Anna Fehér fintorogva pillantott a kijelzőre. A telefonján ismét felvillant az üzenet az anyósától, Ilona Váraditól:
„Ugye nem felejtetted el a vasárnapi ebédet?”
Dehogynem felejtette volna… Mintha ilyesmit egyáltalán ki lehetne törölni az emlékezetből. Minden egyes vasárnap ugyanaz a gyomorszorító procedúra volt számára, akár egy kihallgatás, amelynek mindig ugyanaz a forgatókönyve.
„Mikor lesz már unoka? Mit mondtak az orvosok? Biztos mindent megtesztek?”
A készülék kicsúszott az ujjai közül, tompa koppanással ért a konyhapulthoz. Anna gépiesen megkeverte a zöldséges ragut, majd mélyet szippantott a levegőből. Bazsalikom és rozmaring illata töltötte be a helyiséget.
Antal Békési imádta ezt az illatkombinációt. Mindig azt mondta, egy olasz kisvendéglő jut róla eszébe, ahol az első házassági évfordulójukat ünnepelték.
A csengő élesen, parancsolóan szólalt meg.
Anna összerezzent, majdnem elejtette a fakanalat is.
Ki jöhet ilyenkor? Antal csak egy óra múlva ér haza, kulcsa pedig van.
Az ajtóban Ilona Váradi állt. Egyenes tartással, katonásan, hibátlan frizurával és vékonyra préselt ajkakkal.
– Jó napot, Annácska – mondta hűvösen, már be is lépve a lakásba. – Gondoltam, benézek, megnézem, mi újság nálatok.
Anna ujjbegyei elzsibbadtak. Az anyósából szinte tapintható rosszallás áradt.
– Antal még dolgozik – hebegte, miközben hátrált a konyha felé. – Kér egy teát?
– Teát? – Ilona lenézően felhorkant. – Köszönöm, nem. Nem ezért jöttem.
Határozott léptekkel követte Annát, majd megállt a tűzhelynél, és gyanakodva beleszagolt a levegőbe.
– Már megint ezek a fűszerek? Antalkát gyötri tőlük a gyomorégés. Megmondtam már!
– Szereti – válaszolta Anna halkan. – Ő kéri.
– Kéri! – csapta össze a kezét az anyós. – Jószívű, nem akar megbántani.
Te meg ezt kihasználod, ahelyett hogy a fontos dolgokra koncentrálnál.
Anna ökölbe szorította a kezét. Itt van, kezdődik.
– Mire gondol pontosan? – kérdezte feszült nyugalommal.
– Ne tedd a naivat! – Ilona lehuppant a sámlira. – Harmadik éve vagytok együtt, és semmi eredmény.
A barátnőim már a második gyereket ringatják, te meg még mindig a karriereddel foglalkozol.
– Nem játszom – préselte ki Anna. – Dolgozom. És próbálkozunk.
– Próbálkoztok… – az anyós gúnyosan elhúzta a száját. – Fűszerek, túlórák, kifogások.
Vagy talán te egyáltalán… – jelentőségteljesen elhallgatott.
– Talán mi? – Anna halántékában lüktetni kezdett a fájdalom.
– Hát tudod… – Ilona lehalkította a hangját. – Meddő vagy?
Anna görcsösen kapaszkodott a pult szélébe, szeme előtt vörös foltok táncoltak.
– Nincs joga ilyet mondani – suttogta. – Ez a mi magánügyünk.
– Pontosan, hogy a tietek! – vágta rá Ilona élesen. – De nekem kell végignéznem, ahogy a fiam életét tönkre…
A mondat a levegőben maradt, a feszültség pedig sűrűn nehezedett a konyhára, előkészítve azt a pillanatot, amikor valaki belép az ajtón, és minden tovább bonyolódik.