A férfi lassú, kimért mozdulattal szállt ki a terepjáróból. Ötvenes évei elején járhatott, magas volt, őszbe hajló hajjal, kifogástalan szabású, drága kabátban. Balázs azonnal felismerte: reggel Zsolt mutatta róla a fényképet. Csaba Szilágyi volt az.
— Megérkezett — mondta halkan Zsolt, majd bekapcsolta a telefon hangszóróját.
A készülékből tompán szűrődött ki a kávézó zaja: csészék csilingelése, halk háttérzene, beszélgetések moraja. Aztán tisztán hallhatóvá vált Erika hangja.
— Jó estét, Csaba.
— Jó estét, Erika — válaszolta a férfi udvariasan. — Elnézést a késésért, a forgalom teljesen bedugult.
— Semmi gond, én is nemrég érkeztem.
— Foglaljon helyet. — Szék csúszott, kabát suhogott. — Mit kér inni?
— Egy eszpresszót — mondta Szilágyi, és valószínűleg intett a pincérnek.
Rövid csend következett. Amikor újra megszólalt, a hangja halkabb lett, bizalmasabb.
— Akkor… minden nálad van?
Balázs megfeszült az ülésen.
— Igen — Erika hangja nyugodt maradt. — A pendrive-on ott van minden, amiről beszéltünk. Szerződések, ügyféladatok, a jövő évi stratégiai terv.
— Remek — hallatszott elégedetten Szilágyi. — Pont erre van szükségünk. Ezzel az anyaggal komoly előnyt szerzünk Balázsékkal szemben.
— És az állás? — kérdezte Erika. — A személyzeti igazgatói pozíció, amit ígért?
— Természetesen — felelte Szilágyi gondolkodás nélkül. — Amint hivatalosan felmond, azonnal szerződtetjük. A fizetés havi kétszázötvenezer, ahogy megbeszéltük. Plusz bónuszok. És ezért az információért hajlandó vagyok még további százezret adni.
Balázs ökölbe szorította a kezét. Ennyit ért Erika számára az árulás: háromszázötvenezer.
— Akkor kérem a pendrive-ot — mondta Szilágyi.
Halk zörgés, egy apró koppanás. Erika letette az adathordozót az asztalra.
— Tessék.
— Kiváló — Szilágyi hangja elégedetten csengett. — Higgye el, nálunk végre kibontakoztathatja a tehetségét.
— Zsolt, most — mondta Balázs röviden.
Zsolt megnyomott egy gombot: jelzés a járőrnek. Fél percen belül meg kellett érkeznie. Balázs Eszterrel együtt kiszállt az autóból, és határozott léptekkel indultak a bejárat felé. Útközben egy egyenruhás rendőr csatlakozott hozzájuk, harmincas éveiben járó, határozott tekintetű férfi.
— Hunor Lengyel főhadnagy — mutatkozott be. — Menjünk.
A kávézóba lépve Zsolt intett nekik, és a hátsó rész felé vezette őket. Az ablak melletti asztalnál Erika és Szilágyi ült. Köztük, jól láthatóan, egy fekete pendrive feküdt. Szilágyi éppen érte nyúlt, amikor észrevette a közeledőket a rendőr kíséretében. Arca egy pillanat alatt átváltozott: a magabiztosságot előbb értetlenség, majd riadalom váltotta fel.
— Mi ez az egész? — kérdezte élesen, felállva.
— Csaba Szilágyi? — Hunor elővette az igazolványát. — Kérem, jöjjön velem, magyarázatot kell adnia.
— Milyen alapon? — próbált nyugodt maradni. — Nem követtem el semmit.
— Üzleti titok jogosulatlan átvételének gyanúja miatt — szólalt meg Balázs, közelebb lépve. — Jó estét. Ma már beszéltünk telefonon, emlékszik?
Szilágyi elsápadt, tekintete a pendrive-ra siklott.
— Én… nem tudom, miről beszél — hebegte.
— Felesleges — mondta Balázs, és Zsoltra pillantott.
Zsolt elővette a tabletet, elindította a felvételt. A percekkel korábbi beszélgetés töltötte be a teret. Szilágyi hallgatta, és egyre sötétebb lett az arca.
