A férj horgászni indult. A feleség pedig a barátnőjéhez készült. Csakhogy az ott várt „meglepetés” egyetlen pillanat alatt felborított mindent, amit addig biztosnak hitt…
Diána Fodor halkan zárta be maga mögött a lakás ajtaját. Mielőtt elindult volna, még egyszer végignézett az előszobán, amely most szokatlanul üresnek és hangtalanul mozdulatlannak tűnt. A levegőben még ott derengett a reggeli kávé finom, már-már elillanó aromája – annak az italnak az emléke, amelyet megszokott gondossággal főzött Márk Molnárnak, mielőtt a férfi útnak eredt volna a szokásos természetjáró kalandjára.
Márk még hajnal előtt lépett ki az ajtón. Horgászfelszerelésekkel megrakodva, egy túlméretezett termoszt szorongatva indult el, arcán azzal a lelkes, szinte gyermeki elszántsággal, amely Diána szerint az évek során egy cseppet sem halványodott, sőt inkább egyre erősebbé vált.
Diána ajkát alig észrevehető mosoly érintette, amikor maga elé képzelte a jelenetet: Márk dudorászva, aprólékos figyelemmel pakolta be a csomagtartóba a botokat, ládákat és táskákat, mintha egy különösen fontos küldetésre készülne.
„Két nap, és itthon vagyok, Diána, ne hagyd, hogy hiányozzak!” – szólt vissza könnyedén, miközben már az autóban ült. A következő pillanatban a kocsi lassan eltűnt az udvarról, maga mögött hagyva a reggeli csendet.
Diána eszében sem volt unatkozni. A közös évek során pontosan megtanulta, miként töltse ki az időt, amikor férje hosszabb-rövidebb időre eltűnt a hobbija kedvéért. Ezek az alkalmak mindig adtak neki egy kis szabadságot, egy másfajta ritmust.
Most különösen volt miért útnak indulnia. A tervei Emese Kertészhez kötődtek, aki a közelben lakott, és akivel előző este hosszasan beszélt telefonon. Emese hangja szinte vibrált az izgatottságtól, amikor sejtelmesen egy készülő „meglepetést” emlegetett.
„Mindenképp gyere el, muszáj látnod! Olyasmi, amitől szóhoz sem jutsz majd!” – hadarta lelkesen, és Diána szinte látta maga előtt barátnőjét, amint képtelen egy helyben maradni az örömtől.
Bár Diána pontosan ismerte Emese különc ötleteit és merész húzásait, mégsem tudta elfojtani a benne ébredő kíváncsiságot. Mindig is vonzották a váratlan fordulatok, főleg akkor, ha azok egy kis izgalmat csempésztek a nyugodt, kissé túlságosan kiszámítható hétköznapjaiba.
Gyorsan összekészített egy kisebb táskát, beült a sokat látott autójába, és elindult a szomszédos város irányába. Az út ismerős volt: hosszú, egyenes szakaszok váltották egymást, kétoldalt őszi napfényben fürdő mezőkkel és elszórtan álló facsoportokkal. A rádió halkan szólt, régi kedvencek követték egymást, Diána pedig önkéntelenül együtt dúdolt velük.
Ahogy telt az idő, furcsa, kellemes feszültség telepedett rá. Mi lehet az a nagy titok? Egy hirtelen összerántott összejövetel? Vagy Emese végre megvalósította azt az álmát, amelyről évek óta lelkesen mesélt, és megvette a vágyott házat? A gondolatok egymást kergették, mégsem állt össze egyik sem teljes képpé.
Emese mindig is mestere volt a váratlan helyzeteknek, és Diána tudta: az ő meglepetései ritkán bizonyulnak egyszerűnek.
Amikor végül megállt az autó a város peremén álló, kétszintes ház előtt, a nap már alacsonyan járt, aranyló fénybe vonva az épületet és a kertet. Emese már a kapuban várta. Arcát ragyogó mosoly világította be, mintha egy hatalmas titok boldog őrzője lenne. Színes, feltűnő ruhát viselt, amely tökéletesen tükrözte élénk, kissé bohém személyiségét.
Alighogy Diána kiszállt, Emese szinte azonnal magához ölelte, majd egyetlen mozdulattal beinvitálta a házba, ahol meleg fény és barátságos hangulat fogadta őket.
– Na jó, most már igazán kíváncsi vagyok – mi az a meglepetés, amit ennyire titokzatosan kezelsz? – kérdezte Diána, miközben levette a cipőjét az előszobában.
Emese válasz helyett csak sejtelmesen elmosolyodott, összeszűkítette a szemét, majd kézen fogta Diánát, és szó nélkül a nappali felé vezette. A félhomályos helyiségben, a kanapén egy idegen férfi ült. Diána lépte megtorpant, és úgy érezte, mintha egyetlen szívdobbanásnyi időre megállt volna körülötte a világ.
A férfi magas termetű volt, sötét, enyhén hullámos hajjal, arcán gondosan ápolt borostával, és megjelenéséből olyan nyugodt magabiztosság áradt, amely azonnal magára vonta Diána figyelmét, előkészítve azt a pillanatot, amikor Emese végre megszólal majd.