A doboz sarkán feltüntetett ár mintha külön belé mart volna Enikő gondolataiba: csomagonként 2500 forint. Ennyi pénzért árulták azt, amit ő egész nap gépiesen pakolt és címkézett.
A fejében egymásba gabalyodtak a tiltott ötletek. Mi lenne, ha csak egyet eltennék? A biztonsági őr fél napja sehol. Felraknám az Avitóra féláron… Aztán rögtön megijedt a saját gondolataitól. Elkapnának, kirúgnának. Akkor tényleg mindennek vége. A szíve hevesebben vert, ahogy elképzelte a következményeket.
Ebédelni nem ment le. Nem is lett volna miből. Vizet ivott újra meg újra az irodai adagolóból, hátha elcsendesíti a gyomrában kavargó éhséget, de az csak makacsul korgott tovább.
Este kimerülten ért haza.
A lépcsőházban vaksötét fogadta; valaki kiszerelte az égőt. Tapogatózva kereste a zárat, majd benyomta a kulcsot. Az ajtó engedett.
Bent síri csend volt, és ugyanaz a sötétség. Áram nem volt.
— Pál? — szólalt meg halkan.
Válasz nem érkezett, csak tompa, egyenetlen horkolás szűrődött ki a szobából.
Hiába kattintotta fel a kapcsolót. Enikő a folyosóra ment, kinyitotta a biztosítékszekrényt. Egy gyűrött papír lógott rajta:
„Nemfizetés miatt kikapcsolva. Tartozás: 4800 Ft. Magyar Energia.”
Összeszorult a gyomra. Egy hónapja odaadta Pálnak az öt ezret, hogy rendezze a számlát. A férfi esküdözött, hogy befizette. Akkor hova lett? Elitta? Vagy megint a testvérének adta tovább?
Leült a sötét előszobában a koszos lábtörlőre, és csak bámulta a semmit.
Ekkor kilépett a szobából Olivér Székely, kócosan, álmos szemekkel.
— Anya, itthon vagy? Nem tudom befejezni a leckét, nem látok… és nagyon éhes vagyok.
Enikő ránézett a fiára, és nagy erővel lenyelte a torkába szoruló sírást.
— Mindjárt, kicsim. Kitalálok valamit.
Felállt, és bement a hálóba.
Pál Kelemen a kanapén aludt, kabátban, cipőben. A földön egy üres vodkásüveg gurult. Az alkohol bűze szinte marta Enikő szemét. A férfi fütyülve horkolt, szétterpesztett karokkal, mintha az egész világ az övé lenne. Melege volt, takaró alatt feküdt, és mit sem törődött a hitellel, az áramszámlával vagy az éhes gyerekkel.
Enikőben hirtelen minden kiürült.
A remény, hogy egyszer jobb lesz, végleg elszakadt benne.
Nem lesz jobb.
Másnap a bank késedelmi díjat számol fel, pár napon belül jönnek felmérni a lakást. Menniük nincs hova. Anyja már nincs, apja sincs. Hajléktalanok lesznek, mert ez az ember játszani akarta a nagyvonalú bátyát.
Egy pillanatra átfutott rajta a gondolat, hogy felkapja a nehéz öntöttvas serpenyőt a konyhából, és véget vet a horkolásnak. De még ehhez sem maradt ereje.
Leült a kanapé szélére, és hangtalanul zokogni kezdett, ökölbe szorított kezét a szájába nyomva, nehogy Olivér meghallja. Tegnap még ordította: „Férfi vagyok, segítenem kell a húgomnak!” — miközben odaadta az utolsó pénzüket. Ma pedig aludt, miközben lekapcsolták az áramot. Enikő ekkor a bejárati szekrényre nézett, ahol a kulcsok hevertek, és hirtelen világossá vált számára: van kiút.
Hajnalban kelt fel. A szeme száraz volt, vörös és kemény.
Pál még mindig aludt, nyála beleivódott a párnába.
Enikő odalépett az előszobai komódhoz. Ott feküdtek a kulcsok. A Lada Vesta kulcsai. Pál büszkesége, három éve vette hitelre, minden hétvégén mosta, illatosítót és huzatot vett hozzá akkor is, amikor otthon kenyér sem volt.
Felkapta a kulcsokat, majd nem az autó felé indult, hanem a telefonjáért nyúlt. Megkereste azt a névjegyet, amit egy hete dobtak be a postaládába.
„Autófelvásárlás, azonnali készpénz. Bármilyen állapot. Problémás is. Sándor Halász.”
Tárcsázott.
— Halló, Sándor Halász?
— Igen, hallgatom, szépségem. Eladni szeretnél?
— Igen. Lada Vesta, 2021-es, fehér, hibátlan állapot.
— Szép darab. Papírok megvannak?
— A törzskönyv a férjemnél van, alszik. Forgalmi megvan, kulcs megvan. Azonnal kell a pénz. Elvinnéd alkatrésznek is.
— Papírok nélkül olcsóbb lesz, érted… kockázat.
— Mennyi?
— Százezer forint, ha most rögtön.
A kocsi egy milliót ért. De az millió idő, hirdetés, alkudozás. A százezer viszont három hónap törlesztő, villany és étel.
— Száztizenöt. És azonnal jössz. Az elszállítás a tiéd.
— Rendben. Küldd a címet.
Húsz perc múlva egy rozsdás tréler gördült be az udvarba „Szolgáltatás 24” felirattal.
Enikő kabátot kapott a köntöse fölé, és kilépett.
Sándor Halász, alacsony, zömök férfi, bőr sapkában, lassan körbejárta az autót, csettintett a nyelvével, és alaposan végigmérte a Ladát.