— Ez provokáció! — kiáltotta végül. — Jogellenes lehallgatás!
— Teljesen jogszerű — felelte Eszter Székely, miközben iratokat vett elő. — Nyilvános helyen készült hangfelvételről van szó, és a cég jogosult minden törvényes eszközzel védeni az üzleti titkait.
— Kérem, fáradjanak be az őrsre — ismételte Hunor. — Ott jegyzőkönyvet veszünk fel.
Szilágyi visszaroskadt a székére. Erika mozdulatlanul ült, tekintetét az asztalra szegezte, könnyei elmaszatolták a sminkjét. Balázs felvette a pendrive-ot, és Eszternek adta.
— Bizonyítékként csatoljuk — mondta.
A kapitányságon több mint két óráig tartott az ügyintézés. Szilágyi mindent tagadni próbált, állítva, hogy félreértették a szavait. Amikor azonban Eszter elé tette Erika és közte zajló üzenetváltások kinyomtatott másolatát — benne pontos összegekkel és felsorolásokkal —, elhallgatott.
Balázs a hideg folyosón ült, és azon gondolkodott, milyen gyorsan omlik össze egy gondosan felépített hírnév. Tegnap még a „Status-Tech” feltörekvő, agresszív, de tisztességes versenyzőnek számított. Ma pedig a fejlesztési igazgatójukat tetten érték lopott információval. Holnap erről beszél majd az egész város.
Este fél tízre minden lezárult. A jegyzőkönyvek elkészültek, a bizonyítékokat lefoglalták. Szilágyi taxival távozott, dühösen, Erika nem sokkal utána.
— Azt hiszem, sikeres volt az akció — jegyezte meg Zsolt odakint. — Minden dokumentálva.
— Igen — bólintott Balázs. — Köszönöm mindenkinek. Holnap indul a per előkészítése.
Éjfél után ért haza. Kimerült volt, mégsem jött álom a szemére. A fejében újra és újra lejátszódtak az események. Egy apró véletlen, egy gyerek mondata… furcsa, mennyin múlik egy cég sorsa.
Másnap reggel nyolckor már az irodában volt. Azonnal magához hívta Béla Kelemen pénzügyi igazgatót és Esztert.
— Indítsuk el a polgári pert a Status-Tech ellen — mondta. — Tizenhárom millió forint kártérítést kérünk, plusz költségek.
— Rendben — bólintott Béla.
— És Erika? — kérdezte Eszter.
— Megállapodtunk, hogy nem pereljük — válaszolta Balázs. — Azonnali hatályú elbocsátás elég.
Dél körül Erika eljött a papírjaiért. Amikor távozott, már egy másik ember volt: megtört, fáradt.
— Sírt — mondta később Eszter halkan. — Azt üzeni, sajnálja.
Balázs nem felelt. A megbánás nem hozta vissza az elveszett bizalmat.
Délután Marcell Hegyi jelent meg az irodában.
— Hívtak a Status-Tech-től — mondta. — Találkozót kérnek.
— Két nap múlva — felelte Balázs. — Ügyvéddel jöjjenek.
A megbeszélésen Gyula Kertész, a konkurens cég vezetője fáradtan próbált alkudozni. Hosszú vita után megszületett a megállapodás: nyolcmillió forint, nyilvános bocsánatkérés, az ügy lezárása.
Este Balázs még egy dolgot elintézett. Megkerestette Ilona Váradit és a kislányát, Lucát. Amikor Ilona belépett az irodába, zavartan állt meg.
— Semmi baj — mosolygott Balázs. — Épp ellenkezőleg.
Elmondta neki, mi történt, majd egy borítékot nyújtott át.
— Ez jutalom. És hétfőtől új munkakör.
Ilona sírva köszönte meg. Amikor távozott, Balázs az ablakhoz lépett. Lent fények, autók, a város élete. Valahol Erika próbálta összerakni az életét. Valahol a Status-Tech dolgozói suttogtak.
Balázs pedig megértette: nem a pénz számít igazán. Hanem az, hogy ki marad tisztességes akkor is, amikor senki sem figyel. Egy gyerek őszintesége többet ért bármilyen stratégiánál.
A történet ezzel lezárult. Egy leckével, amit nem felejt el.