, miért csak maga jöhet szóba. Olyan részletek vannak a háttérben, amelyeket nem szükséges most boncolgatni. A lényeg a következő: átveszi Adrienntől az ajándékot, aztán hazamegy, pihen egy kicsit, és – hogy is mondják – rendbe szedi a tollait. Ma este maga lesz a cég arca, ezért mindennek kifogástalannak kell lennie. Ruha, ékszer, apró részletek, semmi sem maradhat el.
A frizurát és a sminket egyeztesse Adriennnel, már intézi is az időpontot a Szépség Birodalmában, természetesen a vállalat állja a költségeket. Pontban nyolckor autó érkezik magáért, elviszi az étterembe, megvárja, ameddig szükséges, majd hazaszállítja. Átadja az ajándékot, gratulál, ha kedve tartja, leül pár percre az asztalhoz, aztán távozik. Tekintse ezt személyes kérésemnek.
Ildikó vegyes érzelmekkel hagyta el az igazgatói irodát. Vajon ki lehet az a megrendelő, aki ekkora figyelmet érdemel? Az összes jelentős partner arcát és nevét ismerte, hiszen évek óta a cégnél dolgozott, nem is akármilyen pozícióban. Aztán legyintett. Miért is aggódna? A feladat egyszerű, ráadásul még egy szépségszalonos kényeztetés is jár hozzá. Csapdától nem tartott: túl régóta ismerte Zoltánt, túl sok közös emlék és tapasztalat kötötte össze őket.
„Na jó, ma este megmutatom, mire vagyok képes” – gondolta mosolyogva. Ugyan miféle öregség? Alig múlt el ötven, pár hónappal. Fél éve még a születésnapját sem volt hajlandó megünnepelni. A gyerekek és a barátnők megsértődtek, mindenki ünneplést akart, ő azonban hallani sem akart róla. Szerinte az ötven nem dátum: harmincnál van mit ünnepelni, hetvennél meg számvetést készít az ember, és hálát ad, hogy eddig eljutott.
Közben Adrienn, a csinos fiatal titkárnő már a szalonba telefonált, egyeztette az időpontot, és kérdő pillantással Ildikóra nézett: megfelel így? Ezután átnyújtott neki egy gondosan becsomagolt, lapos dobozt – inkább egy elegáns mappára emlékeztetett –, amelyet alaposan lezártak, mintha különleges tartalom lapulna benne, és Ildikóban ekkor ébredt fel igazán a kíváncsiság, vajon milyen meglepetés vár rá az este folyamán.