A férfi arckifejezése annyira kilógott a vidám forgatagból, hogy szinte kellemetlen volt ránézni. Három munkatársa végül megszánta, és félkörben köré gyűlt, mintha egy rögtönzött kihallgatást tartanának.
– Zoli, mi van veled? Teljesen ki vagy fordulva magadból – kérdezte az egyikük aggódva.
– Ugyan, semmi komoly… – hárított Zoltán Halász, láthatóan kerülve a részleteket. – Egyszerűen nincs kedvem semmihez.
– Fogadjunk, hogy összevesztél a feleségeddel – vetette közbe egy másik. – Engem is mindig padlóra küld egy balhé otthon.
– Bárcsak csak ennyi lenne… – csúszott ki Zoltán száján. – Inkább úgy fest, válás lesz a vége.
– Megcsalt? – kérdezte együttérzően a harmadik.
– Dehogy! – csattant fel Zoltán. – Júlia nem ilyen ember.
– Akkor biztos az őrületbe kergetett a folyamatos piszkálással – vont vállat a kolléga. – A nők már csak ilyenek.
– Nem erről van szó – rázta a fejét Zoltán. – Egyszerűen nem értem, mit akar. Minden rendben volt… legalábbis azt hittem.
– Ugyan, ki érti őket? – szólalt meg a legidősebb közülük. – Harminc éve élek házasságban, és még mindig nem jöttem rá minden furcsaságra. Figyelj, beszélj a cég pszichológusával. Hátha mond valami okosat. Mindjárt idehívom.
Zoltán tiltakozni sem tudott, máris ott termett mellettük Mónika Szalai, a vállalat pszichológusa, barátságos mosollyal az arcán.
– Nos, Zoltán – kezdte kedves hangon –, mi az, ami nem hagyja, hogy jól érezze magát ma este?
A férfi hallgatott. Soha nem vette igazán komolyan sem ezt a nőt, sem a hivatását.
– Ne tartsa magában – biztatta Mónika. – Lehet, hogy most rögtön sikerül tisztázni valamit.
– Úgy tűnik, a feleségemmel külön utakon folytatjuk – nyögte ki végül. – Ezt közölte velem, mielőtt eljöttem ide.
– Régóta vannak együtt?
– Elég régóta. A nagyobbik fiunk huszonhárom, a kisebb húsz éves.
– Az szép! Igazi szerencsés apa – mosolygott a pszichológus. – Egyedül nevelte őket?
– Hogyhogy egyedül? Júliával együtt… – lepődött meg Zoltán.
– Tehát nem az történt, hogy csak magával foglalkozott, szalonokba járt, a háztartást és a családot elhanyagolta?
– Dehogy! Épp ellenkezőleg – sértődött meg Zoltán, védelmébe véve a feleségét.
– Hűtlen volt?
– Soha! – szorította ökölbe a kezét, alig türtőztetve magát.
– Értem. És ha tényleg elválnak, mi lesz utána?
– Ezt hogy érti?
– Külön költöznek?
– Aligha. Valószínűleg egy lakásban maradunk, csak külön szobákban.
Mónika Szalai halványan elmosolyodott. Látszott rajta, hogy nem tervez hosszú elemzést: körülöttük szólt a zene, csilingeltek a poharak, az emberek táncoltak és ünnepeltek, ez az este pedig minden volt, csak nem ideális egy komoly lélektani beszélgetéshez.