Ágnes elvitte a levelet László Kelemennek.
László elolvasta. Lassan. Gondosan.
— Asszonyom… ez… ez mindent megváltoztat.
— Miért?
— Mert Gábor Szabó azt írja: „Nem tudtam megmenteni őt.” Nem azt írja: „Megöltem őt.” Hanem: „Nem tudtam megmenteni.”
Ágnes megállt lélegezni.
— Akkor… akkor Gábor nem ölte meg Ferencet?
— Nem. Úgy tűnik… úgy tűnik, hogy Ferenc… hogy Ferenc bajban volt. És Gábor próbált segíteni. De… de nem sikerült.
— Milyen bajban?
László Kelemen megrázta a fejét.
— Nem tudjuk. De… de ez a cím. Ez a hely a hegyek között. Talán… talán ott találunk választ.
Másnap egy csapat rendőr elment arra a címre.
Egy elhagyott faház. Mélyen az erdőben.
És amit találtak…
…az mindent megmagyarázott.
A faház üres volt. Régi. Poros.
De a hátsó szobában… a hátsó szobában találtak valamit.
Egy ágy. Használt. Takarók. Üres konzervdobozok. Gyógyszerek.
És a falon… a falon egy üzenet. Fekete filccel írva.
„Ilona, ha megtalálod ezt: Ferenc Kovács itt volt. Hoztam neki ételt, gyógyszert. De nem volt elég. Nem tudtam kórházba vinni. Túl sok kérdés lett volna. Bocsáss meg.”
László Kelemen olvasta. Újra és újra.
— Asszonyom… Gábor Szabó nem ölte meg a férjét. Gábor Szabó… Gábor Szabó próbálta megmenteni.
Ágnes sírt.
— De… de miért? Miért volt Ferenc itt? Miért nem jöhetett haza?
László Kelemen lassan azt mondta:
— Mert… mert valami történt a tónál. Valami baleset. Vagy… vagy valami más. És Ferenc megsérült. Súlyosan. És Gábor… Gábor nem tudta, mit tegyen. Talán félt. Talán… talán azt hitte, hogy őt hibáztatják majd.
— De miért nem hívott mentőt?!
László Kelemen megrázta a fejét.
— Nem tudjuk. Talán pánikban volt. Talán… talán azt hitte, hogy Ferencnek jobbá válik. De nem lett jobb.
Ágnes letérdelt a padlóra.
És sírt.
Mert most tudta:
Ferenc nem hagyta el.
Ferenc meghalt.
Itt. Ebben a házban.
És Gábor Szabó… Gábor Szabó próbált segíteni.
De nem tudta.
És három évvel később… három évvel később Gábor nem bírta tovább a bűntudatot.
És öngyilkos lett.