Balázs Budai megállt a saját cége folyosójának közepén, és hagyta, hogy körülölelje az esti csend. Este hét óra volt, az az időszak, amikor a „Budai Soft” irodája a napközbeni zsongó kaptárból lassan üres, visszhangos térséggé változott. Csak a szerverek tompa moraja hallatszott, meg a nyomtatók apró, villogó jelzőfényei pislogtak a félhomályban. Negyvenkét évesen, mögötte húsz év az IT-szektorban, Balázs megtanulta értékelni ezeket a ritka perceket.
Ilyenkor lehetett igazán megérezni a vállalat valódi lüktetését. Nem azt a felszínes, munkával teli zajt, hanem valami mélyebbet, őszintébbet. Egy vastag pénzügyi dossziéval a kezében indult az irodája felé, amikor hirtelen apró léptek kopogását hallotta. Még épp csak megfordult, amikor valami könnyű és meleg nekicsapódott.
Egy hat év körüli kislány torpant meg előtte. Nagy, barna szemei ijedten meredtek fel rá, ajkát bűnbánóan biggyesztette le.
– Jaj, ne haragudjon… – csipogta, és ösztönösen a háta mögé próbálta rejteni az összegyűrt kifestőt.
Balázs önkéntelenül elmosolyodott. A steril irodai világban, a szerverek és üzleti tervek közepette a gyerek jelenléte szinte irreálisan élőnek hatott.
– Semmi baj – mondta, majd leguggolt elé. – Hogy hívnak?
– Luca – felelte a kislány, és már nem is próbálta elrejteni a kifestőt. Megmutatta neki a rajzot: egy kissé ügyetlen, rózsaszín egyszarvút. – Nem zavarom anyát, csak itt vagyok.
– Tényleg? – kérdezte Balázs mosolyogva.
– Csak csendben ülök és rajzolok.
– Elhiszem.
Balázs a zakója zsebébe nyúlt, és elővett egy színes csomagolású cukorkát. Régi beidegződés volt ez, még abból az időből, amikor a saját lánya is hasonló korú volt. Júlia Fehér ma már Londonban tanult, és legfeljebb havonta egyszer hívta fel. A beszélgetéseik udvarias, kimért információcserévé váltak, nyoma sem volt annak a közvetlenségnek, amit most Luca szemében látott.
– Tessék – nyújtotta át a cukorkát. – Csak mondd el anyának, hogy egy bácsi adta, jó?
Luca arca felragyogott. Úgy szorította magához a cukrot, mintha valami felbecsülhetetlen kincs lenne.
– Maga kedves – jelentette ki komoly arccal. – Nem olyan, mint a többi bácsi itt. Ők mindig morcosak, és senkit sem vesznek észre.
Balázs már épp felállt volna, hogy továbbmenjen, amikor a kislány hirtelen megrántotta a zakója ujját.
– Elmondhatok egy titkot? – suttogta, miközben körülnézett, mintha államtitokról lenne szó.
– Titkot? – Balázs felvonta a szemöldökét. – Mifélét?
Luca közelebb hajolt.
– Ma hallottam, ahogy egy néni telefonált. Abban a szobában volt, ahol anya felmos. Tudja, ahol nagy szekrények vannak, meg egy virág az ablakban. Anya mondta, hogy maradjak kint a folyosón, de szomjas voltam, és bementem megkeresni. Akkor hallottam meg.
Balázsban megfeszült valami. Az üzleti életben kifejlődött ösztön azonnal vészjelzést adott.
– Mit hallottál pontosan? – kérdezte nyugodtnak szánt hangon.
– A néni azt mondta, este odaad valakinek fontos papírokat – Luca homlokát ráncolta, próbált visszaemlékezni. – Azt mondta: „Úgysem fog rájönni. Magára vessen, nem becsül meg, és nem fizet rendesen.” Aztán arról beszélt, hogy új helye lesz, ahol minden jobb lesz. Meg azt is mondta: „Péntekre minden lezárul, és szabad leszek.”
Balázs gyomra görcsbe rándult. Felállt, és hideg futott végig a tarkóján.
– Luca, figyelj rám nagyon – mondta halkan. – Le tudod írni ezt a nénit?
A kislány gondolkodás nélkül válaszolt.
– Hosszú, piros körmei voltak – kezdte, miközben az ujjain számolt. – Olyan csillogósak, mint a rajzfilmes hercegnőké. És eperillatú volt. Tetszett az illata. A haja sötét, vállig ér, és mindig magas sarkú cipőt hord, ami kopog. Anya szerint szép, de kényelmetlen.
Balázs szinte megszédült. A leírás túlságosan pontos volt. Egyetlen emberre illett rá: Erika Gálra, a HR-osztály vezetőjére. Negyvenhat éves, öt éve dolgozott a cégnél, mindig kifogástalan megjelenéssel, tökéletes manikűrrel, érett cseresznyeszínű körmökkel. Az eperillatú parfüm szinte a védjegye volt.
– Köszönöm, Luca – mondta végül, erőltetett mosollyal. – Nagyon sokat segítettél. De ez maradjon a mi titkunk, rendben? Senkinek ne mondd el. Egyelőre anyának sem. Fontos.
– Rendben – bólintott a kislány komolyan. – Tudok titkot tartani. Anya szerint nagyon megbízható vagyok.
