Anna végül belekóstolt az ételekbe. A saláta friss volt és harmonikus, a hús omlós, szaftos, pont olyan, amilyennek lennie kellett. A levesből is kanalazott egyet: telt ízű, illatos, gazdag. Semmi kifogásolnivalót nem talált.
Minden tökéletesre sikerült. A szülei igazat mondtak, nem csak vigasztalni akarták. Az étel valóban remek lett. Szilvia Kozma nem kritikát fogalmazott meg, hanem szándékosan megalázta őt. Elvből. Mert megtehette. Mert élvezte.
Anna megette az utolsó falat süteményt is, majd felállt. Szótlanul elkezdte leszedni az asztalt, az ételt dobozokba pakolta, elmosta a tányérokat, poharakat. Mozdulatai gépiesek voltak, mintha nem is gondolkodna, csak végrehajtaná a szükséges lépéseket.
Amikor a konyha újra rendben volt, bement a hálószobába. Leült az ágy szélére, térdeit magához húzta, karjaival átölelte őket. Zoltán elment. Elvitte a holmiját. És nagy valószínűséggel nem készül visszatérni.
Mégsem tört rá sírás. Meglepő módon nem jöttek a könnyek. Csak egy furcsa ürességet érzett, és ezzel együtt valamiféle könnyedséget is. Nem kell többé elviselnie Szilvia Kozma sértéseit. Nem kell megfelelni egy soha elégedett anyósnak. Nem kell végignéznie, ahogy a férje újra és újra elárulja őt azzal, hogy az anyja oldalára áll.
Anna hanyatt feküdt az ágyon, lehunyta a szemét. Az utcáról részeg szomszédok kiabálása szűrődött fel, valahol zene szólt. Egy átlagos este volt. Csak éppen most először teljesen egyedül.
Másnap reggel megcsörrent a telefon. Zoltán volt az. Hangja feszült és követelőző.
– Tegnap túlléptél egy határt. Anyám rosszul lett a viselkedésed miatt.
– Milyen sajnálatos – válaszolta Anna hűvösen.
– Bocsánatot fogsz kérni tőle – jelentette ki Zoltán, nem kérdésként.
– Nem – felelte határozottan. – Nem fogok. Ő tartozik nekem bocsánatkéréssel.
– Mégis miért? – háborodott fel a férfi. – Tanítani akart téged!
– Megalázott – Anna felült a kanapén. – Hetente. Hónapokon át. És te ezt hagytad. Sőt, mellé álltál.
– Azért álltam anyám mellé, mert igaza van – vágta rá Zoltán. – Nem tudsz főzni.
– Zoltán, a szüleim dicsérik az ételeimet. A kollégáim kérik a receptjeimet. A barátaim imádják, amit készítek – sorolta Anna. – Egyedül a te anyádnak nem jó. Gondolkodj el rajta, miért.
– Mert anyámnak magasak az elvárásai – jött a válasz.
– Nem – rázta meg a fejét Anna, bár tudta, a férfi nem látja. – Azért, mert az anyád mérgező ember. Nem tudja elfogadni, hogy a fia megnősült, és mindent megtesz, hogy tönkretegye a házasságunkat.
– Ez képtelenség – nevetett fel gúnyosan Zoltán. – Ő csak jót akar.
– Neked igen – javította ki Anna csendesen. – Nekem viszont csak rosszat. És ezt te pontosan tudod, csak nem vagy hajlandó beismerni.
– Elég a butaságokból – emelte fel a hangját a férfi. – Mikor kérsz bocsánatot, és mikor engedsz haza?
– Soha – mondta Anna nyugodtan. – Beadom a válókeresetet.
A vonal túlsó végén csend lett.
– Tessék? – kérdezte végül Zoltán döbbenten.
– Válni akarok – ismételte meg Anna. – Nem maradok olyan ember felesége, aki nem tisztel. Aki hagyja, hogy az anyja megalázza a feleségét. Aki konfliktusban nem az elkövetőre, hanem az áldozatra támad.
– Komolyan el akarsz válni egy vita miatt? – hitetlenkedett a férfi.
– Ez nem egy vita – Anna felállt, járkálni kezdett. – Ez fél évnyi megaláztatás következménye. Elfáradtam. Nem bírom tovább, és nem is akarom.
– Anna, ne légy ostoba – próbálkozott Zoltán engedékenyebb hangon. – Szeretjük egymást.
– Te az anyádat szereted – felelte halkan Anna. – Én pedig nem akarok második lenni.
– Az anya az anya – kezdte magyarázni Zoltán. – Te meg a feleség vagy. Ez nem ugyanaz.
– Pontosan – értett egyet Anna. – A feleségnek kellene az első helyen állnia. Nálad viszont az anyád az első. És ezen nem lehet változtatni.
– Kérlek, várj, találkozzunk, beszéljük meg – lett ideges a férfi.
– Nincs mit megbeszélni – zárta le Anna. – Minden elhangzott.
Bontotta a hívást. Letiltotta Zoltán számát. Ezután Szilvia Kozmáét is. Leült a számítógép elé, és utánanézett a válás menetének.
A következő napok ügyintézéssel teltek. Anna összegyűjtötte a szükséges iratokat, időpontot kért egy ügyvédhez. Zoltán különböző számokról próbálta hívni, üzeneteket írt, de Anna nem reagált.
Egy hét múlva Szilvia Kozma megjelent a lakásnál. Dörömbölt az ajtón, követelte, hogy engedjék be. Anna a kémlelőn át figyelte, majd nem nyitott ajtót. Az anyós még vagy húsz percig ordibált, aztán elment.
Újabb hét elteltével minden papír elkészült. Anna beadta a keresetet a bíróságon. Zoltán megkapta az idézést, felhívta, könyörgött, hogy vonja vissza. Anna nemet mondott.
A válás gyorsan lezajlott. Zoltán nem tartott igényt a lakásra, hiszen az Anna tulajdona volt már a házasság előtt. Közös vagyonuk szinte nem is akadt. A bíróság egyetlen tárgyaláson felbontotta a házasságot.
Anna kilépett az épületből, megállt a lépcsőn, és mély levegőt vett. Szabad. Nincs több sértés Szilvia Kozmától. Nincs több árulás Zoltántól.
Hazament, vacsorát készített magának. Sült csirkét zöldségekkel, salátát, desszertet. Megterített, leült, és lassan evett, élvezve minden falatot.
Finom volt. Nagyon finom. És senki sem mondta rá, hogy „kutyakaja”. Mert senki sem volt ott. Csak Anna, az ízei, és a saját lakása nyugalma.