Erika láthatóan mérlegelte a lehetőségeit. A tekintete ide-oda járt a tárgyalóban ülők között, majd egy fáradt, mély sóhaj szakadt fel belőle.
– A legfontosabb ügyfeleink listáját – kezdte végül. – Elérhetőségekkel, szerződéses feltételekkel együtt. Emellett három nagy partnerünk szerződésének másolatát is. Ezekben benne voltak a fizetési ütemezések, a határidők, valamint a részletes műszaki követelmények. És… – itt elakadt a hangja.
– És mi? – kérdezte Balázs hűvös, határozott hangon.
– És egy belső anyagot a jövő évi terjeszkedési tervekről – fejezte be Erika. – Abban szerepeltek azok a városok, ahol új irodákat akartak nyitni, a tervezett költségvetések és az ütemezés.
Marcell dühösen az asztalra csapott.
– Az egy stratégiai dokumentum! Titkos minősítésű! Hogy jutott hozzá egyáltalán?
– Béla Kelemen hagyta bent az archívumban egy megbeszélés után – felelte Erika alig hallhatóan. – Amikor mentem a személyzeti iratokért, megláttam a mappát. Lefotóztam a telefonommal.
Béla arca elvörösödött.
– Öt percre tettem le! Csak addig, amíg elmentem kávéért!
– Az az öt perc elég volt – jegyezte meg Balázs szárazon. – Folytassa, Erika. Mikor adta át ezeket az anyagokat?
– Még nem adtam át mindent – vágta rá gyorsan. – Esküszöm. Egyetlen e-mailt küldtem el eddig, abban csak az ügyféllista volt. Két nappal ezelőtt. A többit holnap este kellett volna. Egy kávézóban beszéltük meg a találkozót.
Zsolt Katona Balázs felé hajolt, és félhangosan megszólalt:
– Ha a találkozó még előttük van, megszervezhetünk egy ellenőrzött átadást. Rögzítjük, hogy a „Status-Tech” képviselői tudatosan átveszik az anyagokat. Ez nagyon megerősítené a pozíciónkat egy perben.
Balázs elgondolkodott. Az ötlet logikus volt, ugyanakkor komoly kockázatot hordozott.
– Eszter, jogilag ez rendben van? – kérdezte.
Az ügyvédnő bólintott.
– Igen, amennyiben a cég érdekeinek védelmében járunk el. Bevonhatunk egy rendőrségi tanút is. A lényeg, hogy ne mi provokáljuk a bűncselekményt, csak dokumentáljuk azt, ami már eleve tervben volt.
– És ha visszalépnek a találkozótól? – kérdezte Marcell.
– Akkor is marad bizonyítékunk a szándékra – magyarázta Eszter. – Üzenetváltások, híváslisták, Erika vallomása. Ez bőven elegendő az elbocsátáshoz és egy polgári perhez.
Balázs Erika felé fordult. A nő összegörnyedve ült, mintha minden ereje elhagyta volna.
– Készen áll együttműködni az átadás rögzítésében? – kérdezte tőle.
Erika felnézett, a szemében félelem villant.
– Úgy érti… elmenjek a találkozóra, és…?
– Elmegy, átadja az előkészített anyagokat, mi pedig dokumentáljuk az átadás tényét – fejtette ki Zsolt. – Így bizonyítható lesz, hogy a „Status-Tech” tudatosan fogadta be a lopott információkat. Ezután perelhetünk.
– És velem mi lesz? – Erika hangja remegett.
– Az elbocsátás elkerülhetetlen – mondta Balázs őszintén. – Viszont ha segít a vizsgálatban, nem indítunk ön ellen pert. Megelégszünk a fegyelmi elbocsátással.
– És ha nemet mondok?
– Akkor az elbocsátás mellé tizenkét milliós kártérítési igény társul – tette hozzá Béla. – És akár büntetőeljárás is. A döntés az öné.
