Anna lesütötte a szemét. A mellkasában valami görcsösen összerándult, mintha előre érezné, hogy elkerülhetetlen beszélgetés előtt áll. Egy pillanatig hallgatott, majd halkan megszólalt:
– Márton, várj egy kicsit… Van valami, amit muszáj elmondanom.
Mély levegőt vett, és nem kertelt tovább. Elmondta a múltját: a volt férjét, Antal Békésit, az anyósát, Ilona Váradit, a folyamatos megjegyzéseket, a vádakat, amelyek mind arra futottak ki, hogy vele van a baj, mert nem lett gyerek. Szavakba öntötte mindazt, amit addig évekig cipelt magában.
– Azt hiszem… lehet, hogy tényleg nem lehetek anya – fejezte be elcsukló hangon, miközben idegesen gyűrögette a szalvétát. – Három évig próbálkoztunk, és semmi…
– És akkor mi van? – vágott közbe Márton nyugodtan. – Ettől te kevesebb lennél? Ettől megváltozik az, aki vagy?
Anna zavartan pislogott, nem találta a szavakat.
– De hát… érted…
– Tudod, mit gondolok? – Márton gyengéden rátette a kezét az övére. – A gyerek csodálatos dolog. Ez nem kérdés.
Egy rövid szünetet tartott, majd halkabban folytatta:
– De még ennél is nagyobb ajándék, ha az ember talál valakit, aki pusztán a jelenlétével boldoggá teszi.
A férfi tekintetében olyan melegség és őszinteség csillogott, hogy Anna szinte levegőt sem kapott tőle.
– Te ezt tényleg így gondolod? – suttogta.
– Teljesen – vont vállat Márton könnyedén. – Ráadásul ott van az örökbefogadás. Vagy más lehetőségek. Vagy akár az is, hogy…
A mondat félbeszakadt, mert Anna telefonja megcsörrent. A kijelzőn Tímea Jakab neve villant fel.
– Igen, Timi? – szólt bele.
– Annácska! – Tímea hangja izgatottan csilingelt. – Ezt nem fogod elhinni! Most jövök Csilla Papptól, tudod, attól a nőtől, aki a volt anyósod szomszédja!
Anna megfeszült.
– És?
– Kiderült, hogy Antal meddő! – hadarta a nővére. – Elvette az új feleségét, de ott sincs gyerek. Elmentek orvoshoz, és kiderült, hogy nála van a gond. Teljesen! Hát nem ironikus?
Anna szó nélkül hallgatta a lelkes beszámolót. Odabent különös érzés terjedt szét benne – nem káröröm volt. Inkább megkönnyebbülés. Tehát mégsem vele volt a baj. Soha nem is vele.
– Anna? Hallasz? Miért nem szólsz?
– Minden rendben, Timi – válaszolta csendesen. – Tudod… ez már nem számít.
És valóban nem számított. Egy hónappal később, miközben munkába készülődött, enyhe szédülés fogta el. Egy héttel utána a teszt két csíkot mutatott.
Amikor a parkban sétált a három hónapos Mária Cserhátival, gyakran elmerengett azon, mennyire kiszámíthatatlan az élet. Hogy néha akkor fordul jó irányba, amikor az ember már nem görcsösen várja a csodát.
És azon is, hogy a boldogság nem akkor érkezik meg, amikor követeljük, hanem amikor megtanuljuk értékelni azt, amink van.
Márton közelebb húzta magához, óvatosan eligazította a babakocsi árnyékolóját. Valahol mögöttük lépések zaja hallatszott, mintha valaki ugyanazon az úton haladna.
Anna nem nézett hátra. Elég volt neki a jelen: a langyos tavaszi fény, a férfi, akit szeretett, és a kis élet, amely békésen szuszogott előttük.
Antal pedig… nos, hadd nézze csak őket. Most már tényleg mindegy volt.