…kisugárzása különös erővel töltötte meg a teret, mintha valóban egy hosszú, kalandokkal teli útról érkezett volna vissza, és még magán hordozná mindazt, amit ott átélt.
A férfi sötét, éber pillantása szinte azonnal Diána Fodor arcára tapadt. Lassan formálódó mosolya nyugodt magabiztosságot sugárzott, olyasfajta tudást sejtetve, mintha egy lépéssel mindig előrébb járna – mintha már tisztában lenne valamivel, amire Diána még nem is gondolt.
— Hadd ismertessem meg veled Kornél Erdélyit — szólalt meg Emese Kertész, hangjában alig leplezett elégedettséggel. — Kornél, ő itt Diána, a legfontosabb barátnőm, szinte a családom része.
Diána érezte, ahogy arcát hirtelen elönti a melegség. Eszébe sem jutott volna, hogy Emese titokzatos meglepetése egy hús-vér ember lesz. Kornél könnyed mozdulattal felállt a kanapéról, és üdvözlésképpen felé nyújtotta a kezét. Szorítása határozott és meleg volt, s egy árnyalattal tovább időzött, mint amit az udvariasság megkívánt volna.
— Örülök, hogy végre megismerhetlek, Diána — mondta, mély, kissé rekedt hangon, amely egy pillanatra kizökkentette a lányt saját belső ritmusából.
— A megtiszteltetés az enyém — felelte Diána, miközben minden erejével azon volt, hogy ne árulja el a benne kavargó zavart. — Emese, elárulnád végre, mi áll ennek az egésznek a hátterében? — fordult barátnője felé, tekintetével magyarázatot követelve.
Emese felnevetett, láthatóan élvezte a helyzetet és annak hatását.
— Semmi különös oka nincs — legyintett játékosan. — Kornél régi ismerősöm, csak néhány napra érkezett a városba. Rögtön eszembe jutott, hogy találkoznotok kell. Tudod, ő igazán… rendhagyó ember. Mesélj csak, Kornél, mivel foglalkozol pontosan?
Kornél nem vette le a szemét Diánáról, mosolya még szélesebbé vált, apró ráncok jelentek meg a szeme sarkában.
— Fotográfus vagyok — válaszolta. — Állandóan úton vagyok, embereket és helyeket örökítek meg, történeteket, amelyek maguktól bontakoznak ki körülöttem. Időnként kiállításokat rendezek, máskor pedig egyszerűen hagyom, hogy az élet sodorjon, és megpróbálok minden pillanatot megélni.
Diána bólintott, igyekezett figyelmesnek mutatkozni, ám legbelül már formálódott benne egy nehezen megfogható érzés. Emese láthatóan előre kitervelt valamit, és Kornél — azzal az átható tekintetével és higgadt magabiztosságával — ennek a tervnek szerves része volt.
Az este könnyed társalgással telt, de a felszín alatt finom feszültség vibrált. Emese, ahogy mindig, most is uralta a teret: tréfálkozott, történeteket mesélt, és gondosan ügyelt rá, hogy a borospoharak sose maradjanak üresen.
Kornél kiváló beszélgetőtársnak bizonyult. Mesélt hosszú utazásairól, egy emlékezetes naplementéről a Szahara peremén, valamint arról is, hogyan menekült meg hajszál híján egy csapat vad majomtól egy sűrű, áthatolhatatlan dzsungelben.
Diána figyelmesen hallgatta, időnként felnevetett, amikor illett, mégsem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy Kornél tekintete újra és újra rajta időzik. Nem volt tolakodó, inkább kutató, mintha egy leendő fotó alanyát szemlélné, és minden apró rezdülést igyekezne megjegyezni.
Amikor Emese néhány percre a konyhába vonult, hogy hozzon még valamit, Kornél kissé közelebb hajolt Diánához, és halkan, bizalmas hangon szólalt meg.
— Van benned valami, ami nem illik a mozdulatlansághoz — mondta csendesen. — Miért nem utazol többet? Miért nem keresel új tájakat, új élményeket?
A kérdés váratlanul érte Diánát; úgy érezte, belül minden összeszorul. Meglepte, mennyire pontosan érintette meg a férfi azokat a vágyakat, amelyeket régóta elnyomott magában. Mindig is álmodott messzi utakról, az ismeretlen szabadságáról… ám az élete Márk Molnárral egészen más alapokon nyugodott: biztos, kiszámítható, nyugodt keretek között.
— Nem minden úgy alakul, ahogy szeretnénk — felelte végül, lehajtott fejjel, a terítő mintáit tanulmányozva. — Vannak kötelezettségek. Család, otthon, mindennapok.
— Értem — biccentett Kornél, de a hangjában volt valami, amitől Diána hirtelen védtelennek érezte magát. Mintha a férfi könnyedén átlátna rajta, és gondolkodás nélkül olvasna a legrejtettebb gondolataiban is.
Ebben a pillanatban Emese visszatért a nappaliba, kezében egy nagy tálcával, amely roskadozott a különféle falatoktól, és jelenléte egyetlen mozdulattal megtörte a köztük kialakult intim csendet, visszaterelve az estét a látszólag gondtalan beszélgetés medrébe.