— …hozzájárulást adott ezeknek az állampolgároknak az adatainak bejelentéséhez?
Edina Kelemen egy szempillantás alatt felpattant a székéről.
— Hogyne adtam volna! Természetesen! Ott van az írásos kérelem is! Hiszen rokonok vagyunk!
Ildikó Orosz ekkor lassan felállt, benyúlt az asztal alá, és előhúzott egy vastag mappát. Hangja nyugodt volt, de pengeéles.
— Őrnagy úr, én semmiféle beleegyezést nem adtam. A kérelmen szereplő aláírás nem az enyém. Itt vannak a saját kézírásmintáim, és itt a másolat a beadott iratról, amelyen egyértelműen látszanak a hamisítás nyomai. Hivatalosan kérem büntetőeljárás megindítását Kornél Balogh, valamint mindazok ellen, akik valótlan adatokat szolgáltattak.
A nappalit sűrű, fojtogató csend töltötte meg.
Edina Kelemen a mellkasához kapott — most már nem színlelte.
— Ildikó… te megőrültél? A saját fiamat börtönbe akarod juttatni?!
— Nem én juttatom oda, Edina — felelte halkan Ildikó. — Ő döntött így, amikor azt hitte, hogy én semmit sem számítok.
Az őrnagy röviden biccentett a mellette álló egyenruhásoknak.
— Rendben. Kornél Baloghot előállítjuk tanúkihallgatásra. Gabriella Balázs és Attila Gál szintén jönnek velünk, ellenőrizzük a tartózkodás jogszerűségét, a bejelentéseket pedig töröljük. A fiktív lakcímbejelentés bírsága akár ötszázezer forint is lehet. Pakoljanak.
Kornél összeroskadt, sírásban tört ki.
— Ildikó! Kérlek, ne! Mindent rendbe hozok, esküszöm!
Gabriella Balázs hangosan jajveszékelni kezdett.
— Jaj, emberek! Hát mivé lett ez a világ?!
Az őrnagy Ildikóra nézett, majd féloldalas mosollyal kacsintott.
— Ildikó Orosz, talán találhatunk egy… gyorsabb megoldást. Ha az érintettek most azonnal elhagyják a lakást, és saját kezűleg visszavonják a bejelentkezést…
Ildikó az órájára pillantott.
— Tizenöt percük van. Összepakolnak, eltűnnek, és soha többé nem jönnek vissza. Te pedig, Kornél…
Egészen közel lépett a férjéhez.
— Holnap velem jössz a közjegyzőhöz, és ajándékozási szerződéssel rám íratod a lakásrészedet. Erkölcsi kártérítésként. Elfogadod?
— Elfogadom! — üvöltötte Kornél. — Mindent elfogadok!
— Akkor írj egy nyilatkozatot. Most azonnal.
Negyedóra múlva a lakás kongott az ürességtől.
A rokonság olyan sebességgel párolgott el, mintha sosem léteztek volna. Még holmik is maradtak utánuk: Attila Gál gumicsizmái ott árválkodtak az előszobában, néma emlékművei az emberi ostobaságnak.
Kornél a konyhában ült, fejét a kezébe temetve. Előtte a papír: kötelezettségvállalás a tulajdonrész ajándékozásáról.
Ildikó kikísérte az őrnagyot, és a kezébe nyomott egy doboz kocsonyát.
— Köszönöm, Ernő Kelemen.
— Bármikor, Ildikó. A rend az rend.
Visszatért a konyhába, leült Kornéllal szemben.
— Ildi… — suttogta a férfi. — Tényleg megtetted volna?
— Kornél, edd meg a salátát, mielőtt kiszárad.
Odakint petárdák dördültek, tűzijáték fénye villant az égen: megérkezett az újév.
Kornél szó nélkül rágta az olivier-salátát.