Balázs végignézte, ahogy Luca visszaszalad a kifestőihez, majd azonnal elővette a telefonját, és gyors léptekkel az irodája felé indult. Ujjai már tárcsázták is a számot.
– Alexandra Lakatos – szólt bele a titkárnője. Huszonkilenc éves volt, harmadik éve dolgozott nála, precíz és kérdezés nélkül végrehajtó típus.
– Alexandra, még bent vagy?
– Igen, Balázs, épp befejezem a jelentéseket.
– Remek. Figyelj rám. Tizenöt percen belül szükségem van a teljes vezetőségre. Mindenkire, aki a városban van. Rendkívüli megbeszélés.
– Mindannyiukra? – hallatszott a meglepetés a hangjában. – Már késő van, lehet, hogy…
– Akik elérhetők – vágott közbe Balázs. – Béla Kelemen, Erika Gál, Zsolt Katona, Marcell Hegyi, Eszter Székely. Tárgyaló, azonnal. Téma: belső vizsgálat.
– Értettem – felelte Alexandra kissé bizonytalanul. – Intézem.
Balázs leült, és a homlokát dörzsölte. A nagy szekrényes szoba virággal az ablakban a személyzeti archívum volt. Ott őrizték az alkalmazottak személyi anyagait, szerződéseit, de ami igazán számított: ugyanott volt a páncélszekrény is a kiemelt üzleti megállapodásokkal. Hivatalosan csak az osztályvezetők férhettek hozzá. Erika is. Teljesen szabályosan.
Megnyitotta a belső adatbázist. Erika Gál 2020 óta HR-vezető. Makulátlan előélet, semmi kifogás. Fizetése havi 180 ezer forint plusz bónuszok. Tisztességes, de nem kiemelkedő.
„Nem becsülnek meg, és nem fizetnek rendesen.” A mondat visszhangzott a fejében.
Balázs átváltott a konkurenciáról szóló jelentésekre. A „Status-Tech” fél éve agresszívan terjeszkedett, sorra vitte el az ügyfeleit. Négy hónap alatt három nagy szerződés csúszott ki a kezükből. Eddig árversenynek és kemény marketingnek tulajdonította. De mi van, ha előre ismerték az ajánlataikat?
Kopogtak, majd Alexandra lépett be.
– Mindenki úton van – jelentette. – Béla otthon volt, de húsz perc múlva itt lesz. Erika jelezte, hogy magánprogramja lenne, de eljön.
– Rendben. Készítsd elő a tárgyalót. És még valami: külön szólj Zsoltnak. Kérem, gyűjtse össze az archívum beléptetési adatait az elmúlt hétre. Minden mozgást.
Alexandra feljegyezte, de az arca elárulta az aggodalmát.
– Baj van?
– Lehetséges – felelte Balázs. – De egyelőre maradjon köztünk.
Amikor egyedül maradt, az ablakhoz lépett. Lent, a kivilágított parkolóban néhány autó állt. Azoké, akik még bent voltak. A szomszédos irodaházak sötét ablakai mögött akár a konkurencia is dolgozhatott. Ha Erika valóban adatokat készül átadni, nem volt vesztegetni való idejük.
Eszébe jutott az állásinterjú öt évvel korábbról. Erika felkészült volt, jogi háttérrel, kiváló ajánlásokkal. Professzionális rendszert épített ki. Talán túlságosan is hatékonyat.
Balázs elővette a belső szabályzatot. A „Üzleti titok” fejezet világosan fogalmazott. Jogosulatlan adattovábbítás azonnali elbocsátást von maga után. Csak bizonyíték kellett.
A telefonja megrezdült. Üzenet Zsolt Katonától: „Dolgozom az adatokon. Komoly a helyzet?”
„Nagyon” – írta vissza Balázs.
Néhány perccel később elindult a tárgyaló felé. Útközben meglátta Ilona Váradit, a takarítónőt, kezében felmosóval.
– Jó estét – köszönt Balázs. – Luca az ön kislánya?
Ilona azonnal feszültté vált, magyarázkodni kezdett, de Balázs megnyugtatta, és megdicsérte a gyereket. A nő szemében ott maradt az óvatosság, de egy árnyalatnyival oldódott.
A tárgyalóban már égtek a lámpák. Béla Kelemen, Marcell Hegyi, Eszter Székely és Erika Gál ültek az asztalnál. Erika piros körmei koppantak a telefon kijelzőjén, arcán türelmetlenség ült. Nem sokkal később Zsolt Katona is belépett egy dossziéval.
Balázs az asztalfőre ült.
– Komoly gondunk van – kezdte. – Olyan információ jutott el hozzám, amely szerint üzleti adatok szivároghatnak ki a cégtől.
Zsolt ismertette a beléptetési adatokat. Az archívumban ezen a héten többször is Erika járt, munkaidőn túl.
– Megmagyarázná? – kérdezte Balázs higgadtan.
– A munkám része – felelte Erika hidegen. – Jelentéseket készítettem.
– Az időpontok mégis kérdéseket vetnek fel – mondta Balázs.
– Ez jogtalan megfigyelés! – csattant fel Erika. – Nincs joguk ellenem vizsgálódni.
– Van – válaszolta Balázs, és tekintetét Eszter Székelyre emelte, aki már készült megszólalni.