Erika arcát a kezébe temette. Hosszú, nyomasztó másodpercek teltek el.
– Rendben – szólalt meg végül. – Segítek. De csak akkor, ha garantálják, hogy nem perelnek be.
Balázs Eszterre nézett. Az ügyvédnő aprót bólintott: ezt írásban rögzíteni lehet.
– Megállapodtunk – mondta Balázs. – Eszter elkészíti a szerződést. Ön együttműködik az átadás rögzítésében, mi pedig nem indítunk polgári pert. Az elbocsátás azonban marad.
– Mikor lesz a találkozó? – kérdezte Zsolt.
– Holnap este – felelte Erika. – A belvárosi Metropol kávézóban. Egy pendrive-ot kell vinnem, rajta a többi anyaggal.
– Rendben – bólintott Zsolt. – Összeállítjuk az akciócsoportot. Kamerák, mikrofonok, tanúk. Minden dokumentálva lesz.
Balázs felállt.
– A mai napra ennyi. Erika, holnaptól fel van függesztve. A rendszerekhez való hozzáférését letiltjuk. Holnap hatra jöjjön vissza, megkapja az utasításokat. A többiek: készítsék elő az anyagokat. Béla, számolja ki a tényleges kárt. Eszter, intézze a jogi papírokat. Zsolt, szervezze az akciót. Holnap ötkor újra találkozunk.
Mindenki bólintott, és lassan szedelőzködni kezdett. Erika bizonytalan léptekkel indult az ajtó felé. A küszöbnél megállt, visszafordult.
– Balázs… én nem akartam ártani a cégnek – mondta halkan. – Csak többet akartam az élettől.
– Mindenki többre vágyik – felelte Balázs. – De nem mindenki árulja el azokat, akik megbíztak benne.
Erika némán bólintott, majd kilépett. Az ajtó halkan záródott mögötte.
Balázs az ablakhoz lépett, és lenézett az éjszakai városra. Valahol ott kint a „Status-Tech” emberei arra vártak, hogy olyan információhoz jussanak, ami előnyhöz juttatná őket. Holnap azonban egészen más meglepetés vár rájuk.
– Szerinted nem fog eltűnni? – kérdezte Marcell, mellé lépve.
– Nem – válaszolta Balázs határozottan. – Nincs hová mennie. És ezt ő is tudja. – A többiek felé fordult. – Köszönöm mindenkinek a gyors reagálást. Holnap kemény nap lesz. Menjenek haza, pihenjenek. Frissen lesz ránk szükségem.
Amikor mindenki elment, Balázs egyedül maradt a sötét tárgyalóban. Arra gondolt, mi történhetett volna, ha nincs az a véletlen találkozás a folyosón azzal a kislánnyal. Ügyfelek, hírnév, pénz – mind veszélybe kerülhetett volna. És mindez egyetlen ember sérelme miatt, aki úgy érezte, nem fizetik meg eléggé.
Leoltotta a villanyt, és kilépett a folyosóra. Újabb álmatlan éjszaka várt rá.
Balázs másnap reggel hatkor kezdte a napot. Szinte egy percet sem aludt. Egész éjjel a fejében futtatta a lehetséges forgatókönyveket. Túl sok ponton csúszhatott félre az akció. Erika meggondolhatta volna magát. A „Status-Tech” gyanút foghatott volna, és lemondhatta a találkozót. Vagy – ami még rosszabb – utólag azt állíthatták volna, hogy nem tudták, lopott adatokról van szó.
A konyhában ült egy erős kávéval, és átnézte az Eszter által előző este küldött dokumentumokat: az együttműködési megállapodást, a jogi indoklásokat, valamint Béla részletes kárszámítását. Minden precízen kidolgozott volt, mégsem hagyta nyugodni a feszültség.
Fél kilenc körül érkezett az irodába. Ilyenkor a cég általában még csak ébredezett, de most más volt a hangulat. Balázs érezte a levegőben vibráló idegességet. Suttogások, összenézések – a hírek gyorsan terjednek, még akkor is, ha a megbeszélés zárt volt.
