A banki értesítő, amely a fizetésem beérkezéséről szólt, pontosan két perccel előzte meg az anyósom hívását.
— Annácska, szervusz, drágám. Megjött már a béred? — Mária hangja mézes volt, szinte dorombolt, de a kérdés valójában nem kérdésnek hangzott. Inkább úgy, mintha egy előre ismert tényt közölne.
— Utalj át nekem száznyolcvanezer forintot. Holnapután vonják a hiteltörlesztőmet. Ugye nem felejtetted el?
Nem felejtettem el. Hetedik éve dolgozom hitelügyintézőként, így nemcsak mások fizetési határidői ragadnak meg bennem pontosan, hanem az is, milyen ügyesen képesek egyesek a pofátlanságot családi összetartásnak álcázni.
Mária egész életében áruforgalmi előadóként dolgozott. A hiánygazdaság időszaka már rég a múlté volt, benne azonban végérvényesen megmaradt a szokás, hogy ő ossza be a javakat, és ő döntse el, kinek mennyi jár. Csakhogy most már az elosztható készletet a férjemmel közös jövedelmünk jelentette.
Péter velem szemben ült a konyhaasztalnál, és a vízvezeték-szerelési árukhoz kapcsolódó szállítóleveleit egyeztette. Amikor meghallotta az anyja hangját a telefonom hangszórójából — mindig kihangosítom a hívásokat, ha közben papírokkal dolgozom —, felkapta a fejét, és összevonta a szemöldökét.
— Mária — szólaltam meg higgadtan, miközben továbbra is a munkahelyi laptop képernyőjét néztem. — A havi törlesztőrészlete százhuszonnyolcezer-négyszáz forint. Honnan került elő ez a száznyolcvanezer?
— Jaj, Anna, már megint kezded ezeket a bankos szőrszálhasogatásaidat? — a kedveskedő hang egyetlen pillanat alatt parancsoló, ingerült tónusra váltott. — A százhuszonnyolcezer a hitelre megy, a többi pedig kell nekem rezsire meg ennivalóra. Te meg Péter rendesen kerestek. Csak nem sajnáltok az anyjától ötvenkétezer forintot?
— Te ott ülsz a melegben, papírokat tologatsz, és fogalmad sincs róla, milyen nehéz az egyszerű nyugdíjasoknak.
— Egy hitelszerződésben nincs olyan tétel, hogy „rezsi és élelmiszer”, Mária. Ahogyan olyan megjelölés sincs benne, hogy „családi tartozás”. Van viszont szerződésszám, kamatláb és megnevezett adós. Az adós pedig ön.
A vonal túlsó végén nehéz, feszült csend telepedett közénk.