A pszichológus azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Láthatóan bosszantotta, hogy a férfi ennyire lefagyott; mintha személyes kihívásként élte volna meg, hogy kirángassa ebből az állapotból.
– Vagyis szerinted semmi sem fog változni? – kérdezte élesen.
– Hát… nem tudom – vont vállat Zoltán Halász.
– Én viszont igen – felelte határozottan Mónika Szalai. – Egy fedél alatt maradnak. Reggelente összefutnak a konyhában, esténként a fürdő előtt. Közben mindketten külön-külön őrlődnek majd. Mondja csak… finom a felesége főztje?
– Nagyon! Remekül főz! – vágta rá Zoltán ösztönösen, miközben fogalma sem volt, mire akar kilyukadni ez a különös nő.
– Akkor jegyezze meg jól: a levesének, a fasírtnak, a süteményeknek vége lesz az életében.
Zoltán elképedve meredt rá.
– Maga egyáltalán akar válni? – folytatta a kérdezősködést a pszichológus.
– Én… nem.
– Akkor ez az ő döntése volt?
– Igen.
– Mivel bántotta meg?
– Én? Semmivel! Mindig ő kapja fel a vizet!
– Van valaki más? – kérdezte Mónika Szalai, figyelmen kívül hagyva a tiltakozást.
– Nincs – felelte Zoltán már gondolkodás nélkül, mintha elfogadta volna a játék szabályait.
– Mikor vitt neki utoljára virágot?
– …Soha – bukott ki belőle kis késéssel.
Ezúttal a pszichológus lepődött meg.
– Soha? Ennyi év alatt? Egyébként hány éve is?
Zoltán számolni kezdett magában.
– Ma… huszonöt.
– Tessék? – Mónika Szalai döbbenten nézett rá. – Ma van az ezüstlakodalmuk, maga pedig egy céges bulin van? Egyedül? Tudja mit… így már teljesen értem a feleségét.
– Én viszont nem! – kiáltotta Zoltán olyan hangosan, hogy a közelben táncolók mind feléjük fordultak. – Mi hiányzik neki? Nem iszom, nem dohányzom, hazahozom a fizetésem, mindenben segítek!
– És mikor adott neki utoljára ajándékot? – kérdezte tovább a pszichológus, bár látta, mennyire felfokozott állapotba került.
– Ajándékot?… Nem emlékszem.
– Mikor volt az?
– Az esküvő előtt.
Mónika Szalai elhallgatott. Mindent megértett.
Zoltán is csendben maradt; érezte, hogy a beszélgetés még nem ért véget.
– Szeretne kibékülni Júlia Lengyellel? Azonnal?
– Igen – vágta rá, mert látta, hogy a nő most kivételesen nem tréfál.
– Akkor pontosan azt tesszük, amit mondok. Se többet, se kevesebbet. Messze laknak?
– Itt a közelben.
– Menjen a ruhatárba, öltözzön fel. Jövök mindjárt.
Zoltán engedelmesen az ajtó felé indult. Azt gondolta, Mónika Szalai talán külön szeretne beszélni Júliával.
Kilépett az utcára, és várakozni kezdett.
Körülbelül tíz perc múlva az irodaházból kilépett Mónika Szalai egy hatalmas virágcsokorral – az egyik asztal vázájából vette ki –, mögötte pedig Géza Hegyi és Nikolett Orosz követték, mintha mindannyian egy előre eltervezett szerep részei lennének.