Alexandra Lakatos a dolgozószobája előtt várta egy iratcsomóval.
– Jó reggelt, Balázs – mondta. – Hívás érkezett a „Status-Tech”-től. Egy bizonyos Csaba Szilágyi keresett, fejlesztési igazgatónak mondta magát. Azt kérte, hogy mindenképp hívja vissza ma, sürgős ügyben.
Balázs megtorpant.
– Szilágyi? Ő az, akivel Erika egyeztetett?
Alexandra belelapozott a jegyzeteibe.
– Igen. Az ő számát hívta.
– Érdekes – morogta Balázs. – Akkor idegesek. Jegyezd fel, hogy ebéd után visszahívom. Hadd várjanak.
Az irodába érve azonnal Zsoltot tárcsázta.
– Hogy állunk?
– Minden a terv szerint halad – jött a válasz. – A Metropolt reggel ellenőriztem. Kisebb hely, három teremmel. Az adminisztrátor engedélyezte a kamera felszerelését. Azt mondtuk, belső ellenőrzés. Az emberünk a szomszéd asztalnál ül majd, irányított mikrofonnal. Erika táskájában diktafon lesz.
– Biztos, hogy eljön?
– Ma reggel beszéltem vele. Megerősítette. Szilágyi tegnap este írt neki, egyeztette az időpontot. Nem sejtenek semmit.
– Rendben. Tanúk?
– Te, én, Eszter. És egy rendőr is készenlétben lesz. Hivatalosan csak elsétál, de jelre bejön és rögzíti az átadást.
– Alapos munka – mondta Balázs. – Ötkor találkozunk, utolsó egyeztetés.
Letette a telefont, de a hívás Szilágyitól továbbra is ott motoszkált a fejében. Talán próbálta felmérni a terepet. Vagy elterelni a figyelmet az esti találkozóról. Pár óra múlva minden kiderül.
Tízkor Béla érkezett egy vaskos dossziéval.
– Elkészültek a számítások – mondta. – Három elvesztett szerződés az elmúlt négy hónapban. Az első, a „Technoprom”, augusztusban ment át hozzájuk, 3,8 millióért. A második szeptemberben, 5,2 millió. A harmadik októberben, 4 millió.
– Összesen? – kérdezte Balázs.
– Tizenhárom millió közvetlen veszteség. Ha a reputációs kárt és az elmaradt hasznot is nézzük, akár a duplája.
– Bizonyítható az összefüggés?
– Részben igen. Az ajánlataik minden esetben 5–7 százalékkal voltak alacsonyabbak a miénknél. Pont annyival, amennyivel még nyerni lehet, de nem veszteséges. Mintha pontosan tudták volna, hol a határ.
– Tudták is – mondta Balázs sötéten.
Béla bólintott.
– Ez tisztességtelen verseny. Jelentős bírság, plusz kártérítés.
– Akkor ma este minden eldől – zárta le Balázs.
Később Eszter is jelentkezett: Erika aláírta a megállapodást. Ideges volt, de tartotta magát. Balázs röviden csak annyit mondott: ez az ő döntése volt.
Délután Balázs még visszahívta Szilágyit. A férfi együttműködésről beszélt, kávéról, „piaci megállapodásról”. Balázs udvariasan elhárította. Tudta, hogy ez csak tapogatózás.
Öt órakor mindenki összegyűlt. Zsolt kiosztotta a szerepeket, megmutatta a kávézó alaprajzát, részletezte a lépéseket. Fél hatkor elindultak.
18:45-kor Erika megérkezett. Nyugodtnak tűnt. Beült, rendelt. Tíz perc múlva egy fekete terepjáró gördült a kávézó elé. Az ajtó kinyílt, és egy ötvenes éveiben járó, magas, őszes férfi szállt ki belőle…