…és táncolnak, felszabadultan, mit sem törődve azzal, hogy közben valaki más végzi el helyettük azt a munkát, amit ők lenéznek.
Brigitta Vincze időről időre benyitott, hogy ellenőrizze, „hogyan haladok”. A hangja csöpögött a gúnytól, amikor ügyetlennek nevezett, mintha természetes lenne, hogy így beszéljen velem. Nem sokkal később berontott Bernadett Hegyi is, kissé spiccesen, harsány nevetéssel.
— Nézzétek csak! — rikkantotta. — A kis cseléd mosogat. Ez nem is munka, inkább sors. Azoké, akiknek nincs választásuk.
Abban a pillanatban világossá vált számomra, hogy számára az ember értékét rang, cím és bankszámla-egyenleg határozza meg. Semmi más nem számított.
Brigitta még rátett egy lapáttal:
— Se törekvés, se jövőkép… Gondolom, ennyi jutott neked. Ez a plafon.
Már a számon voltak a szavak. Már éreztem, hogy nem tudom tovább magamban tartani. Ekkor azonban a teremből egy ismerős hang hasított a levegőbe:
— Elnézést, nem látta valaki a feleségemet? Diána Erdélyit keresem.
Márk Mezei lépett be. Egyetlen pillantás elég volt neki: az egyenruha, a vízben álló kezem, a helyzet megalázó egyértelműsége. Az arca megkeményedett.
— Önök mosogatásra kötelezték a feleségemet? Az én konyhámban? — kérdezte, és a hangja jeges volt.
Brigitta elsápadt.
— A… a feleségét?
— Igen — felelte Márk nyugodtan, de kérlelhetetlenül. — Diána Erdélyi. Két éve a feleségem. Ennek a háznak társtulajdonosa. És azon kevés emberek egyike, akiket valóban kivételesen intelligensnek és nagylelkűnek neveznék.
Megfogta a kezem, és kivezetett a vendégek közé. Ott megállt, végignézett a termen, majd megszólalt:
— Diána ma este egy dolgot akart kipróbálni. Meg akarta látni, hogyan bánnak azokkal, akiket maguknál kevesebbre tartanak. Sokan megbuktak ezen a próbán.
Én is megszólaltam:
— Ma pincérnő voltam, a saját döntésem alapján. De az a nő, aki holnap ugyanitt állhatna helyettem, pontosan ugyanilyen tiszteletet érdemelne — akkor is, ha senki nem védi meg.
Márk Bernadett Hegyi felé fordult.
— Diánának mesterdiplomája van szociális munkából, a Harvardon végzett, és önkéntesként dolgozik egy menhelyen, mert hisz benne. Az ön férje viszont… az ő szerződése a cégemmel most azonnali hatállyal megszűnt.
A döbbenet szinte tapintható volt. Néhányan sietve kabátot ragadtak és távoztak, mások odajöttek hozzám, zavartan, de őszinte bocsánatkéréssel.
Brigitta Vincze elveszítette a rendezvényszervezői pozícióját. Bernadett férjének vállalkozása súlyos veszteségeket szenvedett el. De ennél is fontosabb volt, hogy néhány vendégben valódi változás indult el: leveleket írtak, önkéntesnek jelentkeztek, kérdéseket kezdtek feltenni maguknak.
Másnap reggel, kávé mellett, Márk csendesen megkérdezte:
— Megbántad?
— Nem — ráztam meg a fejem. — Csak azt sajnálom, hogy egyáltalán szükség volt erre.
Elmosolyodott.
— Ez a kiváltság lényege: hogy van választásod. Te pedig azt választottad, hogy szembenézel azzal, ami sokak számára a mindennapok része.